LizaGazdija

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

Ma megint elég sokat szaladgáltam, ráadásul a hétvégén sem aludtam rendesen (csak egyszer volt alkalmam 10-kor kelni, de előtte meg 1-ig pörögtem), azóta sem volt rá lehetőség, úgyhogy a ma délutáni órámon határozottan az volt az érzésem, hogy kikészültem. Hazajöttem, megpróbáltam valamivel felrázni magam, de nem sikerült. Gondoltam, akkor alszom egyet addig, amíg el nem kell indulni edzésre. Le is dőltem, beállítottam az órámat a megfelelő időpontra, majd elaludtam. Megjegyzem, összesen 24 percem volt aludni. Amikor megszólalt az ébresztő, félálomban kicsit átgondoltam a dolgot. Egész hónapban rendesen eljártam, egyszer sem hiányoztam (vagy egyszer mégis? mindegy, az legfeljebb egy alkalom), mindig végigpörögtem az egész 120 percet, mint valami búgócsiga, ráadásul annyira jól sem vagyok, khm-khm, és ugyan ma botrányos mennyiségű csokit zabáltam meg, mégis jár egy pihenőnap. Úgyhogy átállítottam az órát 9-re, hogy majd akkor felkelek, kicsit járkálok, megfürdök, aztán eldőlök, és csak

1. Nem szeretem az okmányirodát. A szervezetlenséget, az információhiányt. Viszont a nénit, aki napi 8 órában ül az információn, hülye kérdéseket hallgat, és mindenkinek kedvesen, mosolyogva válaszol, annak is, aki ordít, na, őt szeretem. 2. Nem szeretem, hogy 14000 Ft egy útlevél. Ezek megőrültek? 3. Nem szeretem, hogy egyes anyukák előnyök szerzésére használják fel a gyereküket, például állati hosszú sorban előrekéredzkednek, mondván, nekik kicsi gyerekük van, miközben a kicsi gyerek békésen üldögél a babakocsiban, rágcsálja a kis kekszét, és szemmel láthatólag baromira nem hatja meg, anya közben sorban áll vagy sem. 4. Elvittem a korcsolyát élezésre, és megdicsérték, milyen szép új. Mondtam, hogy csak új állapotú, igazából már elég régen megvan, csak nem sokszor használtam. Erre a válasz: "Használja!" Úgyis ezt tervezem, mert korizni jó :) 5. Az élezés után mindjárt akartam is csúszkálni egyet a Műjégen, de mivel esett az eső, felhívtam őket, nyitva vannak-e egyált

Régóta hallom, hogy el kellene olvasnom a Pi életét, mert nagyon jó könyv, de nem néztem utána, kb. miről szól, mert mindig volt pont elég könyv, amit olvassak. Aztán jött a hír, hogy megfilmesítik, és még többen mondták, hogy ez egy csodálatos történet. Aztán kijött a film, sokan megnézték, és fele-fele arányban hallottam olyan véleményeket, hogy zseniális és varázslatos, illetve hogy gagyi giccs. Ezek után már engem is érdekelt. Január közepén volt is molyos mozizás, aminek keretében megtekintette együtt tíz moly, és én is jelentkeztem, hogy megyek, de végül úgy alakult, hogy aznap pont Bécsben voltam (de jó is volt... *sóhaj*). Blankával beszélgettünk, mondta, ez a sztori őt is érdekelné, úgyhogy végül ma összehoztuk. Reggel 10-kor játszották a Mammutban, és mivel szerda délelőtt egyikünk sem dolgozik, úgy döntöttünk, megragadjuk az alkalmat. Ráadásul 3D-s előadás volt ez a reggeli, amit én szeretek, és Blanka sem bánta. (Ha Palace moziba megy az ember, és van 3D-s szemüvege, akkor

Azt olvastátok, hogy a Vajdaságban egyszer csak hazaállított egy hároméves gyerek, természetesen kísérő nélkül, amikor oviban kellett volna lennie, ráadásul ehhez egy forgalmas úttesten is át kellett kelnie? És azt, hogy az ovi kivizsgálta, hogyan történhetett ez, és kiderítették, hogy a portás bácsi/néni a hibás, aki ezek után fegyelmi eljárás elébe néz? Nem tudom, megnyugtató vagy inkább kétségbeejtő, hogy nemcsak nálunk mennek így a dolgok, hanem mások is így csinálják őket.

