Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2009

Hétvége

Reggeltől estig tanítottam, de jó volt. Amikor hazaértem, örültek nekem, még a kutya is, és az jólesett :) Holnap megyünk Nagyihoz, aztán Tomi anyukájához is. Nagyon szeretnék már végre korizni, de az holnap is elmarad :(   Akárhogy sakkozok jobbra-balra, esélyem sincs felvenni azokat az órákat, amikre be akarok kerülni. Egyszerűen hihetetlen, hogy nem tudom az utolsó félévemet ősszel békében, egyetlen tangyakkal megspékelve eltölteni, mert minimum 5 tanegységem marad, amit emiatt a pofátlan intézmény miatt nem fogok tudni most elvégezni, pedig időmből kitelne, még így is akkora lyukak lennének az órarendemben, hogy a fejemet szétunnám két óra között. Nem hiszem el, hogy 60-80 emberre egy darab 12 vagy 20 fős szemináriumot kelljen indítani. Ha látják, hogy kétszeres meg háromszoros túljelentkezés van legalább, mi a jó égért nem bírnak új órákat meghirdetni? Nem hiszem el, hogy ezt így kelljen csinálni... Gyomorforgató, na. Ja, és így ősszel egy fityinget nem fogok kapni, mert az e félé

Az etr forduljon fel!

Mondtam már, hogy egyszerűen utálom az ELTE-t? Meg az etr-t? Nem? Akkor most mondom. Az a nyomorult csökevény a véres verítékkel összekapart 31 kreditből 14-ről kivágott. A jó édes nénikéjét! Basszus, olyan jó lesz könyörgő leveleket írni a tanároknak, hogy légyszilégyszi, hadd menjek mégis, mert ezen kívül már csak egy félév, és azt nem szeretném befalazott órarenddel tölteni.... Elegem van. A tanároknak is csak gratulálni tudok, eddig 2 órám időpontját változtatták meg egy büdös szó nélkül, ez még 4 kredit veszteség, mert persze olyan helyre rakták át, ahol már volt másik órám. Elegem van. Komolyan. Őszintén. Mielőbb itt akarom hagyni most már ezt az átkozott egyetemet. Basszus :'(

The Sleuth and More

Van egy tök jó film, amit apu adott nekem, hogy csináljak hozzá magyar feliratot. Még a '70-es években látta moziban. The Sleuth a címe. Michael Caine játssza az egyik főszerepet, a másik bácsit nem ismerem. 2007-ben újraforgatták a filmet, majd egyszer azt is megnézem. Eddig a 138 percből 30-at láttam, 18-at forítottam le, ez a 3. nap, mikor van rá egy órám. Nagyon vicces :) Jófajta angol humor, komolyan tetszik :)   Befejeztem a 4.50 from Paddington című Agatha Christie-remeket. Elég váratlanul jött a megoldás, csak úgy hipp-hopp elárulták hirtelen, ki a gyilkos. Na, például rá egyáltalán nem gondoltam. Van ilyen :) Persze ez volt a cél, hogy rá ne gondoljak. Azt is értem már, hogy Miss Marple miért gondolt rá. Nem kérdés, hogy okos karakter.   Megszereztem ma véégre a Régimódi történetet, az Ózt 3 lemezen rengeteg extrával, és még egy Agatha Christie-vel megleptem magam: Curtain: Poirot's Last Case. És írni kéne már a gondolataimat az Óz könyvváltozatáról, mert így nagyon el

