Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2010

Vészhelyzet

A mai részben a főorvos zaklatott állapotában megvallja Morrisnak fájdalmas titkát. A következő részben egy másik orvos zaklatott állapotában megvallja Morrisnak fájdalmas titkát (a port.hu szerint). Az utána következő héten Morris tuti pszichológushoz fordul.

Az útvonaltervező megőrült

Miután megkérdeztem tőle, hogyan jutok innen a Frangepán utcába, a következőt válaszolta. Legelőször a hármas metróra szálljak fel a Ferenc körúti megállónál, amivel menjek el Kőbánya-Kispestig. Ott szálljak vonatra, amivel menjek el a Nyugatiig, majd onnan sétáljak 50 percet. Ezek után megnéztem ugyanezen útvonaltervező Budapest térképét, és a következőt láttam: a Frangepán utca a hármas metró Forgách utcai megállójától mintegy 3 perc sétára található.

Leslie Nielsen 1926-2010

Kép
Szegény Drebin hadnagy és Drakula gróf :( Nyugodjon békében!

Számoltam

Még három hetet dolgozom, aztán majdnem három hétig csak és kizárólag a karácsonyra, majd a pihenésre koncentrálok. Tekintve, hogy nyáron 10 napot voltam "szabadságon", ez nem is hangzik rosszul :) Ha még hó is lesz abban a három hétben, nem olvad el most azonnal pótlás nélkül, akkor meg már más kérésem nem is lenne.

Kata-nap és advent első vasárnapja

Kép
Ma ünnepeltük Kata névnapját anyuéknál. Húsleves volt, sült hús, krumplipüré és lila káposzta (nagy kedvenc), édességnek meg tiramisu, amit tegnap gyártottam. Ajándékba orchideát, cikláment, csokikat és Ikea vásárlási utalványt kapott Kata. Ebéd után családilag sziesztáztunk, aztán Katáékkal együtt eljöttünk. A korábbi döntés ellenére Liza is jött ma velünk, csak vittünk neki egy pokrócot, mert gondoltam, azt majd leteszem valahová, ahol nincs útban Bencének, és akkor nem fogják elgáncsolni egymást. Az ötlet eleinte nem jött be a kutyának, de aztán annyira magáévá tette, hogy szép fokozatosan bemászott az ágy alá, és az egész délutánt ott töltötte. Ténykérdés, hogy sehol nem lehetett volna nagyobb biztonságban. Itthon aztán megcsináltuk az adventi koszorút mézeskalácsból. Nem lett nagyon szép, de azért elmegy. Legközelebb majd jobban sikerül. Csak egy bajom van: hiába pihent egy éjszakát a tészta, megint nem lett puha a végén. Nem értem.

Mai eredmények

Készen van a tiramisu, hűtőben pihen a mézeskalács tésztája. Ajándékot vettem, csizmát nem találtam. Nem is tudom, mivel töltsem az estét. Lehet, hogy neki kéne állni a LoTR második részének. De előtte azért pihenek egy kicsit. Büszke lehetek magamra, mert két óra alatt meglett a két süti.

Mai terv

Miután kialudtam magam órára kelés nélkül, hamarosan összekapom magam, és elmegyek a közelbe vásárolni. Kell majd ajándék névnapra, alapanyag tiramisuhoz és mézeskalácshoz, esetleg egy szép és nagy tálca, valamint csizma, ha már így leesett az első hó. Nézelődtem a neten, és komolyan nem értem, mi a funkciója a magassarkú csizmának. Elég sokszor láttam már nyakig érő hóban is olyanban közlekedni nőket, és még nem jöttem rá, mi visz rá erre valakit... Míg tavaly december közepe után váltottam átmeneti kabátról télire, idén a decembert sem fogom megvárni, valószínűleg már ma is abban megyek el itthonról, miután tegnap belefagytam a farmerdzsekimbe kutyasétáltatás közben, és aztán egy órán át prüszköltem.

Múltkor

egy buszon utaztam Csillebérc felé egy olyan csoporttal, ahol a gyerekek fele angol anyanyelvű volt, a másik fele magyar, és egy magyar tanár kísérte őket. Még a Moszkván átkiabált a tömegen a velem szemben ülő kislány: - Mr. H.! How many stops? De a választ nem hallotta. Így a mellettem ülő kisfiú is megpróbálta: - Mr. H.! How many stops? Mire Mr. H.: - A lot. Nekem ettől fülig szaladt a szám, ezzel szemben a kisfiú csalódott arccal tolmácsolta a választ a kislány felé: - Mr. H. says "a lot". Később, amikor már vagy negyed órája ment a busz, előbbi kislány a következő kérdést tette fel: - Are we here now? Mire a csoport sűrűjéből nagy nevetés meg ez a válasz érkezett: - What kind of question is that? Of course we are here. Jó volt hallgatni magam körül egy kis angol csicsergést. Tegnap egyébként nagyon kiröhögött egy pár a villamoson, amiért A Gyűrűk Urát olvastam angolul. Hosszas vihogás után a férfi a következőt mondta a nőnek: - Végül is ha angolul tanul, muszáj neki. Heh

Zik-zik-zik

Idén először :) Hogy én mennyire szeretem!