Van most egy poszt a baba-mama oldalon arról, mit össze nem esznek a gyerekek, amit nem kéne. (Nekem nem aktuális a kérdés, amikor Kata Bencét várta, odaszoktam, és azóta is kb. hetente benézek, mindig van valami érdekes vagy vicces téma. Meg sok mindent elraktározok. For future reference.) Erről eszembe jutott két történet is. Egyszer volt velem az ügyeleten anyu egész gyerekkoromban. (Na jó, a hinta által kivert fogam miatti szájsebészetet nem számítva.) Szóval nem voltam egy kriminális gyerek. Akkor egyszer viszont valami gyógyszert kellett bevennem, ezért anyu elővette az üvegcsét, majd eszébe jutott, hogy vizet nem hozott mellé, ezért az üvegcsét lerakta, ő meg elment vízért. Ez ebben a lakásban történt, itt a konyhába kimenni és visszajönni egy pohárral kb. fél perc, de lehet, hogy kevesebb. Mindenesetre amikor visszaért, az a látvány fogadta, hogy üldögélek a földön, és körülvesznek a kis bogyók. Kétségbeesve rohant velem az ügyeletre, ahol leszidták, hogy kisgyereket nem hagy

Van megint koreai családom. Két kislányuk van, egyszerre kell őket tanítani, anyuka kérése alapján főleg nyelvtanra, de azért bőségesen adagolom a mesét is, mivel egyikük 11 éves, a másik meg 9, és akkor örülnek. Még csak kétszer voltam náluk, de máris volt több aranyos pillanat. 1. Olvassuk a mesét (Holle anyó), előkerül a szó, hogy honvágy. Kérdezem tőlük, ismerik-e, mondják, igen, körülírják, mi az. Kérdezem, szoktak-e ilyet érezni. Az idősebb kislány: "Hát, néha igen, amikor hiányoznak a barátaim." A húga: "Meg a családom. De anyukám itt van velem, úgyhogy nincs semmi baj." Hát, én ezen teljesen meghatódtam. Mennyi okosság lakik azért egy ekkora gyerek fejében! Mennyire igaza van! 2. Vittem nekik egy feladatot, amiben az ABC minden betűjével kell írni országot, állatot, ételt. Mivel már tíz percünk sem volt, mondtam, csináljuk meg az állatosat. Nagyon lelkesek voltak, élvezték, és nagyon sok betűhöz tudtak írni valamit. (Személyes kedvencem az u betűhöz rend

Ilyen voltam ma. Na jó, azért a szombaton tízig alvásból nem engedtem :) A délelőttöt reggelizéssel és magamhoz téréssel töltöttem, elég lassan ment az ébredés, miután tegnap megint negyed 2-kor feküdtem, mert előtte úgy fel voltam pörögve, hogy pl. este 11-kor még gond nélkül rakott krumplit főztem. Amikor mégis sikerült összeszedni magamat, elindultam. Tomitól kaptam két hasznos infót. Az egyik, hogy a Lónyai utcában is van korcsolyaélezés, és kiderült, hogy ott is pont annyi, mint a Keletinél, de végül nem mentem el, mert nem akartam korcsolyát cipelve bejárni a Corvint, se élezés előtt, se utána. Most egyelőre úgy látom, hogy szerda este megyek legközelebb a Városligetbe, és ha aznap délelőtt megéleztetem a korit, akkor még pont időben leszek. A másik infó az volt, hogy a Hervisben 50%-os leárazás van, tehát ha kell nekem normális kinézetű kabát kiránduláshoz, akkor ott érdemes körülnéznem. Nekem meg kell ilyen, mert mindenféle terveim vannak még a télre, amelyek egy része azzal

Ezt a kisregényt vártam legjobban a betervezett Hrabal-könyvek közül, ezt is hagytam utoljára, mint legnagyobb durranást. De sajnos csalódtam. Humoros, persze, és nagyon cseh is, kedvet kaptam hozzá, hogy elolvassam a kb. fél éve vásárolt "New Czech Prose" c. novelláskötetet. Az író stílusát ebben a történetben is szerettem. Még a három főszereplővel sem volt bajom: Mary és Pepin bácsi olyanok, mint két óvodás, képtelen felnőttek módjára viselkedni, miközben Francin, egyiküknek férje, másikuknak öccse, nem tud hová lenni szégyenében, hogy két ilyen debil alkotja a családját. Ez olyan csehesen tragikomikus, mert az ember nevet rajta, de közben sajnálja is Francint, mert nehéz lehet egyedüli épelméjűnek lenni egy családban. A kalandok sem rosszak, amiket Mary és Pepin bácsi átélnek, de sajnos eljött a pont, amikor teljesen kiábrándultam Maryból, és kedvem lett volna félretenni a könyvet. Mucek kutya megkínzása számomra nem tűnt se viccesnek, se elfogadhatónak. Az, hogy