Döbbenet :O

Ma négy darab rablás történt kis országunkban. Úgy látszik, errefelé a bankrablás (postarablás, pénzszállítórablás, stb.) lesz az új nemzeti sport. Az egyébként aranyos, hogy a rendőrség a biztonsági szolgálatokkal arról egyeztet, hogyan lehetne hatékonyabban védeni a bankokat. Hát, mintha eddig egyáltalán bármennyire is hatékonyak lettek volna.   Írt egy lány az etr-en az egyik fórumba, hogy egy Orosz Magdi-vizsga előtt összeszólalkozott egy másik lánnyal (mondjuk az egésznek a lényegét nem értem... Ha valaki megpróbál megtéríteni, miért nem lehet egyszerűen arrébb állni beszólás helyett?), aki valahogy kiderítette, ki a beíró személy, és az illető a dékántól szerelmeslevelet kapott, amelyben kérik, legyen már szíves elmenni a fegyelmi tárgyalására, amit azért indítottak ellene, mert ezt a megtérítős lányt megverte és megrugdosta, melyet több szemtanú is megerősített. Ez milyen durva... De most komolyan... Van olyan idióta, aki képes lenne kirúgatni valakit az egyetemről azért, mert a

Vegyes

Ma megyek haza Lizát pesztrálni, hogy ne legyen egyedül estig, és ne is éhezzen, meg le tudjon menni. Ja, és a gyógyszerét is be tudja szedni. Remélem, fog örülni nekem :) Az a terv, hogy rövidesen beveszem magam a kádba, kb. egy órát olvasom az új Agatha Christie-met (4.50 from Paddington, eddig teljesen izgi), aztán kimászom, megnézem videón a tegnapi Médiumot (mert Tomi nagyon tiltakozott az ellen, hogy megvárjam a fél 12-es kezdést, hát inkább felvettem), aztán dél és 1 között útra kelek. Otthon elszórakoztatjuk egymást a kutyával, aztán valamikor 5 körül elindulok haza. Ez a terv. De ha majd igénye lesz rám, tovább is maradok :) Gondoltam arra is, hogy esetleg elviszem sétálni, de ez meg majd attól függ, hogy áll a térde.   Még életemben nem éreztem magam annyira bénának hastáncórán, mint tegnap. Az óra közepén Dina megmutatta, mit kell csinálni, én meg felfogtam, hogy két forgás meg két lépés hullámmal, de valamiért nem akart menni még a forgás sem, azt meg aztán végképp nem tudt

Macska

Tegnap az állatorvosnál mellettünk ült egy fiatal lány egy macskával. Amikor Tomi kiment telefonálni, beszédbe elegyedtünk. Mondta, hogy két napja van nála a macska, de hasmenéses, és a 120 nm-es lakást teljesen összefosta egy éjszaka alatt. És 130 ezerért vette. Elgondolkodtam rajta, hogy amennyIben lenne 130 fölösleges ezresem, vajon macskavásárlásra költeném-e. De nem. Hiába világszépe verseny győztese a nagyapja. Néha egészen elképedek, mire és mennyi pénzt adnak ki emberek. Mindenesetre bosszantó, ha két nappal a vásárlás után a macska megbetegszik. Ja, mondta a lány, hogy ő már akkor látta, hogy valami nem oké a macskával, mikor elhozták. Felmerült bennem a kérdés, hogy akkor minek hozta el 130 ezerért, ha látta, hogy beteg. De mivel nem vagyunk olyan viszonyban, inkább nem kérdeztem meg.   Egyébként befejeztem az Ózt az előbb a kádban. Nagyon aranyos :) Sajnos megdőlt az a teóriám, miszerint Glinda egy vénlány, és ezt majd jól bele lehet írni a szakdogába, mert Glinda bizony szé

Telefonbeszélgetés

- Halló, jó napot kívánok, Szabó Luca vagyok, és azt szeretném megkérdezni, Papp Andrea tanárnő mikor írja be a záróvizsga jegyeit. - Már beírta. - Igen? Mikor? - Decemberben. - De a záróvizsga decemberben volt, és csak a múlt héten derültek ki az eredmények. - Ja, akkor csütörtökön.   Anyám...