J.R.R. Tolien: The Lord of the Rings – The Fellowship of the Ring

Ma fejeztem be. A filmből nagyon kevésre emlékszem, úgyhogy tényleg végig meglepetés volt szinte minden, csak néhánynál ugrott be, mi is fog történni. Frodó, a hobbit elindul három másik hobbittal, hogy elpusztítsa a gyűrűt, amit még Zsákos Bilbó talált hatvan évvel korábban. Út közben mindenféle veszéllyel kell szembenézniük, de segítőik is akadnak, sőt még a kb. harminc éve eltűnt Bilbóval is találkoznak. Az nagyon furcsa volt, hogy majdnem megsirattam Gandalfot, amikor Moriában lezuhant a mélybe, pedig emlékszem, mi lesz a történetszál folytatása. Az első kötet akkor ér véget, amikor Frodó és Samu megszöknek a segítők elől, mert a gyűrű teszi a dolgát, és viszályt szít a szövetség tagjai között. Éppen itt tartok most, és megint csak emlékszem egy jelenetre, amiről azt hittem, az első kötetben lesz, és abból kiszorult. Holnap elkezdem a második kötetet, az már csak 300 oldal (az első 400), és valószínűleg a két ünnep közötti időszakra marad a harmadik kötet, mert decemberben elkezdem

Vladimir Nabokov: Lolita

Kép
Éppen két hete, hogy elolvastam, most már írok is róla. Vegyes érzelmek alakultak ki bennem a könyv olvasása közben. Az elbeszélő Humbert Humbert, röviden H.H., egy pedofil. Egész életét végigkíséri, hogy “szereti” a kislányokat, a felnőtt nők nem érti, alibiból tartja a feleségét is. Az 1940-es évek Amerikájában beköltözik albérletbe egy nőhöz, akinek van egy tizenkét éves lánya, aki ráadásul “nimfácska” is: Dolores. Becenevén Lolita. Az édesanyát alibiből feleségül veszi, majd megpróbál viszonyt kezdeni a kislánnyal, aki nem nagyon tiltakozik, de a mit sem sejtő anyuka közbelép: egész nyárra táborba küldi a gyereket, sőt később azt is elárulja a férjének, hogy a kislány soha többet nem is mehet haza, ugyanis bentlakásos iskolába fog járni. H.H. persze azonnal törni kezdi a fejét, hogyan lehetne eltenni láb alól a kedves mamát, de az élet megoldja ezt a gondját. A mama halála után egy kis hazugságnak köszönhetően hozzá kerül a gyerek, és amerikai körútra indul vele. A kislány bőven me

Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. rész

Kép
Az abszolút premiert nem céloztuk meg végül, mert én már az este 10 órai hazaérkezéstől így is elég zombi lettem mára, és ennél sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha fél 4-re érünk haza, amikor én 6-kor kelek csütörtökön. Nagyon örülök, hogy két részben adják az utolsó könyv adaptációját. Nem azért, mert kétszer fizethetek mozijegyet. Az előző film nagyon béna lett attól, hogy nagyjából semmi lényeges nem került bele a könyvből, még kulcsmondatokat is úgy kihagytak belőle, mint a pinty. Ez azért tűnt fel, mert nekem a 6. könyv volt a kedvencem az emlékekben turkálás miatt. Ténykérdés, hogy a 7. részre pont annyira nem emlékszem már, mint az összes többire (a 6. kivételével), de a jelenetek visszahozták az emlékeim nagyobb részét. Ezek alapján összesen két olyan jelenetet figyeltem meg a filmben, ami máshogy volt a könyvben, és ebből csak az egyik rövidítés. (A másikat nem értem.) Ez a film már nagyon sötét, és sok benne az effekt – ettől többször éreztem úgy, hogy szívbajt fogok kapni. P
Liza rákoncentrált az alvásra. Nem ébredt fel rá, hogy bejöttem a lakásba, arra se, hogy betettem egy mosást, arra se, hogy bejöttem a szobába, arra se, hogy percekig guggoltam mellette, és simogattam a mellső mancsát, arra se, hogy bekapcsoltam a gépet, sőt arra se, hogy idehoztam a székemet a szoba másik végéből. Bezzeg amikor le akartam fényképezni, és leemeltem a helyéről a fényképezőgépet, ami sokkal kisebb hanggal jár, mint az előzőek közül bármelyik cselekvés, akkor nyilván kipattant a szeme, és majd kiesett a kosarából, úgy rohant köszönni.

Liza

kapott gyógyszert, egy hét alatt kell helyrerázódnia. Egyelőre beindult nála a nagyüzemi tüzelés sírással, szeretethiánnyal meg a többi szokásos velejárójával. Remélem, jövő szerdára elmúlik. Meg a gennyedzés is. Hajrá, Liza!

Ünnepelhetne is a Google

Kép
Ajánlott film a Charlie Brown két része: This Is America, Charlie Brown, illetve A Charlie Brown Thanksgiving. És persze Happy Thanksgiving!

Gru - Despicable Me

Kép
Megnéztük Tomival. Elég régen megy már, úgyhogy gondoltam, hogy nem leszünk sokan. És tényleg. Rajtunk kívül még egy pár volt bent meg aztán jött még két kisgyerek (biztos felnőtt is volt velük, de őt nem láttam). Kisebb-nagyobb spoilerek következnek. A második képen látható az ördögi Gru a három kiscicával, míg a harmadik kép Gru szintén ördögi bűntársait, a minyonokat ábrázolja. A film nagyon aranyos, tipikus gyerekmese. Adott egy gonosz bűnöző, akinek legnagyobb bűntette, hogy ellopta a Szabadság-szobrot, azt is Las Vegasból. Eszi is a sárga irigység, amiért egy kezdő gonosztevő első dobása is sokkal nagyobb ennél: ellopta az egyik piramist Egyiptomból. Muszáj bebizonyítani, hogy Gru ennél sokkal nagyobb koponya, ezért a terv a következő: el kell lopni a Holdat. Ebben segíti a főhőst Senkiházi úr meg egy csapat minyon, és akadályozza három árva kislány, Margo, Edith és Agnes, valamint a már említett újonc bűnöző, Vektor. Vannak a filmben nagyon vicces jelenetek, nyálas happy end a v

