Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 28, 2013

Anyukák egymás közt

Két anyuka, mindkettővel egy-egy kisfiú, az egyik kisfiú alig bír magával, úgy örül, hogy rövidesen medencébe kerül. Ja, mert az uszodában vagyunk. Szóval a turbó fokozaton pörgő kisfiú anyukája nem kicsit ideges, már negyed órája kiabál a gyerekkel,  tiszta stressz az egész nő. (Még az is lehet, hogy nem az anyukája, hanem a nagynénje, vagy anyukája barátnője, vagy ilyesmi.) Amikor már teljesen készen van, a másik anyukához fordul: - Te ilyenkor nem kapsz már dührohamot? - Nem, Marci ilyeneket nem csinál, már kivertem belőle. Azért ez nice, nem? Remélem, csak poén volt, ami közel sem hangzik olyan jól kimondva, mint amikor anyukának eszébe jutott.

R.I.P.D. - Szellemzsaruk

Kép
Még a Halálos iramban 6. vetítésekor láttam az előzetest, ami valamiért megfogott, pedig továbbra sem szeretem a szuperhősös sztorikat meg az akciófilmeket. Azt hiszem, kreatívnak éreztem a túlvilági rendőrség ötletét, valamint elég jót nevettem az R.I.P.D. elnevezésen. A történet szerint az idő előtt elhunyt rendőrök a végítélet elkerülésének érdekében csatlakozhatnak az R.I.P.D.-hez, vagyis a Szellemzsaruk csapatához. A dolguk, hogy lekapcsolják az élők között emberi testben bujkáló "hulladékokat", vagyis holt lelkeket, akik semmi jóban nem mesterkednek. Nick egy bostoni zsaru, aki egy közepesen tisztességtelen ügybe keveredik, majd a társa kinyírja. Az ezt követő jelenetsor, aminek egy része az előzetesben is szerepel, a kedvenc részem a filmből. Ahogy a kimerevített időben sétálgat, majd megérkezik Proctor színe elé, hát, az hatalmas. Ő Proctor. Majd én is szeretnék hasonlóan kinézni 50 évesen. Kap társat is, egy 1800-as években agyonlőtt seriffet, Royt, a...

Azért történt ez-az hétvégén is

Kép
- Péntek este találkoztam egy volt osztálytársnőmmel, három és fél órán át beszélgettünk, és úgy néz ki, még fogunk találkozni. - Szombat kora délután összefutottam egy régi edzőtársammal, aki már nem jár K-hoz, fél órát beszélgettünk, majd megbeszéltük, hogy vasárnap találkozunk, és még többet beszélgetünk. - Szombat délután elmentem egy kedves ismerősömhöz a munkahelyére a műszakja vége felé, együtt jöttünk hazafelé, és egy csomót beszélgettünk. (Ő az, akivel már kétszer voltunk a Ligetben kutyát sétáltatni.) - Szombat délután megvettem a jegyemet a Szigetre. Nem, nem egész hétre, csak a Cipő- és a Quimby-napra. Ha valaki szintén megy, ne fogja vissza magát, szóljon nekem, és menjünk együtt! - Még mindig szombat délután elmentem az Árpád hídhoz a két adag hekk menümért, amit még hetekkel ezelőtt vettem kuponnal. Elég korrekt, bár ez a hal még gyerekkorában lelhette halálát, illetve a forró hal és krumpli mellé csomagolt, így tíz perc alatt átforrósodott csemegeuborka érdekes ...

Elérzéketlenedés

Azért az elég szomorú, hogy úgy tudok elsétálni kéregetők mellett, hogy semmiféle érzelmet nem váltanak ki belőlem. Nagyon szomorú. Kicsit ijesztő is, azt hiszem.

Napi zene

Kép
Ez a klip nagyon fura, de a dalt annyiszor hallom mostanában, hogy egészen a fülembe mászott: Naughty Boy ft. Sam Smith - La La La Update: Megvan a videó magyarázata. (Ezért aztán átvariáltam a közzététel időpontját, most olyan, mintha nem tegnapelőtt, hanem ma jelent volna meg a bejegyzés, mert szeretném, ha minél többen látnátok a kiegészítést, ugyanis szerintem nagyon-nagyon érdekes.) Egy bolíviai legendát mutat be, mely szerint egy siket kisfiú elmenekül otthonról, ahol bántják, és kiderül, hogy különleges képessége van: olyan hangosan tud kiabálni, hogy beleremeg a föld. Találkozik egy öregemberrel, akit a falujabeliek éppen megköveznek, és a kiáltásával megmenti őt. Együtt megismerkednek egy torz emberrel, aki felveti, hogy ha ilyen hangosan kiabál a kisfiú, akkor akár az El Tío nevű démont is megpróbálhatná legyőzni. A démon az alvilág, de minimum a  bányák ura, és ha nem visznek neki elég sok és elég jó ajándékot, akkor bosszút áll a bányászokon, valamint ezt a to...

Röhögjünk a nyomorunkon!

Kép
A nyár jó, a nyár meleg, ez evidens, de én ettől még a 30 fok fölötti kánikulát iszonyatosan rosszul viselem. Nyöszörgök, folyton aludnék, és kedvem lenne sokat-sokat hisztizni, de nem teszem, biztos azért, mert egyedül vagyok, aztán a hisztihez meg kell közönség, amint azt már az egészen kicsi gyerekeknél is megfigyelhetjük . Ez a kép szívemből szól, pedig az én szobámban csak 30 fok van, és csak a kinti katlantól vagyok igazán rosszul: Nem akarom azt mondani, hogy meleg van a szobámban... de az előbb megjelent két hobbit, és behajítottak egy gyűrűt.

Párkapcsolatok, öröm és boldogság

Andival beszélgettünk, és bár nem pont erről, de nekem akkor is ez jutott eszembe a beszélgetés nyomán. Vajon az tényleg rosszat sejtet, ha egy pár a Facebookon napi négy-öt alkalommal írja ki egymás falára, hogy őrülten szeretik egymást, vagy ez tényleg mindössze annyit jelent, hogy őrülten szeretik egymást?