Eredetileg úgy volt, hogy ma délután Rékával elmegyünk korizni, aztán mondta, hogy inkább csak átjönne, mert a korijegy élezéssel együtt annyira már nem kis összeg. Én viszont annyira régen voltam már korizni, és annyira beleéltem magam, hogy mondtam neki, én így is elmegyek. Próbált meggyőzni, hogy ne, mert rosszul fogja érezni magát, hogy egyedül megyek, én viszont meggyőztem, hogy szoktam járni helyekre egyedül, és semmi bajom sincs ezzel, és korizni is jó lesz egyedül is. Tényleg jó volt. 7-re értem oda, amikor 8-ig tart nyitva a pálya, kicsit izgultam is, hogy hazaküldenek a kapuból. De nem, fél 8-ig van pénztár, úgyhogy nagyon megkönnyebbültem. Attól nem féltem, hogy egy órát tudok majd egy huzamban korcsolyázni, szóval biztosra vettem, hogy elég lesz ennyi idő. Az nagy szerencse, hogy még itthon eszembe jutott felpróbálni a korit, ugyanis kiderült, hogy az elmúlt két-három évben, amióta nem volt a lábamon, elfelejtettem, hogyan kell felvenni. Ez a kemény, nem a faláb. Addig

A masszázsról eszembe jutott egy emlék. Valamikor 12-14 éve történhetett, hogy az egyik családi kirándulás nagyon durvára sikerült, alig álltunk a lábunkon, amikor végre hazaértünk. Azt hiszem, ez volt az a kirándulás, amin apu elöl haladt, egyedül, és közben morgott: "Persze, ez neki lejtő! Hol itt a lejtő? Én nem látom a lejtőt." Ez persze már a táv vége felé volt, amikor már egyikünknek sem esett annyira jól a lábemelgetés, de ettől még ez nagyon vicces volt. Nem emlékszem, hány kilométert mentünk, és lehet, hogy még húszat sem, de az biztos, hogy nem voltunk hozzászokva akkora igénybevételhez. Ezért aztán hazaérve mindenki lerogyott, és örült, hogy él. Liza annyira kikészült, hogy nem tudott kimenni a szobámból a konyhába inni. Úgy vittem ki ölben, és amikor letettem két lépésre a táltól, nem tudta megtenni azt a két lépést, csak nyújtogatta a nyakát, és segélykérően nézett rám. Persze odaraktam elé a tálat, ivott is, aztán megint ölben kellett visszavinni a szobába. (E

Életemben először ma elmentem egy szépségszalonba, és kaptam 60 perc masszázst. Eredetileg hát- és vállmasszázst kértem, de kiderült, hogy az érintett kezelésben benne van némi lábmasszázs is, én meg nem tiltakoztam, a lábammal is van éppen elég bajom. Javaslom, hogy időnként mindenki menjen el masszíroztatni. Mert nagyon jó. Félhomály van, szinte teljes csend, kivéve a nagyon halk zenét, mindenféle illóolajok párolognak, ráadásul hátmasszázs esetében a hasadon fekszel, így aztán jó eséllyel teljesen ellazulsz. Én például annyira, hogy hiába nyomorgatta a vádlimat, a meghúzódott izmaimat, a fájós gerincemet meg a bekötött vállamat a nő, hiába fájt ezek egy része, simán elaludtam. Jó, nem mélyen, de félálomba kerültem. Ezt az állapotot amúgy valamiért nagyon szeretem. Mindenféle gondolatok meg képek megjelennek a fejemben, azt hiszem, hogy ezek történnek most velem, aztán megrándul egy izmom, vagy valami hasonló történik, magamhoz térek, és rájövök, hogy csak álmodtam. Magamnál vagyok n