Levél a Mikulásnak

A babás-mamás oldalon van most egy cikk, miszerint a főszerkesztő kislánya levelet írt a Mikulásnak: kért egy lovat meg egy hörcsögöt. Azért tőle, mert a szülők kőszívűek. Erről a mi kis családunk egyik anekdotája jutott eszembe, amit én szolgáltattam. Nyúztam anyut viszonylag sokáig, hogy nekem kell egy korcsolyás bébi. Gondolom, a tévében nyomták, hogy az mennyire jó, azért tetszett meg. Anyu próbált érvelni, hogy az nem jó játék, mert kemény műanyagból van, nem lehet vele aludni, ráadásul értelmetlen is, mert hát mi funkciója van egy korcsolyázó babának, arról nem is beszélve, hogy majd játszom vele egy hétig, aztán felkerül a polcra, mint a nemtudommármilyen másik játék. Észérvekkel persze egy öt-hatéves gyerekre nehéz hatni, ha a gyerek nagyon szeretne valamit, így aztán engem sem lehetett meggyőzni. Ment ez a huzavona egy darabig, amíg egyszer a következővel zártam le a vitát: "Jó, akkor majd kérek a Jézuskától!" Ezzel aztán anyu meg volt lőve, erre a replikára nem lehe

Momóka

Ez a név a facebookos mesejáték során bukkant fel a falamon. Rémlett, csak nem nagyon tudtam mihez kötni. Gondoltam, rajzfilm volt, biztosan néztem, és valószínűleg szerettem is, de egyszerűen nem bírtam részleteket előkaparni a fejemből. Aztán rákerestem a youtube-on, és ezt találtam: A címe abszolút nem is dereng, sőt ezekre a manókra sem emlékszem, csak Momóka meg a kislány ugrott be, plusz egy jelenet, amikor a kislánynak gyorsan el kell rejteni a manót, mert bejön az apukája. És erről eszembe jutott ez is, nagy kedvenc volt, de a vége nekem nem tetszett, mert nem volt happy end: Hát igen, RTL Klub és délutáni mese(blokk?) :)

Jó is ez a szakadó eső

Csak lenne inkább szakadó hó. Ma volt a megbeszélés a vezetőtanárral, és tetszett neki az órám, nem említett negatívumot, csak adott két tanácsot. Most megkönnyebbültem. Beszéltem vele arról is, hogy az egyik csoporttal gondjaim vannak, arra is adott tanácsot, de nem tudom, mennyire tudom megfogadni ezt az adott csoportban. Meglátjuk. A hegyről lefelé jövet a busz leghátuljában ültem, ahol négy ülés van egymás mellett. Békésen olvastam A Gyűrűk Urát (még mindig van 100 oldal az első kötetből is - csiga vagyok), amikor felszállt egy ápolatlan, nem túlzottan bizalomgerjesztő alak, és hát naná, hogy mellettem volt az egyetlen üres hely a buszon, tehát mellém ült le. Pogácsát evett, de valami visszataszító módon csámcsogva. Mikor befejezte, egészen megkönnyebbültem, hogy nem csámcsog tovább a fülembe, amikor is előkapott egy akkora tortaszeletet, amekkora normális cukrászdában három szelet egymás mellé forgatva, és nekiállt tömni a majmot. Ez nem túl szép kifejezés, tudom én, de ennél szeb

Kérdés

Érdekelne valakit holnap egy 18:30-as, esetleg szerdán egy 10:15-ös vagy 12:30-as Gru - Despicable Me a Corvin moziban? Én úúúgy örülnék :) 0:39-től.

Macskák

Pedig nem is szeretem a macskákat.

Karacsony.hu

November eleje óta kb. kétnaponta benéztem, és már épp beletörődtem, hogy idén nem indítják el, amikor kaptam egy emilt, hogy nézzek be, elindult. Nekem tetszik ez a lap, tavaly is egy csomó jó ötletet gyűjtöttem tőlük. Más kérdés, hogy egyet sem valósítottam meg, de erről aztán senki nem tehet rajtam kívül. Majd idén máshogy lesz. Egyébként már csak öt embernek nincs ajándékötletem a kb. húszból, és még csak november 21. van. Most büszke vagyok magamra.

Minden idők legnagyobb bulihimnusza

a Ding-Dong Csonka Pici előadásában. Ezt nem én mondom, hanem itt mögöttem az X-Faktor. Jézusom.