:(

Teljesen rossz a kedvem. Hiányzik a kiskutyám :(  

Szülinap

Megünnepeltük ma Katát. Én nagyon jól éreztem magam. Liza egészen odavolt, hogy látja végre a gazdikat, másfél hete nem találkoztak. Egy kisebb féltékenységi jelenetet is rendezett, mikor úgy érezte, hogy anyu már eleget foglalkozott Bencével, és már szeretgethetné inkább őt :) Bence már úgy közlekedik, mint a villám, és beszélget is, bár még nem érthető, amit mond. De a lényeg, hogy egyfolytában mondja :)   Reggel úgy döntöttünk, ma elvisszük a kutyát orvoshoz, mert nagyon ijesztő volt, ahogy kímélte a jobb hátsó lábát. Úgyhogy a szülinapról szépen elautóztunk az orvoshoz, ahol egy óra várakozás után sorra is kerültünk. Egy olyan kutyus volt előttünk, aki kiesett egy első emeleti ablakból - nem semmi. Lizát megnyomorgatták, megröntgenezték, és kiderült, hogy a térde fáj, mert begyulladt az ízület, valamint meszesedik a gerince. Horribilis összeget hagytunk ott ahhoz képest, hogy kapott egy darab szurit, két gyógyszert és megröntgenezték. A körömvágás ingyen volt. Amióta manikűröztetjü

Filozófia - fejlemény

Válaszolt a drága jó bácsi a levelemre, amelyben megkérdeztem, mikor ír még be jegyet, ha már ilyen aranyosan megcsinálta kétszer is, hogy nem volt az irodájában a meghatározott időpontban. Mi derült ki? Még a hülye is én vagyok. Mert nem vártam fél óránál tovább, mert hát ő akkor pont ebédelt, és egyébként is, 250 embernek sikerült beíratni a jegyét. Hát, basszus. Pofám leszakad. Nyilván én vagyok a hülye, ha ő elcsászkál, és még egy nyamvadt cetlit sem hagy az ajtaján, hogy mégis hol van és kb. meddig. Na, most vagyok csak igazán ideges. Örülök, hogy 250 ember olyankor talált odamenni a megadott intervallumon belül, mikor ő kegyeskedett ott tartózkodni, de sajnos én kétszer fél óra ácsorgással sem tudtam összehozni a találkozást. Nyilván én vagyok a hülye. Basszus, basszus, basszus. Nem ám bocsánat, vagy valami. Hanem még lebasz. Pfujj.

Filozófia

Ma sem volt ott egyik tanár sem az irodában az általuk kiagyalt időpontban. Annyira tisztességtelen dolog...   A jazzbalett nagyon kemény volt, szerintem nem fogok tudni felállni holnap. Tök jó volt :)

Reggel

12 óra alvás után még mindig álmos vagyok, de nem volt képem továbbra is ágyban maradni, mikor láttam, hogy délelőtt 11 van. Nem tudom, Tomi levitte-e reggel a kutyát, mindenesetre a kis drága az előszoba közepén alszik összegömbölyödve a rongyán, és nem reagált arra a kérdésre, hogy menjünk-e sétálni, viszont akkor betrappolt utánam a szobába, mikor reggeliztem, és a kajám mintegy ötödét ki is nézte a számból. Ki érti ezt a kutyát? Be kell menni a suliba. Muszáj. Nagyon. Ha ma nem írják be a filozófia jegyet, akkor ennyi, máskor már nem fogják. Valamint ki kéne deríteni, hogy a programzáró jegyét mikor írják be (egyébként ötös lett, hihi). Aztán tartok egy angolt, és elloholok jazzbalettre, ahonnan fél 8 tájban érek haza. És addig még mosni kéne meg mosogatni. Ha meg bírnék mozdulni :(