Nagyon kemény történet volt, nehezen is értem a végére. Egy huszonéves srác, egy forgalmista gyakornok utolsó vasútállomáson töltött napját meséli el. 1945 elején járunk, a háború még dúl, Drezda a földdel válik egyenlővé, olyan a világ, mint a maga a pokol. A vasútállomás személyzete is félelemben él, mert rendszeresen kénytelenek fogadni szigorúan ellenőrzött vonatokat, vagyis olyan szerelvényeket, amelyek német katonákat visznek a frontra, vagy hoznak vissza a frontról, a fegyverszállítmányokról már nem is beszélve. Közben azért telnek a hétköznapok, amúgy cseh módra, de nagyon nyomasztó az egész, mert a levegőben végig ott lebeg a félelem egy tragédiától. Nehezen bírom a vért még könyvben olvasva is, és nem vagyok kibékülve a naturalisztikus leírásokkal, úgyhogy jó néhányszor felfordult a gyomrom, míg olvastam. Most már nem vagyok biztos benne, hogy szeretném megnézni a filmet, annyira szörnyű volt ez nekem. Azért négy csillagot kapott, és nem lehetek elég hálás a sorsomnak, am

Ez a morci cica tiszta Garfield, minden szövegét Garfield hangján hallom, és nagyon jól szórakozom. Csak a kedvenceim: Persze, hogy játszom veled. Mondjuk orosz rulettet. Az én patrónusom egy dementor Örülök, hogy benne vagyok a tévében. Így az egész ország megtudja, hogy utálom őket. "Lefordíthatatlan angol szójáték" Falalalalala tegyél le! Csengő szól, csengő szól... Vegyél ki ebből a kib. szánból! Egyszer majdnem nevettem, de csak egy szőrcsomó volt. Egy angol gyerekdal paródiája

És még nem is mutattam a szépséges ágyneműt, amiről áradoztam: Macival díszítve, hogy ne legyen olyan üres az ágy Ma este felmásztam a galériára a vadiúj lépcsőn, ledobáltam a szemét egy részét, és egyesével belekukkantottam minden dobozomba, ami költözés óta várja, hogy kicsomagoljam, sőt majdnem minden tárgyat a kezembe is vettem. Egyrészt elborzadtam, mennyi mütyüröm van, amiket továbbra sem tudok hol tartani, pedig nagy részük gyönyörű, másrészt újra a gyerekkoromban találtam magam. Például benyúltam az egyik dobozba, megfogtam az első tárgyat, ami utamba került, és rögtön tudtam: komód, alsó fiók, vagyis "titokfiók". Mindenről tudom, hol volt otthon, melyik polcon, kitől kaptam, milyen történet kapcsolódik hozzá. Megtaláltam a régi emlékkönyveimet, bele is olvastam egy kicsit majdnem mindbe. Csak majdnem mindbe, mert a legelsőt, amit kb. 10 éves koromtól írtam, nem mertem. Csak a későbbiekben tapasztaltak miatt: rettenetes, milyen csitri voltam. Lehet, hogy egys

Nem, mert akkor háromszor is azt fogjuk olvasni, "elcseszett", miközben az van odaírva, hogy "ecsetszett". Inkább reggelizzünk a semmibe révedő tekintettel! Napi jó tanácsomat hallottátok.

Ez történik nálam, ma például reggeltől estig. Anyuék fél 10-re érkeztek, és egészen 9-ig itt voltak, és rengeteg mindent megcsináltak nekem. Voltunk vásárolni kétféle, témába vágó üzletben, és vettünk egy csomó mindent. Akit érinthet, annak mondom, hogy a Jyskben árulnak pamut ágyneműt 3500 Ft-ért (nagypárna + 140x200-as takaró), ugyanennyiért szuper paplant, 2250-ért nagypárnát, és valahol 1200 Ft környékén gumis lepedőt. Állítólag már csak pár napig, úgyhogy érdemes sietni. Még tegnap vettek anyuék feljárót a galériához, azt ma apu összeszerelte, és gyönyörű lett. Ma vettünk könyvespolcot meg asztalt négy székkel, és ezek is csodaszépek. Mondjuk Tomi és apu is mondták, hogy az az asztal azzal a négy székkel annyira nem menő, mert nem lehet felállni a székekre, mert ahhoz gyengék, de hát majd csak túlélem valahogy, van létrám, és a piros székeket sem dobtuk ki, és eddig is azokra álltam, ha kellett valami. A polc szép is, masszív is, nagyon nagy is. Egy hátránya van: az előző polc