XV. dobogókői hegyi futóverseny és teljesítménytúra

Ezen voltunk ma Tomival, Blankával, Nórával és az ő biglijével, aki Roxy. Liza végül itthon maradt, mert úgy döntöttünk, kemény lenne ez már az ő korában. Hát, nem tévedtünk, nagyon rossz lett volna, ha elvisszük, mert nem bírta volna, és ezen a terepen mi sem bírtuk volna őt háton cipelni. Az útvonal röviden úgy foglalható össze, hogy Dobogókőről lemegyünk a völgy aljába, aztán visszamászunk Dobogókőre. Erre öt óránk volt, mert nem futottunk. Ha futottunk volna, négy óra lett volna a szintidő. Hatalmas sár volt mindenhol, így az első rész, a leereszkedés vagy egy órát igénybe vett, lehet, hogy többet. A visszamászás nagyon jól sikerült, ha nem vesszük figyelembe, hogy durván eltévedtünk, és nem azt a hegyet kezdtük megmászni, amelyiket kellett. Így aztán átvágtunk egy völgyön, majd toronyiránt felbaktattunk a mi hegyünk tetejére. Közben volt bozótharc, amelyben mindegyikünk megsérült, mert ráadásul valami tüskés (esetleg tövises) bozótosban tévelyegtünk legalább fél órát. Széttépték a

Búcsúóra

Vége lett az egyik tanfolyamomnak. Az utolsó órára nemcsak én vittem csokit, hanem a négyből még két lány, úgyhogy egész órán csokievés ment. A dolgozatok meg a kérdőív után megnéztük a This is America, Charlie Brown című rajzfilmet, amit én nagyon szeretek, és ők is egész jól elvoltak vele, főleg, miután azzal motiváltam őket, hogy az ott elmondottak nagy része a történészek szerint igaz, meg hogy mindjárt hálaadás van, és akkor itt látható ennek örömére az első hálaadás napi vacsora. Nagyon jó volt a hangulat, aztán az óra végén, amikor mentünk már el, beszólt a lányok egyik kollégája, hogy miért van máris vége az angolnak, mert nem tartott 90 percig, csak 60-ig. Én túltettem magam ezen, mondtam neki, hogy ez csak egy búcsúóra volt, ami ritkán lesz 90 perces, de az egyik tanítvány eléggé leordította, mert állítólag mindig ezt csinálja, mindenkinek beszól mindenért. Ez a tanfolyamvég egyelőre azt jelenti számomra, hogy két nap is alhatok. Micsoda öröm :)

Emberek

Megkérdezte tőlem egy srác a Hősök terénél, hogy melyik kerületben vagyunk, amire én azt mondtam, szerintem a XIV. lesz a megoldás, de nem esküdnék meg erre, kérdezze meg mástól is. Megkérdezte. Bement ahhoz a céghez, ahová éppen én is igyekeztem, és egyszerre értünk a recepcióhoz. A recepciós lány elküldte azzal, hogy fogalma sincs, ami már önmagában is fura. De az, hogy utána percekig röhögtek a srácon egy másik csajjal, az gáz. A másik csaj ilyeneket mondott: "Meg kell nézni egy utcatáblát, kisfiam", valamint "Az ABC ismerete hatalom". Hogy valaki ennyire rosszindulatú legyen, hát ez nem semmi. Voltam vásárolni, és miközben válogattam a puszedlik között, mellém ért egy harmincpár éves apuka a legfeljebb kilenc-tízéves kisfiával. A kisfiú a kezébe vett valami sütit, majd megállapította, hogy nem ennek az ára van kiírva a polcra. Mire apuka: "Mert valami köcsög rossz helyre rakta vissza, hogy baszná meg a rohadék." Nekem erősen kerekedett a szemem, nem is

Zavar az erőben

Ma már hittem azt, hogy 25 éves vagyok, meg azt is, hogy 21. Lehet, hogy nem lenne hülyeség egyszer végre rendesen kipihenni magam.

Harry Potter

Én: Megyek, nézek jegyet a prömierre. Bár arra úgy ildomos menni, ha varázslónak öltözünk. Tomi: Ühüm. Ezt kicsit benézted.

LotR

Mint már említettem, kb. tizennégy évesen egyszer elkezdtem az első kötetet, és - most már pontosan tudom - a harmadik fejezet közepén le is tettem, hogy ez nagyon unalmas, hogy lehet ezt végigolvasni. Még a pontos jelenetre is emlékszem, aminél eldobtam a könyvet, mert nagyon viccesen hatott, amikor elmentünk a moziba megnézni az első filmet, és ez a jelenet kb. az ötödik percben már el is jött. Azóta többen megerősítettek abban, hogy a könyv eleje nagyon nehezen haladós, Dani még javasolta is, hogy ugorjam át az első 50-60 oldalt, és onnantól már jó lesz. Most megint belevágtam, végül angolul, mert nagyon jutányos áron kaptam meg az egy kötetben kiadott három könyvet. Na most, ha szokásom lenne az ilyesmi, már tövig rágtam volna a körmöm az első néhány fejezeten. Most is megismertem azt az ominózus jelenetet, és elképzelni nem tudom, hogy lehet pont ott letenni a könyvet. Meg most már Danit sem értem, hogy ő mire gondolt, amikor azt mondta, hogy a könyv eleje unalmas. Vasárnap kezdte

Életkép

Tomi megpróbálja feltenni főni a rakott krumpli alapanyagait, a tojást meg a krumplit, de a tojás alatt kb. öt perc próbálkozás után sem gyullad meg a gáz. Én meg éppen arra járok az ötödik percben. - Nem jársz sikerrel? - De. Sikeresen felbosszantottam magam.

Facebook-játék

Azt játsszuk most, hogy szerdáig mindenkinek egy mesehős a profilképe, mégpedig az, amelyiket a legjobban szerette gyerekkorában. Hát, én nem veszek részt a játékban, mert nem tudok választani, rengeteg mesét szerettem. Ez lehetett az oka annak, hogy Tata egyszer odaült mellém, amikor éppen mesét néztem, és a következőt mondta mosolyogva: "Te mesekirálynő!"