Formálódás

Ez itt a cél. Többféle segédeszközt is bevetek a siker érdekében. Pl. kétféle tánc (esetleg februártól háromféle), torna itthon, 6 után nuku kaja, sok vízivás, kence. Na, utóbbi nagyon tuti. Annyira működik, hogy önkényesen napi egyszeri kezelést vezettem be a javasolt napi 2 helyett. Állatira csíp kb. fél napig. Vagy mondjuk inkább, hogy forr. Az pontosabb. Maga az érzés nem rossz, addig sem fázom :D Ma tánc előtt 45 perccel sikerült a napi egy kezelést megejteni. Még javában forrt a hasam, mikor odaértem a táncra. Ott aztán nagyon kemény volt a móka... Többször éreztem úgy a jó kis intenzív dobszóló közben, hogy spontán öngyulladással fogok elporladni fél percen belül. Ez szerencsére nem történt meg, viszont tánc után kb. fél óra alatt bedöntöttem egy liter folyadékot, olyan melegem volt. Most este leméregettem magam. Tudom, mérlegre állni, reggel kell, de most így jártam. Az az érdekes, hogy nyár óta mindenhonnan fogytam több centit, és mégis híztam a mérleg szerint. Ez hogy van akk

3 és fél

Tegnap voltunk három és fél évesek. Ennek örömére Tomi ébresztett fél 11-kor (egyszer egy héten hadd legyen nekem is jó dolgom) ham&egg-gel (mert csak egy tojás volt benne :D), pirítóssal, teával, marcipános csokival meg vörös rózsával. Jó nekem :) 

Ajtó

Tegnap délután a végére értem. Rettentő szomorú vége van. Teljesen lehangolt. Sírni lett volna kedvem tőle. Meg arra is gondoltam, hogy vajon Szeredás Emerenc mennyire örülhet így a síron túlról ennek a regénynek. Miután mindig kínosan ügyelt rá, hogy senkit ne engedjen be az életébe, az írónő az egész utca előtt kinyitotta azt az ajtót, és mindenki látta Emerenc szégyenét, és ebbe szegény bele is halt. Ezek után vajon mennyire díjazza, hogy vezeklésül az írónő most ország-világ előtt kiteregeti a szennyest egy nemzetközileg is sikeres könyvben? Aztán rájöttem. Nem biztos, hogy olyan nagyon dühös, mert nem Szeredás Emerencnek hívták. Fantázianév. Persze az, aki nyomozgat egy fél órát a neten, aztán utazik egy kisebbet, szerintem megtudhatja a valódi nevét, és akik abban az utcában laknak, biztos, hogy nyomozás nélkül is tudják. De még a szülőfaluja is egy olyan hely, ami nem is létezik. Csak azt tudhatjuk, hogy Debrecen környéki kis falu, abból meg van egy pár. Amitől viszont elmúlt a

Mindenféle

Liza nálunk van. Már szinte nem is emlékszem, mikor jött, olyan régen volt a múlt hét szerda. Mindenesere nagyon okos, jó kutya, ahogy szokta. És bicebóca is. Pénteken elment Tomival a Kalotaszegbe, mert jött egy vevő megnézni a lakást. És akkor Liza megbotlott. Na nem egy kidőlt fában, és nem is tört el a gida lába. A pórázában akadt el, és legurult a lépcsőn. Azóta húzza a jobb hátsó lábát. Szegénykém. Azért persze rá is játszik, nagyon jó színésznő lenne. Simán felfut séta után az első pár lépcsőn, ami a belső kaput választja el a lépcsőháztól. Ott aztán a felfelé vezető lépcső alján lecsüccsen, és mutogatja a lábát, jelezve, hogy ő egy teljesen hátrányos helyzetű kiskutya, és sajnos csak akkor ér fel a harmadikra, ha valaki ölbe kapja. Abszolút tehetséges. Nem is értem, hogy nem fedezték még fel.   Elolvastam Agatha Christie Elephants Can Remember című krimijét. Még a Bookstationben vettem valamikor pár hónapja. Nagyon jó az egész, tetszett. A vége kicsit csalódás volt, mert ilyen

Örökbe fogadtam egy pingvint :)

Kép
    adopt your own virtual pet!

