Poén a karanténban
Míg sokak számára a karantén remek lehetőség arra, hogy végre sokat-sokat olvassanak, nálam ez máshogy alakul. Amíg eljártam dolgozni, tök gyorsan haladtam a könyvekkel, minden nap olvastam egy órát (oda felet, haza felet). Amióta itthon vagyok, egy sor nem sok, annyit sem olvastam, ezzel visszatértem a gyes alatt megszokott olvasásmennyiséghez. Keddig szabadságon vagyok, úgy volt, aznap értekezünk a főnökömmel, hogyan tovább. Ilyenekről ábrándoztam, hogy kérek két hét további szabadságot olyan megoldással, hogy gyűjtöm a mínusz órákat, úgyis hamar visszajönnek, ha újraindul az élet. Erre tegnap érkezett az e-mail, hogy az egyik kolléganő kiíratta magát (a rizikócsoportba tartozik, hétfőn nem várta meg a nagyfőnököt, és szerintem azt hitte, be kell majd járnunk, ezért elrohant orvoshoz), és a csoportját szerdától én veszem át. Vicces módon az olyan esetekben, amikor van egy láblógatós meg egy kevésbé láblógatós út, az én életem ritkán fordul a láblógatós irányába. Valahogy sosem alak