Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 12, 2018

Zene

Kép
Van dala is, bár a neve nem e miatt a dal miatt tetszett meg nagyon. Ennek a szövegét nem tudom, ezért csak dúdolom neki, de az már biztos, hogy az éneklést nagyon szereti. Sokat énekelek neki mindenfélét, tanultam több dalt is a terhesség alatt, amire gyerekkoromból emlékszem, csak persze a szöveget már ezerszer elfelejtettem, mióta anyu énekelte nekem ill. anyuval hallgattuk. A Bóbitát nagyon szereti, attól megnyugszik, meg a jó hosszan rezgetett ommmmmtól is amúgy (ezt egy videóban láttam csecsemő nyugtatására, és nálunk is beválni látszik), tegnap a kórház felé menet bemagoltam neki a Brumm, brumm, Brúnót is, amit anyu mindig a lázméréskor énekelt nekem, mert akkor nyugton maradtam. Meg egyik éjjel bevágtam a Dennis, a komiszban elhangzó verset, amit nagyon-nagyon szeretek, és nagyon régen elhatároztam már, hogy a gyerekem is meg fog vele ismerkedni. Ez itt: Én nem ilyen drámaian szavalom, de hát nem is az a lényeg. Amúgy nem tudom, mennyire megyek majd át babablogba, ...

A különleges nap margójára

Visszanéztem a blogon az elmúlt pár évet, mik történtek azon a napon, ami Flóra születésnapja lett. 2017-ben nagyüzemben fordítottam párhuzamosan két könyvet, nagyon a vége felé jártam, ennek örültem, valamint megnéztem egy részt a Szívek szállodájából. 2016-ról nincs infó, de 2015-ben Máltán éltem, és kettlebell edzésen voltam, és az a poén, hogy pont arra az edzésre konkrétan emlékszem is, mert az első edzésem volt az egyik edzővel, és tökre kikészültem, aminek nagyon örültem (én ilyen mazochista módon szoktam edzeni), és este Sophie barátnőmmel mentünk a Gochi nevű sushi étterembe (ami most zárt be :( ) vacsorázni, majd megnéztük a moziban az Exodust, szóval ez egy olyan nap, amire tök részletesen emlékszem, és nem csak a blogposzt miatt, és szinte tuti, hogy aznap nem gondoltam arra, esetleg ez lesz-e a gyerekem születésének napja. 2013-ban még élt Marci kutya, de már nem velem, és január 7-én sétálni vittem, és nagyon örült nekem. Ezt is jó volt felidézni, mert bár Marci sos...