Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 3, 2016

Marci kutya

Kép
mégsem maradhatott még pár hónapot. Ma rosszul lett, és az orvos azt javasolta, mindjárt altassák is el, mert nem érdemes tovább próbálkozni, lényegesen jobban már nem lesz. Legfeljebb hatéves lehetett. Nagyon sajnálom szegényt, de annak örülök, hogy még sétáltunk egyet januárban.   Itt éppen illegálban nyomta, de olyan aranyos fejjel, hogy le kellett fényképezni.   Itt meg azt kérdezte, ő is jöhet-e velem Slavonski Brodba, miután a kedvenc játékát mát gondosan bepakolta a bőröndömbe.

Nyöszörgés

Furcsa állapotban vagyok. Nincs kimondottan rosszkedvem, valahol a semleges meg az enyhén pozitív között lehet. Viszont képtelen vagyok pályázni. Nyitva van előttem rohadt sok hirdetés, és egyszerűen nincs se erőm, se bátorságom írni rájuk, mert baromira félek, hogy ezek sem fognak reagálni, vagy ezek is azt reagálják, hogy sajnos nem tudják figyelembe venni a jelentkezésemet. Így két hónap konstans kudarc után kicsit nehéz hinnem abban, hogy valaha is lesz bármilyen munkám Ausztriában. De most komolyan, mosogatói állásnál sem hívnak be még csak interjúra sem, ami röhej. És elhangzik, hogy több év tapasztalat kell hozzá, én meg azon gondolkodom - és nem akarok megbántani senkit -, vajon meddig tarthat betanulni a mosogatói munkát, de valahogy három napnál nem saccolnám többre. Nem mintha baromira akarnék mosogatni, pláne nem 20 órában úgy, hogy heti öt napon 3 órát, a hatodikon 6 órát kell ott lenni. Az milyen? 6 napra széthúzott 20 órás munka? Na, ez a másik röhej. Ha T. nem lenne, ...