LizaGazdija

mert sajnálom rá az időt. Sokszor ideges leszek attól, ha belegondolok, hogy másfél órám menne el egy film megnézésével, és még ennél is több akkor, ha nekiállnék olvasni. Utoljára szerintem akkor tudtam normálisan kikapcsolódni, amikor még otthon laktam, de nem tudom, mi romlott el bennem, úgyhogy megjavítani sem tudom, csak erőszakkal. Lehet, hogy kicsit túlpörögtem mostanában, és nehezemre esik elhinni, hogy tényleg nem kell csinálnom semmit (nem igaz, dolgozatot kéne összeállítanom), és akár pihenhetek is. Ja, amúgy az is baj velem, hogy filmnézésre meg olvasásra sajnálnám az időt, de közben meg a neten eltöltök ugyanannyi, vagy még több időt, mint akkor, ha pihennék. Ma erőszakot alkalmaztam magammal szemben. Eleve 11-kor ébredtem, miután valaki (arra tippelek, hogy Tomi) leállította a telefonomat az első csörgés után. Ébredés után jártam egy kört a neten, majd kikapcsoltam a gépet, és miután hazajöttünk Lizával a sétából (kegyetlen ez a hőség, azt hittem, elájulok, olyan forr

Úgy volt, hogy egész hétvégén egyedül ülök majd a besötétített lakásban (lehúzott redőnyökkel próbálunk túlélni ebben a durva melegben), de aztán anyu felhívott tegnap, hogy ma mennek hozzájuk Katáék, és menjek én is. Megbeszéltük, hogy Liza most itthon marad, mert nem tudnak kijönni értünk. Ma reggel összeszedtem a gyerekek gyereknapi ajándékát (igen, ilyen régen láttam őket utoljára), és Tomi kivitt minket anyuékhoz. Úgy terveztem, felszállunk a buszra, és jó lesz az úgy, csak Liza nem szokott a tömegközlekedéshez, és féltem, hogy esetleg bepisil, ha félni fog a buszon. Lehet, hogy ez irreális félelem, de nagyon élénken él bennem az az egy alkalom, amikor BKV-buszra szálltam vele, és nyüszített félelmében, miközben én meg szétizgultam magam, hogy csak be ne pisiljen. (Ez régen volt, mintegy 13 éve, azóta mindketten csak bölcsebbek lettünk, valószínűleg ma már tudomásul venné, hogy ez van, ezt találta ki a gazdi, ezt kell szeretni, vagy legalábbis eltűrni – egy hang nélkül, fegyelme