Jazzbalett

Ma először voltam jazzbaletten. Dóri tartja, aki németen csoporttársam. Kb. az ötödik perc után éreztem úgy, hogy kiköpöm a tüdőmet. Kicsit meg is ijedtem, hogy ennyire béna vagyok. Szerencsére sikerült belerázódni a dologba. Nagyon tetszik, mindjárt be is szereztem egy bérletet. Dóri megdicsért, hogy jól lekövettem a minikoreókat. Na, ennek én is örültem :) Jövő pénteken megint megyek.   Vasárnap Tomival korizunk egyet, már csak azt nem tudom, hogy hol, a Westend tetején vagy az Europark előtt. Utóbbi jóval olcsóbb, viszont nem tudom, van-e hol letenni a táskát meg a kabátot, és hogy milyen a jég. Na mindegy. Kiderül.   Holnaptól van plusz egy tanítványom, Fanni. Fél éve tanul angolt, kíváncsi leszek.   A fordítással meg nem haladok. Egyszerűen nem értem. Komolyan. Borzasztó :(

Ismét

Ki találja ki, mi történt tegnap este?   Bingó, elöntötte a fürdőt meg a konyhát a víz. Dugulásunk van. Hát nem csodálatos? Az a szerencse, hogy kb. egy hete volt itt a szerelő megoldani a problémát. Úgy örülök. Egyébként meg nagyon érdekelne, mégis mitől van ez az egész hülyeség. Mi olyan van abban a szerencsétlen csőben, amit nem lehet kitakarítani belőle?

Egyebek

Pénteken találkoztam Nikivel. Jól érzi magát kint, lehet, hogy egészen nyárig Erlangenben marad, amitől én azért kicsit szomorú vagyok :(, de annak örülök, hogy jól érzi kint magát :)   Idlekt hirdetőtábláján kb. egy hónapja az olvasható, hogy a programzáró eredményei LEGKÉSŐBB január 9-én pénteken kikerülnek a hirdetőtáblára. Milyen nap is van ma? 14-e, szerda. És mit mondott ma Sándor, mikor derül ki az eredmény? "Hát, úgy néz ki, LEGKORÁBBAN hétfőn." Ami 19-e. Gratulálok. Mindig ez van.   Ma kaptam még két jegyet, úgyhogy már csak kettőt kell beíratni, amiből már csak egyet nem tudok. Hurrá :)

Bence

Most már próbál direkt érzelmekre hatni, és így elérni, amit szeretne. Ha kinéz magának valamit, és azt mondják rá, hogy nem lehet, akkor a következő jelenet zajlik le. Görbülni kezd a szája, vörösödik a szeme meg a feje, és aztán az egyik kezével eltakarja az arcát. Kicsit így marad, aztán keserves sírásra fakad, és mikor már eléggé hullik a könnye, elveszi a kezét az arca elől, és megmutatja, mennyire szánnivaló is ő. Egyszerűen imádom :) És amikor meg jókedvű, még jobbann imádom, mert akkor meg nagyon-nagyon huncut :) Ha majd már nem tör ki a katasztrófa attól, ha anyukája elmegy a mosdóba, akkor remélem, szeret majd engem annyira a gyerek, hogy szívesen jöjjön velem ide-oda. Már alig várom :) Jaa, és még egy. Karácsonykor még nagyon instabil volt, csak úgy tudott menni, ha valaki fogta a kezét. Na, ehhez képest most már minden segítség nélkül száguld. Édes :)

