Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 17, 2010

Nápoly, első nap

Kép
Az éjféli fekvés után 3-kor keltünk, 4-kor indultunk a reptérre, 6-kor felszállt a gép, majd fél 8 körül rendben le is szállt. Mivel csak azt tudtuk a város közlekedéséről, hogy nem nagyon könnyen érthető, úgy gondoltam, nem várunk egy olyan buszra, amire 1 euró 10 cent a jegy, de nem tudjuk, honnan indul, hanem eljövünk az Alibus nevezetű reptéri járattal, ami benn áll, és 3 euró rá a jegy. Első megállója különben is a Piazza Garibaldi, ahol laktunk. Hatalmas, óriási teret képzelj el, Budapesten ilyet nem látsz, szóval nagyon nem mindegy, melyik irányba indulsz ötletszerűen a bőröndöddel, bónuszként pedig fel van túrva több helyen, így abszolút nehézzé válik a tájékozódás. (Mint később azt tapasztaltuk, egész Nápolyt építési terület jelenleg, de lehet, hogy valójában mindig.) Nyilván rossz irányba indultunk, és miután a tér felét bebarangoltuk, kezdtem elveszettnek érezni magam, ezért mondtam Tominak, hogy bemegyek a rendőrségre, aminek az épülete előtt éppen tanácstalankodtunk, és eg...

Nápoly - első nap

Holnapi terv és mai történések

Mivel még csak két óra van, és hulla vagyok, holnap fogom rendbe pakolni és újra feliratozni a 220 képet, amit a Picasa volt kedves teljesen random sorrendben, felirat nélkül feltölteni, úgyhogy addig ne nézegessétek, felirattal sokkal jobb lesz. (A Facebookon már rendet raktam, ott már nyugodtan nézegethetitek, ha érdekel benneteket.) Továbbá holnap fogom megírni a beszámoló első adagját, valamint lesz egy jelszavas bejegyzés, amihez jelszót igényelni természetesen lehet (mert nem azért zárom be ezeket, hogy csak pár ember lássa, hanem azért, hogy pár ember ne lássa, még akkor se, ha véletlenül idetévedne). Mindezek közben/mellett/után írok egy tanfolyamtervet, valamint talán sikerül eljutni a Pompeii útikönyvecske végére - eléggé gyorsan haladok vele, csak nagyon könnyen leragadok fél órákra, ha olyan építészeti/művészettörténeti kifejezéshez érek, aminek nemcsak nem tudom a magyar megfelelőjét, de még csak nem is értem, mire gondolt, aki leírta. Mint említettem, a művészettörténet é...

És akkor

Kép
ezt kell megtudnom, hogy vasárnap meghalt Kállai Ferenc. Most már tényleg mindenki meghal a "kultfigurák" közül, mi lesz így? Ez a megemlékezés nekem nagyon tetszik: http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2010/07/13/miert_szerettuk_pelikan_elvtarsat/ Ez is, csak ez másként jó: http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2010/07/12/elhunyt_kallai_ferenc/ Nyugodjon békében!