Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 12, 2011

Nem akarok én politizálni

De. Megnéztem az index cikkét, ahol összehasonlították a két pályázatot. Most azt hagyjuk, hogy az egyik leginkább nem is pályázat, csak pályázatszerűség,. mert az sokkal fontosabb, milyen darabokat tervezett bemutatni a két jelölt. Talán hatot-hatot soroltak fel. A különbség a két lista között az, hogy a nyertesnek egyetlen darabjára sem fogok beülni, mert nem érdekel, sőt némelyik taszít, míg a másiknál lett volna három, amit mindenképpen akartam volna látni, és a többire is rá lehetett volna beszélni. Vajon van még rajtam kívül, aki hasonlóan érez?

3 hónapja

halt meg Liza. Három hónap negyed év. Döbbenetes, mennyire régen volt, és mennyire nem tűnik réginek. És hiányzik.