Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 10, 2017

88. Ünnepi Könyvhét meg ami még eszembe jut

Régen minden évben jártam, most már elég régóta sosem jutok el, mert vagy Máltán vagyok, vagy más jön közbe. Idén úgy döntöttem, ha törik, ha szakad, akkor is odamegyek, úgyhogy ezt ma egy villámlátogatás keretében meg is tettem - délelőtt 11-kor indultam innen Pestre, este 7-kor meg vissza Pestről. Szerencsére olyan napot sikerült kifogni, amikor esett az eső, ami kicsit csökkentette a Könyvhét élvezeti értékét, viszont legalább lett végre új fürdőruhám laza 3-4 év keresgélés után, juhú. (Ez úgy történt, hogy Rékával a C&A előtt akartunk találkozni, és mivel én negyed órával korábban megérkeztem, és pont szakadt az eső, bemenekültem a boltba.) Idén nem okozott akkora örömet a program, mint szokott, nem tudom, mi ennek az oka. Azért megcsodáltam két kiadó standjánál a könyveimet (amiket fordítottam, mármint), örültem neki, hogy szép gyerekkönyvek vannak idén is, meg vettem egy Athén útikönyvet, mert az nemsokára kelleni fog, és most már el kell kezdeni tanulmányozni. Hazafelé nag...