Ma van Milne születésének 131. évfordulója. Boldog születésnapot, kedves Micimackó bácsi :) "Supposing a tree fell down, Pooh, and we were underneath it?" "Supposing it didn't," said Pooh after careful thought. (A.A. Milne) - Na és ha egy fa éppen akkor esik le, Micimackó, mikor éppen alatta állunk? - Na és ha nem éppen akkor? - mondta Micimackó alapos megfontolás után. (Karinthy Frigyes)

Délelőtt konferencián voltam: 9:50-kor megtudtam, hogy 10-től ott kell lenni testületileg az érintett épületben tartózkodó összes személynek, így nekem is. Az ettől és a konferenciától magától kissé megtépázott idegeimnek aztán nem tett jót, amikor hazaérve egy kiírás fogadott a lépcsőházban, miszerint éjszaka két gyanús férfi körbejárta a házat, és megvizsgálta a bejárati ajtókat. Konkrétan ettől annyira megrémültem, hogy "Jézusom! Jézusom!" kiáltások közepette rohantam fel, kettesével szedtem a lépcsőket. (Azért csak halkan kiabáltam, úgyhogy más nyugalmát nem zavartam meg vele.) Szerencsére úgy találtam a lakást, ahogy reggel hagytam, de nem kicsit borult meg a lelki békém, úgyhogy fel is hívtam aput. Én: Szia Apu! Ez és ez történt a házban, valaki kiírta reggel. Ilyenkor mit lehet tenni? Apu: Nem tudom... Pánikba esni. Én: Jó, ez már megvan. Ezen kívül? Aztán olyan rendes volt, hogy átjött délután, és megnyugtatott, hogy szerinte nem fognak visszajönni. Hát, nagyon

1. Ma edzés után, az öltözőben elismerően azt mondta az egyik lány, hogy nekem nagyon jól megy ez, nagyon ügyes vagyok. Én ennek úgy örültem! (Azt meséltem már, amikor szintén edzés után a recepciós pasi, aki kb. 60 éves, mondta, hogy kár, hogy nem megyek már le a héten, mert olyan jó, amikor ott vagyok, egy másik alkalommal meg megkérdezte, azért járok-e, hogy még csinosabb legyek, és hova akarok még csinosodni? Na, ezek is jólestek.) Egy kis önbizalom-növelés sosem árt :) 2. Azt olvastam ma egy cikkben, hogy a pedagógusi hivatáshoz az is hozzátartozik, hogy a tanár saját pénzén krétát vesz, ha arra van szükség. Csak ennyit szeretnék reagálni: ♥

Tegnap volt az utolsó óránk Tomival a koreai családnál, ma elutaztak haza. Elvileg már a gépen ülnek, és Párizs felé tartanak, ahonnan már csak további 16-18 óra, és már otthon is vannak Daejeonban. A kisfiúnak, Jinnek filmet vittem, és anyukája bele is egyezett, hogy filmezzünk. Megmutattam neki a The Big Bang Theory első évadának 11. részét, amelyben Sheldon beteg, és amely tartalmazza ezt a jelenetet: A gyerek gyakorlatilag sírva röhögött, és néha fulladozva hozzátette, hogy fúúúj, ez gusztustalan, aztán röhögött tovább. Annyira tetszett neki, hogy hajlandó volt utána megcsinálni a hozzá tartozó feladatlapot, ami azért elég nagy szó nála. (Én meg rájöttem, hogy ha valaha előjön egy tanfolyamon a betegség, mint téma, ezt a részt fogom mutogatni, mármint mind a 22 percet. De ez most mellékszál.) Aztán még egy rövid kvíz is belefért Németországról. Németet is tanultunk, és bár anyukája azt mondta, ma ne németezzünk már, az utolsó 5 percbe pont belefért a tíz könnyű kérdés (mi a

Történet egy csapat szélhámosról, akik 1947-ben igyekeznek mindenkit minél nagyobb összegre sarcolni, mondván, nyugdíjbiztosítási ügynökök, és majd szép summa lesz a nekik bedőlők nyugdíja. Ezzel a mutatvánnyal bebarangolják Prágát és környékét (?), így az olvasó is megismerheti a háború utáni Prágát. A történet sok humorral, iróniával, társadalomkritikával ábrázolja ezt a kort és a benne élőket. Nem mondom, hogy mindig tudtam követni az eseményeket, azt hiszem, túl sok volt nekem a szereplő, és nem mindig tudtam, ki kicsoda tulajdonképpen. Volt néhány különösen humoros epizód a kilenc között, de kedvencet nem tudnék választani. Amikor "megcsinálják" a drogistát, amikor a temető falán ülve nézik a kocsma életét, amikor táncórán járnak, ahol szinte kizárólag férfiak vannak, mind-mind belopta magát a szívembe. A könyvből film is készült 1993-ban, Dusan Klein rendezésében, Angyali szemek címmel. Eddig még nem sikerült a nyomára bukkannom, csak a wikipédiáról tudom, hogy l

