Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 5, 2010

A pokol zsoldosai

Ez volt tehát Rejtő első regénye. Nemcsak az eleje nem vicces, hanem az egész könyvben egy fél vicc sincs. Inkább nyomasztó, megdöbbentő, ha arra gondolok, hogy az idegenlégió esetleg tényleg ilyen (volt?). Ettől függetlenül nagyon jó könyv, bár a végén nekem azért maradt egy homályos pont a történetben, konkrétan kisebb ellentmondásra lettem figyelmes. Aztán lehet, hogy csak a sok név zavart be. Egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni, ki kicsoda, ha ötnél több szereplőre kell figyelni, és ebből három csak ötven oldalanként kerül elő. Itt volt vagy húsz szereplő, akik közül mondjuk tíz volt állandó, a többi csak felbukkant néha. Ezzel ötről kettőre csökkent a nálam lévő, még elolvasatlan Rejtő-könyvek száma, amiket Marcitól kaptam kölcsön. Nálam van még a Csontbrigád és a Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára). A Piszkos Fred, a kapitányt meg majd beszerzem. Jó érzés, hogy van időm olvasni, igaz, most is csak utazás közben olvasok, itthon nem. Talán egyszer majd itthon...

Teendők

Anyu mondta egyszer régen, amikor panaszkodtam, hogy az okos ember sosem unatkozik. Nos, most már nagyon okos ember lehetek :D Na jó, viccet félretéve, nincs időm unatkozni. Persze ez nem baj, unatkozni nagyon rossz érzés. Lement ez a hét is, a legdurvább a tegnapom volt, amikor hetedik órám is volt (összesen hat órát tartottam, mert egyet elengedtek, mikor kezdtem szétesni), aztán loholtam a nyelviskolába, aztán loholtam haza, gyorsan bevágtam egy tésztás levest (80 forintért mérik bármely sarki kisboltban - rendkívül egészséges :D), aztán pontban 5-kor lerogytam az asztalhoz, hogy akkor jöhet is a német. Vártam, vártam, 17:05-kor már gyanakodtam, Marci mindig szól, ha késik. 17:11-kor telefonáltam neki. A következő beszélgetés zajlott le: - Húúú, most nagyon fogsz utálni. - Elfelejtetted? - Nemcsak az, hogy elfelejtettem, hanem nem is vagyok Pesten. Félreértés ne essék: nem haragszom érte, inkább viccesnek találom. Előfordul az ilyesmi. Mindenesetre ezek után betoltam még a maradék r...

Jeles napok

Csak azért, hogy megmaradjon, ha véletlenül egyszer elfelejteném: január 6., 20., 28.