49

Vasárnap ünnepeltük anyu 49. születésnapját és 50. névnapját, bár e két esemény napja ma, 13-án volt. Apu főzött "szokásos ünnepi menüt" (húsleves és ananászos csirkemell, évek óta nem lehet letaszítani a trónról, én is mindig ezt kérem :P), Tomi sütött almás pitét (amiben egy darabig segítettem, de mikor a tésztagyúrásnál kiderült, hogy ez a tészta bizony kényesebb, mint Borsószem királykisasszony, Tomira testáltam a feladatot, és inkább almát reszelgettem a töltelékhez - és lyukakat ütöttem a kezembe :D), én meg csináltam tiramisut. Zoli nem jött el, mert beteg, Tomi meg nem jött el, mert dolgozott. Anyu sok-sok szépet kapott, meg is állapította, hogy valószínűleg nagyon jó volt egész évben :) Volt ott Mucha-könyv, mécsestartó, Fotósuli, Világ meséi dvd-k, Tilda-könyvek…. És egy képeslap :) "Szeptemberben érkezem". Ez pedig azt jelenti, hogy kétszeres nagynéni leszek. De jóóó :) Már alig várom, hogy kiderüljön, Bence egy kisfiú vagy egy kislány nagy és erős bátyja

Megoldódott

Legalábbis egy időre. Mármint a dugulás. Ma nem a tegnapihoz hasonló álszakember jött, hanem egy igazi, szépen ki is pucolta a csövet, és most aztán van minden, happy day, holiday. Egy ideig. Anyu azt mondta, mikor régen itt laktunk, kb. évente egyszer le kellett futni ezt a kört. Ha legközelebb egy év múlva kell, én már elégedett vagyok. Szegény nénit eléggé megviselte a dolog, úgy láttam, mikor ma összefutottunk. Én meg végre tudok mosni, ha holnap reggelig nem történik már megint valami dugulásszerű.   Megoldották a csepeli lövöldözést is. Nagyon-nagyon gusztustalan. Nem tudom, hogy jut idáig valaki, és nem irigylem se az érintett családokat, se azokat a rendőröket, akik végighallgatták a diktafon felvételét. Állítólag a beszélgetés eleje feszült volt, aztán oldódott a hangulat, és már majdnem kedélyessé is vált, mikor a biztonsági őr fegyvert rántott. Aljas egy emnber... Nem irigylem azt, aki végighallgatta. Ahhoz képest, hogy előre kitervelték ezt a dolgot, eléggé idióta volt a vé

Ez egy vicc

Az előbb volt itt a gondnok, hogy ne használjuk a vizet, mert jön a szerelő. Mondtam, ezt reggel óta tudjuk, mert a néni már szólt. De azért még elmondta kétszer. Ezek után fordulatos ügyünk csattanójaként kiderült, hogy a kialakult helyzetről Tomi tehet. Mert neki kellett volna megmondani a szerelőnek, hogy menjen le a másodikra is dugulást hárítani. Ne már Tomi legyen itt nekem a logisztikai felelős. Eszem megáll. Mondtam, a szerelő bizony járt a másodikon is. Hát akkor mit csinált ott, ha egyszer továbbra is dugulás van (megjegyzem, több fokkal durvábban, mint eddig)? Mondtam, pumpával igyekezett megoldani az ügyet. Hát miért pumpával, lehetett tudni, hogy attól nem lesz jobb. Komolyan... Mindjárt jól lecseszem Tomit, amiért nem mondta meg a szerelőnek, hogyan kell dugulást hárítani. Komolyan mondom, ez egy vicc. És tényleg ki fogom kötni azt a csengőt.  