Kirándulás

Kép
Fél 11 és 3 között történt. Nagykovácsiból felsétáltunk a Csergezán-kilátóhoz, majd lesétáltunk a Tárnai pihenőhelyig, végül visszatértünk Nagykovácsiba. Röviden. A táv nagyobb részén nyakig érő sár, amivel nem is az a baj, hogy koszos, hanem az, hogy csúszik. Az erdő viszont szép ősszel, a két kilátóból nagyon szép kilátás nyílt, és a kutya a kirándulás nagyobbik részében a saját lábán jött, el is fáradt, ahogy kell. A kisebbik részben élesben teszteltük a hátizsákot, miszerint: Az emberek többségét meghökkentette a látvány, de legjobban egy fekete labrador csodálkozott. Ő felhúzott füllel, elkerekedett szemmel követte a tekintetével Lizát perceken keresztül, és látszott rajta, hogy nem igazán tudja befogadni ezt az infót. Liza nem élvezte ugyan ezt a fajta utazást, de elfogadta, hogy ez van, és csak keveset mocorgott, ami jobb is, mert egy-egy felállás-leülés kombónál mindig attól tartottam, hogy bedőlünk a legközelebbi bokorba. A táska jól vizsgázott, igazából csak az vele a bajom,

Péntek

Reggel utolsó nagy összefoglalást tartottam fél csoportnak a tanfolyamzáró nagydoga előtt. Aztán hazajöttem, letettem a reggeli könyveket, felvettem a délutániakat, majd találkoztam Livivel, akivel csak másfél órát tudtam beszélgetni, pedig szerettem volna többet, sokkal többet, de menni kellett a nyelviskolába, ahol két továbbképzésen vettem részt (egyébként jók voltak). Erre az alkalomra fél liter kólát és három szelet csokit spájzoltam be, és ezek segítségével túl is éltem viszonylag frissen a programot. Végül átmentem a délutáni csoporthoz, ami ugyan majdnem hiánytalan volt, viszont a csoport tagjai teljesen lestrapálódtak már addigra, de legalább vidám hangulatban okosodtunk (mert okosodtunk). Aztán gondoltam, elnézek a Fringe nevezetű téli fesztiválra is, aminél már eleve azt nem értem, miért ősszel és 17 fokban rendezik meg, de sebaj. Egy lesiklást láttam, de azt is csak a kivetítőn, úgy meg nem volt érdekes, ezért inkább hazajöttem egy kis vásárlós kitérő után. Itthon befejeztü

Kirándulás és nagyon hosszú nap után a leparkolt kocsiban este 11 körül

Én: Egyébként Ibolya néni csinálta a világ legfinomabb teáját, amit időnként te is egészen jól re... re... re... (kis gondolkodás) rekreálsz. Tomi (az utolsó szóval egy időben): Megközelítesz. Én: Jól van, de én egy latin szót kerestem. Tomi: Ja, értem, bocs. Én: Mondjuk a rekreálsz nem lesz jó, mert a rekreáció az kb. pihenést jelent. Tomi: Reprodukálom? Én: Igen, ezt a szót kerestem. Tomi: Nagyszerű. Most, hogy megtaláltad, akkor felmehetünk? Hasonló beszélgetéseket biztosan produkálhatnánk néhány üveg sör után is, de mennyivel egészségesebb, hogy csak el kell fáradnunk ehhez!

Ünnepel a Google

Kép
160 éve született Robert Louis  Stevenson, akitől olvastam már a Dr. Jekyll and Mr. Hyde-ot, és nagyon tetszett, meg A kincses szigetet, ami szintén nagyon tetszett, és másra nem is emlékszem belőle, mert annyira régen volt már.

Elkészült

a Liza-hordó hátizsák. Teszteltük is. Elsőre úgy tűnik, hogy amennyiben a kutya nyugton fog ülni benne, nem lesz gond. Nem hisztizett, simán elfogadta, hogy most ezt találtuk ki, sőt egy jutalomfalatért még leülni is hajlandó volt benne. Úgy néz ki ebben a táskában, mint a Tom és Jerry egyik részében talán Jerry, amint indiánnak öltözve egy hátizsákban cipeli valaki. (Kb. egy órája keresem azt a részt, de nincs meg. Kár, pedig úgy feltettem volna, hogy mindenki lássa, mire gondolok.) Holnap majd teszünk fel képet is a hátizsákos kutyáról. Az arckifejezése miatt már megéri. Kb.: "Te nem vagy normális, gazdi, de azért nincs harag."

