Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 2, 2015

Tata

Kép
A nagypapám ma lenne 85 éves. 85. Az azért már nem kevés. És néhány hete volt 17 éve, hogy meghalt. Ilyen szép nagypapám meg nagymamám volt, bizony.

Szemvizsgálat

Tegnap ebédidőben beszaladtam a Mammutba, hogy nézzék meg, így három hónap szemcseppezés és krémezés után végre jó-e már a szemem egy pár kontaktlencsére. És jó! Meg is rendelték a próbalencsét, két hét múlva lesz itt kb., akkor kezdődik az öt napig tartó tesztidőszak. És azt mondta a pasi, egyáltalán semmi elváltozást nem lát már a szememen, ezért, bár szemcseppezni most már mindig kell, kezdetben is 6 órát bent lehet majd a kontaktlencse, később nyolcat, végül akár egész nap. Juhú! Öröm-boldogság.

Napi wtf

Hétfőn kedvesen megírtam emberünknek, hogy lejárt a kölcsönadási szerződésben foglalt határidő, plusz a türelmi idő is, amit kért, úgyhogy örömteli lenne, ha utalná a pénzemet, mindketten úgy járnánk jobban. Kedden reggel már írt is, hogy utalt, és a számlámon van a pénz. Tegnap este nem tudtam belépni az online bankba, valamiért nem jött az SMS a kóddal. De most reggel sikerült. Izgatottan nyitottam meg az egyenleg részleteit, és mit láttam? Utalta a fennálló tartozása felét, az egész összeg (második) harmadát (se). Ha most itt lenne, biztos megtépném. Ezt a pofátlanságot... Update: Hát elszámolta magát, azt hitte, már a teljes összeget utalta. Ennyit hazudni, basszus...

Tél elseje

Nem volt időm feltenni a karácsonyi dekorációt az előszobai szekrényre, pedig azt mindig évszak elsején szoktam, de legalább megtaláltam a vicces adventi naptárat, amit vettem magamnak Bécsben. Errefelé lehet belelapozni. A díszeket meg majd holnap felrakom. Remélem. Megállíthatatlanul közeleg a karácsony. Izgalmas.