Reggel

Reggel a néni csöngetésére keltem. Fél nyolc előtt öt perccel. Mondjuk mikor felriadtam, és majd kiugrott a szívem a rémülettől, még nem tudtam, hány óra is van. Mikor rájöttem, hogy nem lőnek, csak a csengőt nyomja valaki, a fal felé fordultam, fejemre húztam a takarót, és úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó kinyitni. Reméltem, hamar elmegy innen a látogató. Nemsokára hallottam, hogy nyílik az ajtó. Na, mondom, ez aztán az eltökélt néni, ha nem nyitok ajtót, rám töri. Aztán meghallottam Tomi hangját, amiből rögtön tudtam, hogy még nyolc sincs, mert akkor már nem lenne itthon. Természetesen a dugulás a téma, mi lenne más. Ne használjuk a vizet a lakásban semmilyen formában, mert tőlünk egyenesen a mosogatójába folyik. Tök jó. Most már állatira szeretnék pl. mosni, mert nincs tiszta ruhánk, ahhoz meg sajna víz kell. Kezd most már nagyon elegem lenni. Ha ma este is becsönget a néni, most már kikötöm a csengőt, füldugóval alszom, és esetleg kiírom, hogy este 7 és reggel 9 között nem fogadu

X

Tegnap letudtam az utolsó vizsgát is. Ennek azért örülök.   Megöltek két embert egy csepeli iskolában. Lőfegyverrel. Milyen világban élünk... Rettenet.   Volt itt Dorka.   Nem tudom, kinek mi a véleménye, de én a magam részéről elég bunkó dolognak tartom, hogy valaki becsöngessen a lakásunkba este 11-kor. Nyilván megint dugulás van, habár azt ma délután elhárították. De hogy ez miért nem várhat reggelig....

Telefon

Ma egész délután azt játszottuk, hogy valaki hívogatott felváltva a vezetékesen meg a mobilon, és vagy kettőt csörgette a telefont, hogy véletlenül se érjek oda, vagy amint felvettem, letette, vagy felvettem, szóltam bele, ez egy kicsit szuszogott, majd letette. Ja, és egyszer ott ordítozott, hogy "Ez nem csöng ki! Ez nem csöng ki!" Mivel én mindenkiről egyből a rosszat feltételezem (bizonyítékért keressétek meg Tomit), alapvetően két dologra tudok gondolni: az illetőnek vagy fura a humora, vagy elgurult a gyógyszere. Ja, a mobilom kiírta a számot, egy vezetékes, pesti szám, de semmilyen tudakozóban meg keresőben nem találtam meg, és nem fogom visszahívni, mert ilyen vicces emberekre nem költöm a pénzt. Mindenesetre ennek a számnak nem veszem fel soha többet, az biztos. Basszus, milyen emberek vannak :O

Valami Amerika 2

Tegnap néztük meg Tomival. Nagyon jó film. Van benne sok jó poén meg sok jó zene. Meg egy csaj, aki tényleg nagyon jól játszik, ahogy azt pár hete egy kritikában olvastam. Tompos Kátya a neve. Kicsit utánanéztem, miben játszott még, mert sosem hallottam a nevét, és így akadtam egy 20 perces rövidfilmre, ami szintén tök jó. Akinek van 20 perce, nézze meg! Nekem tetszett :) http://www.magyar.film.hu/object.2d03a575-720e-468f-b37f-fc928b5a4874.ivy Ami viszont furi, hogy az első részben nekem nem tűnt fel se az, hogy Timi mekkora egy beképzelt, ostoba liba, sem pedig az, hogy Eszter mennyire agyatlan. Úgy látszik, csukott szemmel járkálok a világban. Nem baj, most az első megnyilvánulásuk megvilágosított. Vannak a filmben nagy jelenetek, pl. Terka néni temetésén a miniszappanoera Rodriguez halálával, hát az kész :D Mondjuk az se rossz: "Te, mi a szotyi angolul?" "Fuck you." Majd a végén: "Tessék, egyél fuck you-t" :D

Kérdések

Az is szomorodjon meg, aki karácsony előtt 1300 kérdést agyal ki, amelyeket komoly kérdéseknek nevez (Hogy áll Magyarországon a selyemhernyó-tenyésztés? Mindenkiből lehet lemezlovas? Készül bélyeg Szombathely szentjeiről? Mitől gyorsvonat a gyorsvonat? --> valóban, állati komoly kérdések, hogy nem sül le a képükről a bőr), majd azt mondja, meglepi őt, hogy az, akinek ezeket az idióta koholmányokat meg kell válaszolni, megsértődött, hogy dolgoznia kell munkanapokon. A karácsony mióta munkanap? És a kivett éves szabadság mióta munkanap? Pofátlan bunkók. Pfujj.