Facebook

Nézegetem 14-18 éves emberek falát. Teljesen el vagyok hűlve ezen a mértékű önégetésen, amit nagy többségük csinál. A legtutibb, amikor lelkesen anyázzák a tanáraikat, és ebben az sem akadályozza meg őket, hogy az illető tanár mondjuk az ismerőseik között van. Szerintem ez azért nagyon gáz. Egy nagyon aranyosat azért láttam. Egyikük azzal szórakozik, hogy kiírja, éppen milyen órán van. Először csak néztem, mekkora bátor, hogy nem kapták még el ezzel (bár azt azért nem írta ki, hogy törin :P), aztán megnéztem az időpontokat: becsöngetés előtt egy perccel, kicsöngetés előtt ill. után két perccel. Hmm :)
"Csak ketten tudunk róla. A Balázs, én meg te."
Kép
Tesztelve. Ez mekkora :D
Vettem súlyzót. Úgy mentem be a boltba, hogy legfeljebb 2000 Ft-ba kerülhet a két súlyzó, ha azt akarja, hogy elhozzam. 2399 Ft-ba került, de úgy döntöttem, ez mondjuk hibahatáron belül van. Aztán a kasszánál kérdezték, van-e Hervis kártyám, mondtam, nincs, mondták, töltsem ki az igénylőt, mostantól van, és a kártyáért járó 25% kedvezménnyel 1900 Ft-ért hoztam el a két súlyzót. Megcsináltam Cindy Crawfordnak azt az edzését, amit anyuval szerintem több nyáron át minden reggel megcsináltunk, de most először angolul nyomták a szöveget, mert a neten nyilván nem a szinkronizált változatot lehet elérni. Azt figyeltem meg, hogy Radu edzőnek nagyon jó kis ákcentüse van. Amúgy most a láblengetéstől kikészültem, viszont a hasizom nem viselt meg. Úgy látszik, 7-8 év alatt változik az ember :) Amikor előkészültem a tornához, levettem a szekrény tetejéről a polifoamot, és ezzel a lendülettel ripityára törtem az előszobai lámpaburát - nem tudtam, hogy a polifoamon tároljuk :( Az egy dolog, hogy sajn

A vég kezdete

akkor jön el, amikor három tizenöt-hat éves fiú, aki sosem volt a tanítványom, a következő módon szólít meg az utcán: "Nem tetszik tudni, hol van a Természettudományi Múzeum?"

Bambula

Ezt még nem is meséltem. Tegnap sétáltunk hazafelé Lizával, és jött mögöttünk egy másik kutya a gazdájával, póráz nélkül. Ez a kutya bámulta Lizát, bámulta, bámulta, közben megelőztek minket, akkor már visszafordulva bámulta, mígnem lefejelt egy vele szemben sétáló pasit. Teljesen megdöbbent ezen, nem is értette, mi van :) Zavarba is jött, ezért (?) a továbbiakban a gazdája lába között (!) képzelte el a sétát. Nagyon aranyos volt :)

Barátságos

Az előttem lévő vásárlóval folytatta ezt a beszélgetést az eladó, miután a vásárló a (joggal) lemértnek hitt, majd félretolt hagymát elpakolta. E: Hiába teszi el, mert nincs még lemérve, úgyhogy... V: Azt hittem, már lemérte. E: Hinni a templomban kell. V: Kicsit fürgébben kéne dolgozni. És nem kéne megjegyzéseket tenni, mert nem biztos, hogy célravezető.
Lizával megéri üzletek előtt álldogálni félórákat. Egyrészt aranyos, ahogy várja Tomit, pláne, amikor felmászik a küszöbre, benéz az ablakon, a visszatükröződés miatt nem veszi észre Tomit, ezért elvonszol egy ablakkal arrébb, benéz azon is, megdöbben, hogy az egy raktár, majd még eggyel odébb húz, oda is benéz, és visszanéz rá egy íróasztalnál dolgozó nő, majd végül javasolja, hogy menjünk be a még eggyel arrább lévő kapun, merthogy Tomi is ebbe a házba ment be, még ha másik ajtón is. Másrészt tíz perc Aldi előtt ácsorgás alatt annyi mosolyt, kedves pillantást meg kedves szót kaptunk, hogy egészen hihetetlen - még egy kisbaba is rámosolygott Lizára és integetett neki. Délután is végig velünk volt a kutya: felvittek engem Csillebércre kocsival, aztán ők elmentek kirándulni a Normafához, majd értem jöttek. Ilyen egy ideális nap, mínusz az órák és az óralátogatás miatti stressz. (Az óralátogatásról nem mondok semmit, majd csak akkor, ha megvolt a megbeszélés, vagy akkor sem - eredményfüg

Könyvek és para

Van Óz 2. és 3. részem. Van Gyűrűk Ura angolul. Mind special offer volt, az összes együtt 3000 Ft-ba került, és mondhatjuk nyugodtan, hogy öt könyv. Ráadásul mind csodaszép állapotban van. Nagyon örülnék is neki, ha nem izgulnék a reggeli óralátogatás miatt, amitől viszont nagyon fázom, egy porcikám sem kívánja, ráadásul új vezetőtanárom van, akit még nem ismerek. Jaj, jaj. Remélem, nem lesz gáz. (Ja, és továbbra sem állították át a rendszer óráját, vagyis november 7-én 11 óra van, nem november 8-a kora hajnal. Ettől függetlenül lassan elteszem magam holnapra, ha Tomi hazaér.)

Ez a Lolita

nagyon lassan haladós könyv. Naponta egy órát bírom olvasni, és abban az egy órában is csak 30 oldalt haladok a szokásos 40-60 helyett. De most így a 100. oldalon történt valami, ami miatt már nagyon érdekel. Volt egy elképzelésem, hogyan fog Humbert Humbert börtönbe kerülni, és már a harmadánál bebizonyosodott, hogy úgy biztosan nem. Mostantól nagyon érdekel, akkor hogy máshogy. Hátha sikerül most már belehúzni.

Ideges

Na, most sikerült annyira felhúzni magam, hogy remeg a kezem. Sétáltunk Lizával, épp egy fa tövében szaglászott pisilés közben, amikor a zebrától mintegy 50 méterre átjött az úton mellettünk egy pasi a bullterrierjével, és a következőt bírta beszólni: "Össze kell szedni a kakit. Ennyi mindenkinek jár." És mutogatott a fa felé, ahonnan Liza két másodperccel korábban állt fel. Mondom neki, ez nem kaki volt, hanem pisi. Erre pofákat vág, rángatja a vállát, és megy tovább, hogy az orra majd leveri a csillagos eget. Ezen annyira kiakadtam, hogy utána szóltam. Persze a parasztja nem állt meg, hiszen miért tette volna: beszólt egyet, megvolt az öröme mára. Azért én utánakiabáltam, hogy én mindig összeszedem a kutyaszart, sőt a zebrán közlekedem, egyébként pedig jó lenne, ha nem szólogatna be minden szembejövő vadidegennek, pláne alaptalanul. Te, te nyomorult vakegér.