Gondoltam valamelyik nap, hogy most majd elébe megyek a dolgoknak, és nem edzésen fogok megismerni új zenéket, hanem magam kutatom fel őket a youtube segítségével. Látom ám, hogy Britney Spears feat. will.i.am, mondom, nézzük meg, mit tud napjainkban 16 (!!!) évvel ezelőtti kedvencem (nem will.i.am). Ezt: Jót röhögtem: hetek óta erre (is) ugrálunk, csak a címből ez nem esett le, meg nem ismertem meg Britney hangját (mi történt ennek a lánynak a hangjával ebben a számban?!). Na, ennyit rólam és arról, hogy lépést tartok a zenével :)

Múltkor mentem Marciért, vittem sétálni (ilyen eddig egyszer volt, teszem hozzá). Jöttünk le a lifttel, és a kiszállásnál ott várakozott a Tomiékkal egy szinten lakó kis család (apuka, anyuka, kb. egyéves gyerek anyuka ölében). Marci vetett egy pillantást a liftajtó mellett álló apukára, de meg sem szagolta, rohant a kapu felé. Már a lépcsőnél járt, amikor anyuka észrevette, hogy ott van, és azonnal sikítani kezdett: "Jaj... JAJ! ÚRISTEN! A kutya!", és igyekezett elfordulni Marcitól, a gyereket meg közben szorította magához. Apuka még mondott is neki valamit, amit részben nem hallottam, részben már nem emlékszem rá, de az volt a lényege, hogy anyuka állítsa le magát. Nekem meg a hátamon felállt a szőr. Nem bírom a műbalhét. Egyáltalán. Nyomorult kutya konkrétan feléjük sem fordult, szerintem észre sem vette a nőt, se a gyereket, és mondom, már a kapu felé rohant a lépcsőn, amikor a nő észrevette őt, de azért a sikítás kellett. Amúgy ma voltam sétálni velük, mármint Tomival

Ez volt az első könyvem Hrabaltól. Ami ennél is érdekesebb: ez eddigi olvasói pályafutásom leghosszabb mondata, 80 oldalon át tart. Egy férfi mesél az életéről egy (vagy több?) hölgynek, de gyakorlatilag minden szóról eszébe jut egy sztori, amit azon nyomban el is mesél, de abban a sztoriban is vannak szavak, amikről meg újabb sztorik jutnak az eszébe... Egy ideig megpróbáltam követni, miről hadovál, aztán feladtam, és inkább csak élveztem a kis sztorik humorát meg a stílust, amiben íródott ez az egész. A beszélő legalább olyan bőbeszédű, mint a szomszédunk volt gyerekkoromban, és legalább olyan asszociatív, mint én voltam gyerekkoromban. Anyu mondta is egyszer, hogy velem nem könnyű beszélgetni, mert olyan döbbenetes asszociációim vannak, hogy alig lehet őket követni. Ez a probléma mondjuk máig fennáll, igaz, jóval enyhébb formában, szóval egy velem való beszélgetés után senkinek nincs olyan érzése, hogy lövése sincs, miről lehetett szó. Legalábbis remélem :) Ha majd elfogyott a

Szituáció Egy nagyon fiatal, még nagyon kajla, nagyon szép farkaskutya rohangál a Corvin Mozi előtti téren. Mindenkit megszagol, mindenkire felugrál, de megfogni nem engedi magát. Ordít róla, hogy elvesztette a gazdiját, meg van rémülve és kétségbe van esve. Szerintem szívszorító látvány. Kérdés Hogyan lehet erre emberek reakciója a fejhangon sipítás és röhögés a következő szöveggel: "Jaj, de cuki!"?Ez vajon normális? Nekem valahogy az volt a reakcióm, hogy megpróbáltam megfogni a nyomorultat, és gondoltam rá, hogy ha sikerül, be kéne vinni az Illatos útra, csak sajnos eltűnt, mint szürke szamár a ködben, pedig le nem vettem róla a szemem. (Azóta sem értem, ezt hogy csinálta.) Azért szomorú.