Borzalom

A mai nap mottója: "Ne pumpálják a lefojót, hanem hívjanak szerelőt, mert feljött a konyhánkban a víz." Ez az üzenet több szempontból is maga a gyönyör. Például a lefojó szó már önmagában is az élvezet csúcsa lehetne, de ha meggondoljuk, hogy mi hívjunk szerelőt, mert az alattunk lakónak dugulása van, az még annál is szebb. Tököm tele már a hülyeséggel. Nincsen nekem erre 20 ezrem. Hívjon szerelőt ő, ha dugulása van, engem meg békén lehet már hagyni.   Voltam pontőr a BHTCS nevezetű túrán a Hosszú-Erdő-hegyen mínusz 12,4 fokban. Állati jó volt, tényleg. Ja, és mi főztük a teát. Ez csak azzal járt, hogy a magunk cuccán kívül még 60 liter vizet is felcipelhettünk szerencsére, plusz még a teafőzés egyéb kellékeit, mint pl. bazinagy fazék. Egy a tuti. Ez volt az utolsó ilyen. Én többet erre a túrára nem megyek. Se túrázni, se hegycsúcsot őrizni, bár utóbbiért kaptam szép oklevelet. Én inkább úgy csinálok, mint a normális emberek. Téli éjszakákon itthon alszom a meleg ágyacskámban

Kincső

A plüssállataimnak már jó ideje nem szokásom nevet adni. Tomi nyomására mégis vannak páran, akik kaptak nevet. Például a katicabogár Katica, a pingvin meg Pingvin. Szokásomhoz híven az új, kék mackó sem kapott nevet. De szilveszterkor kiderült, hogy neki mégis van neve. Úgy hívják, Kincső. Pedig biztosra vettem, hogy fiú.

Ez történt 2008-ban

Január: Megtanultam szócikket írni, csak pénzt nem keresek vele.   Február-május: Megkaptam életem első fordítási munkáját, mely Senki fia címen remélhetőleg most már nagyon gyorsan megjelenik. Valamint remélem, 2009 meghozza a második, a harmadik és mondjuk a negyedik fordítási munkát is, aztán 2010 a többit, és így tovább.   Március 1.: Szerepeltem hastáncversenyen csapatban, és másodikok lettünk.   Július: Voltam Tunéziában.   Augusztus 17.: Összeköltöztem Tomival.   Október 24.: Meghalt Ibolya néni :(

BÚÉK

30-án itt volt Vanda, és megnéztük a karácsonyi ajándékomat, és az a tanulság, hogy anyuval majd eredeti nyelven, magyar felirattal nézzük, mert a magyar szinkron elég bénácskára sikerült. És nem a fordítás része, hanem a színészi.   Volt egy pár ember, akinek idén nem küldtem se karácsonyi, se újévi üdvözletet. Tettem ezt azért, mert évek óta mindig küldtem, nekik meg még soha nem jutott eszükbe. Illetve egyiküknek egyszer igen, de az négy éve volt, és akkor még éppen átverőset játszott, és mivel "rossz szellem", 2008-ban nagyjából kitakarítottam az életemből. Neki se a születés-, se a névnapjáról nem emlékezem meg többet. A névnapját eddig is naptár segítségével tudtam, mint a névnapokat általában, hiába ciki. Cserébe a szülinapokat kenem-vágom.   Szilveszterre sütöttem sütikét. Sütike lett belőle. Azért, mert Tomi túljárt a sütő eszén, ezért az többet semmit nem tud majd elszenesíteni nekem 160 fokon 10 perc alatt. Hehe. Ezen kívül idén mi vittük azokat a dolgokat, amiket