Mosó Masa mosodája

Szépen összedolgoztunk ma délután a mosógéppel: míg ő mosott, addig én is. Ő a ruháinkat, én Liza kosarának berendezését. Nagyon durva volt. A fene se gondolta volna, hogy ennyi minden van abban a kosárban. Konkrétan két polárpléd, egy rongyszőnyeg, egy horgolt takaró, egy lábtörlő, két kisebb rongy. Ezeket összesen kb. két órán át mostam. Oda a derekam, mindkét csuklóm és a nyakam. Liza nem egészen értette a dolgot, de amikor az első plédje felkerült a szárítóra, láthatóan megnyugodott, és a folyamat iránti érdeklődését is elveszítette: nem tűntek el a cuccai, és ez neki épp elég. A nagymosás örömére kapott egy új plédet, hogy ne az üres kosárban feküdjön a száradási idő alatt, ami szerintem vagy három-négy nap lesz. Az előszobai cuccait, vagyis egy rongyszőnyeget és egy kisebb rongyot még valamikor a hét elején mostam ki kézzel, amikor két nap alatt telibe pisilte mindkettőt, és már akkor is megállapítottam, hogy rongyszőnyeget kézzel mosni nagy szívás. Hát még a fentebb felsorolt cu

Sean Murray

Kép
Ő volt Thackery Binx a Hocus Pocusban, és ma ő McGee az NCIS-ben: A Hocus Pocust az elmúlt évben kb. hatszor láttam, az NCIS-t meg legalább fél évig néztem minden hétfőn, és egyszer sem tűnt fel a hasonlóság. Most meg vagyok döbbenve.

Lábadozó kutya

Kép

A kefírem

az új boltban eredetileg 175 forint volt, két nappal később 179, egy hét múlva 189. Még 20 forintjuk van bűvészkedni, és rögtön nem fogok hozzájuk járni sort állni, hanem jó lesz a sarki kisbolt, ahol szintén 209-ért kapni ugyanezt a kefírt. Amúgy mindennel ezt csinálják. A paprika is úgy indult, hogy 170 Ft volt kilója, de akkor nem vettem, mert pont volt itthon. Amikor kedden bementem a boltba, és kellett paprika is, akkor már 329 Ft volt. Kicsit kiábrándító, és biztos, hogy teljesen tisztességtelen is. Na de ez már csak ilyen.

Washington Irving: Rip van Winkle, The Legend of Sleepy Hollow & Other Stories

Kép
Washington Irving 1783 és 1859 között élt. Az első amerikai író, aki még életében elismertségre tett szert Európában is. Ezt a novelláskötetet 1819-ben adta ki, ennek megfelelően nem könnyű a nyelvezete. A történetek többségének helyszínéül a Catskill (Kaatskil) Mountains elnevezésű hegység szolgál, amit a XVII. században holland telepesek népesítettek be. Rip van Winkle A címszereplő egy végtelenül lusta családapa, igaz, csak akkor, ha a saját háza körül kell segédkezni, mert egyébként bárkinek bármit szívesen elintéz. Van egy házsártos felesége, két kicsi gyereke meg egy Wolf nevű kutyája. Egy napon aztán a hegyekben barangol, ahol köztudomásúlag mindenféle manók, koboldok és egyéb varázslények élnek, és csatlakozik egy vidáman iszogató-kártyázgató csapathoz. El is alszik, és húsz év múlva ébred fel. Húsz év nagy idő, ebben a korban meg még nagyobb: rá kell jönnie, hogy sikeresen lemaradt az amerikai függetlenségi háborúról (1775-1783), a faluja átalakult, a felesége meghalt, a gye

Állatorvosnál

Tomi elvitte ma reggel Lizát az orvoshoz. A kutya bal lábának semmi baja, de van oka annak, hogy botladozott meg elesett: valószínűleg enyhe lefolyású agyvérzésen esett át. Ennek tulajdonítható az is, hogy nem tudott egy helyre fókuszálni, és nehezen tudta nyitva tartani a jobb szemét. A fura fejtartás is emiatt lehet, és ha nem épül fel teljesen, akkor ez megmaradhat neki. Részemről kibékülök ezzel a félrebillentett fejjel, ha nem lesz több ilyen vagy ehhez hasonló fennforgás a kutyával. Kapott egy csomó gyógyszert, két szurit, a laborja meg rendben van. Nagyon remélem, hogy nem lesz több ilyen eset. Meg ehhez hasonló sem. Elég neki az a szalagszakadásos jobb hátsó láb, biztos vagyok benne. Mindenesetre ágynyugalomra ítéltük, ő meg lelkesen engedelmeskedik, mert az evés után aludni szeret a legjobban.