A rémálmot az teszi rémálommá, ha benne az ember fél vagy felizgatja magát valamin. A múltkori ezért volt rémálom,  a tegnapi ezért nem volt az. Most valami várban voltam egy csapat emberrel, volt nagy evés-ivás, móka, kacagás, várúr a közelben sem. Az lett gyanús, hogy az emberek elzsibbadtak, ami képileg úgy jelent meg, hogy szétfolytak. Kinek a keze, kinek a lába, kinek az arca folyt szét és vált deformált pacává. Amikor észrevettem, hogy ez történik, nekiálltam sűrűn és erősen rázogatni a kezem meg a lábam, hátha akkor nem zsibbadok el, és nem is zsibbadtam. Akkor lett majdnem rémálom ez az álom, amikor belegondoltam, hogy itt leszek egy idegen kastélyban tök egyedül egy rakás hullával vagy magatehetetlen ronccsal, és félni fogok, de gyorsan meggyőztem magam arról, hogy erre nem érdemes gondolni. Aztán akadt még egy ember rajtam kívül, aki nem lett rosszul, neki meg is súgtam, hogy nyilván a kajában vagy a borban lehetett valami, amitől a többiekkel ez történt. Az ember szájából

Azt mondja az egyik diákom, hogy majd fogunk csinálni nyelvvizsgára felkészítő foglalkozásokat. Így, kijelentésként. Mert a gimiben mindig csinált a tanár. A szabadidejében. Nem olyan bonyolult ez, csak kell találni olyan időpontot, amikor ők is ráérnek meg én is. De ha hét közben nincs ilyen, az sem baj, akkor majd hétvégén tartjuk a felkészítő foglalkozásokat. Köpni-nyelni nem tudtam. Még annyit sem tudtam mondani, hogy " not bloody likely ", csak kerekedett a szemem. Nem tudom, valahogy jobban szeretek úgy jófej lenni, hogy én ajánlom fel, hogy jófej leszek, mint úgy, hogy közlik velem, hogy akkor te most jófej leszel. Utóbbi módszer általában a visszájára sül el, nevezetesen csakazértsem leszek jófej. Azért nevettem. Utólag, itthon, amikor magamhoz tértem a döbbenettől. (Megjegyzés: a diák nem akart semmi rosszat, abszolút a jó szándék vezérelte.)

Imádom a havat! Megértem, hogy sokan nem annyira örülnek, amikor 20-40 cm lejön egy éjszaka alatt, de nekem szerencsém van, mert közel dolgozom az otthonomhoz, metróval járok, és az meg nem nagy érvágás, hogy a 4 perces gyalogutat a metrótól a munkahelyig most 8 perc alatt tettem meg. Ettől függetlenül ez a mém nagyon jól sikerült és vicces: Ráadásul az 1970-es években forgatott Charlie és a csokigyárból van, ha jól látom, amiben Gene Wilder nagyszerűen alakította Willy Wonkát.

Anyuéktól többek között azt kaptam a névnapomra, hogy tegnapelőtt, szombaton elmehettem Bécsbe az AlfaTours szervezésében. Anyu jött velem, apu mostanában nem nagyon ér rá, mert elég nagy náluk a hajtás. Ha jól számolom, most voltam negyedszer Bécsben, de ilyen programon még egyszer sem vettem részt: megnéztük a TimeTravel múzeumot, aztán két órán át idegenvezetővel várost néztünk, majd volt négy óra szabadidőnk, amit mi arra használtunk fel, hogy kimentünk a Praterbe, mert ott még sosem jártunk. 4:40-kor keltünk, négy óra alvás után, 6-kor már indult a busz a Délitől. Fél 10-re értünk Bécsbe, ahol rögtön a TimeTravel múzeumhoz sétáltunk. Két videót találtam róla a youtube-on, ami tényleg jó: 50 perc az egész, de nagyon nagy élmény, és egész biztos, hogy fogok még menni ide, ha járok még Bécsben. Nyitásnak megálltunk egy fal előtt, amin öt festmény lógott: Sissi, Mária Terézia, Mozart, Freud és egy számomra ismeretlen szerzetes képe. Amikor az egész csoport összegyűlt, a sz