Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 1, 2013

Tevékeny mindenszentek

Délelőtt tartottam egy órát, aztán átmentem anyuékhoz, és velük meg Gabival elmentünk a lőrinci temetőbe Nagyihoz, Papához és Jenő papához, aztán Tárnokra anyu nagyszüleihez, utána hazavittük Gabit, majd hazahoztak engem is. Itthon gyújtottam egy csomó mécsest, letisztáztam a fordításomat, megírtam egy tanfolyamzáró értékelést meg egy tanmenetet, majd ezeket elküldtem a megfelelő személyeknek. Később kicsit pakoltam, megnéztem a Hacsi című filmet (tudjátok, a hűséges akita, aki a gazdája halála után még kilenc évig minden nap kiment a vasútállomásra, és várta, hogy hazajöjjön a gazdi), és most aludni fogok.

Rejtély

Azt még kutatom, mikor és hogyan tudtam megégetni a könyökömet. De most komolyan. Ráadásul úgy, hogy még hólyag is nőjön rajta. Mikor könyökölhettem rá a sütőre? Néha elég furcsa dolgok történnek velem.