A Butlersről

még azt akartam mondani, hogy hosszú idő óta az első bolt, ahol fél óra nézelődés után sem éreztem, hogy megőrülök a zenétől. Ha náluk hagynék 10 ezer forintot, jutalomból választhatnék egy CD-t, amin ezek a boltban játszott számok vannak. Hát, lehet, hogy megérné. (Ne aggódj, Tomi, teljesen elméleti az elgondolás :) )
Ma a hegyre felfelé végig stand-up műsort nyomott a sofőr. Már a Moszkván elkezdte, és egészen a hegytetőig folytatta. Ilyen szövegei voltak: - Én ugye 1956-os gyerek vagyok. Jó is már, ha megtudom, forradalom volt vagy ellenforradalom. De nagy szerencse, hogy '56-os vagyok, így nem tudtak rám fogni semmit. - A bajnok csapat. Ott a bajnok csapat! Baj-nok csa-pat! Baj-nok csa-pat! - Még nem a benzinkút jön. Jó buszra szállt egyáltalán, kisasszony? - Mindjárt megyünk tovább, csak kicsit nyitva hagyom az ajtót. Kell egy kis levegő, mert... rosszul lettem. Eleinte azt gondoltam, részeg, és fontolóra is vettem, hogy leszállok és megvárom a következő buszt. Aztán arra gondoltam, hogy őrült. De amikor a vége felé minden fel- és leszállónak köszönt, már arra gyanakodtam, hogy egyszerűen besokallt mára, halálra unta magát, és egy kis csevegéssel próbálja izgalmasabbá tenni a melót. Érdekes élmény volt mindenesetre.
Hazafelé a metró egy csomót állt a Ferenciek terén, végül bemondta a vezető, hogy ha van orvos a szerelvényen, az gyorsan menjen előre. Aztán nem történt semmi, ezért még egyszer bemondta, és akkor hallottam, ahogy valaki magassarkúban rohan a peronon. Aztán elindultunk, és a peron legelejénél feküdt a hátán valaki, körülállták vagy tízen, és ott guggolt mellette valaki, gondolom, az orvos, aki pont a metrón volt. Nekem meg egy tücsök ciripel a fülemben tegnap óta, és Liza még mindig ferdén tartja a fejét. Most már történhetne valami eszméletlenül pozitív is. Az, hogy tetszik a Rip van Winkle meg az Álmosvölgy legendája, nem számít eszméletlenül pozitívnak.

Liza

A reggel nagyon gyatrán kezdődött. A tegnapi két alkalom után ma már reggel 10-kor (a reggeli séta után) bepisilt, ráadásul nem is látszott, mit csinált, és az elosztóra sikerült alkotni, jó, hogy agyon nem vágta az áram. Utána a körömvágást nem engedte, ami végül is várható volt, azt az orvosnak is csak úgy hagyja, ha előbb szájkosarat kap (mármint Liza, nem az orvos). De aztán... Egyrészt csetlik-botlik, egy konyha-szoba útvonalon kétszer csuklott össze. Aztán furán tartja a fejét: kicsit oldalra billenti, pedig nem akar érdeklődő képet vágni, és ez ijesztő. A bal szemét egész délelőtt rossz volt nézni: lefittyedt a bőr a szeme alatt, és alig bírta nyitva tartani a szemét. Ráadásul egyik szemét sem bírta egy helyben tartani, nem tudott ráfókuszálni semmire, mert úgy mozgott balról jobbra mindkettő, mintha iszonyú sebességgel olvasna. És a legdurvább: nem ette meg a reggelijét - eddig akármikor akármilyen szarul volt, enni mindig volt kedve. Ezektől nagyon megijedtem. Tomi szerint láz

November 1.

Kép
Még ma van, amikor ezt írom, 11 óra, csak a rendszer nem állított órát, ezért azt hiszi, elmúlt éjfél. 11-kor zárja a bazárt :) Ma délelőtt főztünk. Fél 10-kor keltünk, délre meglett minden. Én a magam részéről megpucoltam 3 kg krumplit, feldaraboltam kb. 1 kg-ot (Tomi hatékonyabb módszerrel dolgozott, így ő 2 kg-ot csapkodott fel egységnyi idő alatt), valamint sütöttem egy adag muffint, ami valami miatt nem akart megszilárdulni, úgy tűnt, kuka az egész. Aztán átmentünk anyuékhoz ebédelni, közben kiderült, hogy Liza tegnap kicsit nagyobbat esett, mint amennyire súlyosnak tűnt a helyzet. Alig áll a lábán, mert most már a balt is rendesen megütötte, szóval most elég ingatag lábakon áll, mondhatni. Nem jönne rosszul neki egy reiki, akár gondolatátvitellel. Eléggé aggódom őszintén szólva, úgyhogy neki már 8-kor lőtték a pizsit - beparancsoltuk a kosarába, és azóta nem is nagyon kelt fel, alszik szépen, addig sem erőlteti a lábát. Blanka fél 3-kor érkezett a vonattal, úgyhogy hazafelé elmen

Október 31.

Voltunk két temetőben összesen három sírnál, aztán anyuéknál, ahol Katáék is ott voltak, aztán vásároltunk, végül itthon farigcsáltunk. Most meg érdemes lenne aludni, de én ma még egy sort sem olvastam Agatha Christie-ből, úgyhogy lehet, hogy egy fejezetet legalább kéne alvás előtt.

Halloween és farigcsálás

Kép
Tomi ezt a tököt alkotta a munkahelyén: Aztán itthonra ezt eszelte ki, majd végrehajtotta, én meg kicsit segítettem (a száj kb. felét én csináltam, plusz én halásztam ki a magokat, amiket Tomi aztán megpirított): Ezek vannak a fűtőtesten: Ilyen a szekrény: Ez meg egy tök, amiben a pirított tökmagot tartjuk: