Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 23, 2015

Hullámvölgy

Na, hát ez a nap van olyan rossz, mint a keddi volt. A fél napot bőgéssel sikerült tölteni. Fogy a pénzem, nem kapom azt a pénzt, amit várok, és ami jár nekem (erről majd egyszer talán mesélek, ha így vagy úgy rendeződött a történet), a munka nagyon rossz, pasi nincs, a minidepi miatt úgy érzem, nem is lesz soha, pedig nagyon rossz ám egyedül lenni, baromi fáradt vagyok, és ezen egy szabadnap tökre nem segít, holnap megint kell menni dolgozni, és nem akarok, nincs kedvem, nyomaszt, rettenetes, valamint a tanulmány sem halad semerre - igaz, max. 9 oldalt kérnek, nem állok túl jól a másfél oldalammal, és fél 8 van. És most sem írok, mármint de, csak ezt a bejegyzést a tanulmány helyett. Pedig még ma el fogom küldeni a témavezetőmnek, ha beledöglöm is. Közben kellene főzni is, hogy aztán holnap ehessek megint hidegen olyan dolgokat, amik melegen jók, és ezt is rohadtul unom. Amikor már nagyon nagynak éreztem magamon a nyomást, akkor elmentem Schönbrunnba, és futottam két kört. Az 5,4 km a...

Ül a tetőn

egy csapat varjú, és egész nap azt kiabálják, hogy kár, kár, kár. Amikor nyitva az ablak, különösen közelről. Tiszta Hitchcock.

Napi fura

Máltán éppen folyik annak a törvénynek az előkészítése, amellyel betiltanák a burka és egyéb, arcot takaró ruházat viselését, merthogy az veszélyes. Én úgy szeretném tudni, miből következtettek arra, hogy veszélyes. Hosszú évek óta járkálnak részben vagy teljesen eltakart arcú nők Málta utcáin, és még soha senki nem élt vissza ezzel, nem volt olyan bűncselekmény, amit burkába bújt bűnöző követett volna el. Akkor most csak simán arról van szó, hogy kicsit korlátozzuk emberek vallásszabadságát? Ő úgy értelmezi a Koránt, hogy az kötelezővé teszi számára az arca eltakarását, és ezt majd nem teheti meg, mert törvény tiltja? Kicsit szomorú vagyok.

Ami munka meg ami nem az

Kaptam levelet a WGKK-tól, hogy bejelentettek geringfügigre, amit munkaügyi értelmében nem tudok lefordítani magyarra, de azt hiszem, azt jelenti, hogy nem teljes munkaidő, de nem is részmunkaidő, hanem talán még annál is kevesebb, mondjuk 10 óra. Először kicsit eltorzult az arcom a gondolattól, hogy a cég fogta, aztán a 40 óra helyett geringfügigre jelentettek be, amikor tökre nem erről volt szó. De mielőtt még rákérdezhettem volna, hogy hogyan is megy náluk a bejelentés, kaptam tőlük is egy papírt postán, egy eredeti dokumentum másolatát. Azon az látható, hogy bejelentettek teljes munkaidőre. Na most. Pont a napokban olvastam az egyik FB-csoportban, hogy megszívta valaki, aki jelentkezett egy helyre, ahová be sem hívták interjúra, majd pár hónap múlva kapott egy 600 eurós büntetést, amiért egyszerre két helyre volt bejelentve - mint kiderült, bejelentette őt az a munkáltató is, aki végül felvette, meg ez a hely is, ahová csak jelentkezett, de oda sem hívták. Merthogy a bejelentett mu...