Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 29, 2012

Kutatók Éjszakája

Kép
Tegnap az egész napos egyetemi meg munkahelyi mulatságok után elmentem erre a programra. Összesen három programpontra neveztem be. Ha nem akartam volna angoltanár és fordító lenni, akkor valószínűleg régész akartam volna lenni inkább, ezért az első utam a régészekhez vezetett. 1. Az ELTE Múzeum körúti campusán volt a Régészeti puzzle című előadás, ahol azt mutatta be egy régész, hogyan rekonstruálnak freskókat. Rengeteg tabló volt a munka eszközeiről, a freskókészítés eszközeiről, a festékekről, a készítés folyamatáról. Megtudtam, hogyan derül ki egy freskóról, hogy hány ember készítette, azok az emberek milyen termetűek voltak, melyik kezükkel dolgoztak egy-két évezreddel ezelőtt. Ráadásul láttam azt is, hogyan néznek ki a freskódarabok, amikor megtalálják őket egy összedőlt ház romjai között. 2. Ugyanitt volt program az avar kori temetkezésről a Kárpát-medencében. Itt azt tudtam meg, honnan derül ki, melyik népcsoport halottjára bukkannak a régészek, honnan lehet megtudni, m...

Újabb két zene

Kép
Ezt csak úgy találtam, és mert a klipjét nem szeretem, inkább így mutatom: Ez meg az edzésről van:

Minden pusztul

Most a Vidámparkot is bezárják. A szezon végén végleg megszűnik. Nagyon-nagyon szomorú hír ez, és nagyon nagy szégyennek tartom, hogy ezt bírták kitalálni a problémára megoldásnak. Lehetne kicsit tisztelni a múltunkat, és már csak ezért is megmenteni. De nem. Zárjuk be inkább, kit érdekel? Fú, de dühös lettem, mikor olvastam! Szóval kinéz most egy Vidámpark-búcsúztató nap, amikor is Tomival meglátogatjuk a Vidámparkot, és végigjárjuk a játékokat. Aki ebben a döntésben benne van, az mélységesen szégyellheti magát.