Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 11, 2015

Alice Csodaországban - Zenés kalandozás a fantázia birodalmában

Idén éppen 150 éve annak, hogy először megjelent az Alice Csodaországban című regény. Ennek okán Ashley Wass és Matthew Trusler létrehozott egy projektet, amelynek keretében a regény 12 fejezetéhez (plusz az előszóhoz) egy-egy zeneszámot komponált egy-egy zeneszerző. Ezeket adta elő Ashley Wass és Matthew Trusler zongorán és hegedűn, a narrátor pedig Györgyi Anna volt, aki kis szövegeket olvasott fel mindegyik zeneszám előtt. Ezek a kis szövegek két esetben idézetek voltak (az előszó és az ellopott lepényről szóló vers), a többi esetben viszont röviden összefoglalták az adott fejezetet, mégpedig úgy, hogy kiemelték a körüljárt filozófiai problémát. Nekem ez a rész jobban tetszett, mert bár szép volt a zene is, negyedikes korom óta nagyon csúnyán elmúlt belőlem a zeneiség, és nem tudom értelmezni a komolyzenét, tehát a legtöbb esetben nem értettem, az adott fejezet miért pont azt a zenét ihlette. Ez tök gáz, de nem lehet vele mit tenni. Ha zenetagozatos iskolában maradok, akkor lehe...

Költészet napja

Idén József Attila, mert ma éppen 110 éve, hogy megszületett. Kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek, nem törődök semmi mással, csak a beojtott virággal. Minden beojtott virágom kedvesem lesz virágáron, ha csalán lesz, azt se bánom, igaz lesz majd a virágom. Tejet iszok és pipázok, jóhíremre jól vigyázok, nem ér engem veszedelem, magamat is elültetem. Kell ez nagyon, igen nagyon, napkeleten, napnyugaton - ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág.