LizaGazdija

Még tavaly gondoltam rá, hogy csinálok a diákoknak pumpkin pie-t. Aztán megtaláltam a receptet, és amikor elértem odáig a hozzávalók listájában, hogy faggyú, úgy döntöttem, megleszünk pumpkin pie nélkül is. Helyette halloweenes csokit kaptak, amit az Aldiban vettem. (Na jó, most is volt egy csoport, aki ilyen csokit kapott, de ők voltak a kivétel, nem volt időm sütni nekik :( ) Idén találtam tökös sütit a neten, amibe nem kell faggyú. Nem is nevezik pumpkin pie-nak, csak tökös-csokis sütinek, de úgy gondoltam, nekem ez éppen megteszi. Úgyhogy le is gyártottam, mutattam is a próbasütés képeit. Tomi csinált nekem szellemcsokit is, azért ő, mert én ehhez bénának bizonyultam. És akkor ezt a kettőt osztogattam. Összedobtam egy rövid ppt-t a Halloweenről, ezt megmutattam minden csoportban. Aztán játszottunk: ki kép- és szópárosítóst, ki Are you a witch?/Are you a werewolf? kvízt, és olyan is akadt, akinek idén játék helyett a salemi boszorkányperek átbeszélése jutott. (Ez az a cso

A Molyban azt szeretem, hogy lehet normálisan szűrni emberek tartalmait. Nem az a lehetőségem, hogy blokkolom XY-t, és soha többet nem tudunk egymásról, hanem az, hogy ha mondjuk idegesít a napi 50 cuki cicás karc, amit közzétesz, akkor valamelyik karca jobb felső sarkában arra kattintok, hogy "nem kérem XY karcait", és akkor nem kapom meg XY karcait. Ugyanez megy kommentekkel, olvasásokkal, kihívásokkal, stb., stb. Én eddig egyszer éltem a lehetőséggel, amikor bejött az új feature, a lexikon, és az egyik ismerősöm ráállt a lexikon építésére, minek következtében volt nap, hogy 120 friss fogadott este, ami nagyon durva mennyiség egy nap alatt, és kiderült, hogy a 120-ból kb. 70 az ő lexikonbejegyzése. Ráadásul a lexikonbejegyzés csak annyiból áll, hogy egy könyv borítója plusz egy szó, amit adott könyvhöz rendelt az illető. Én meg ekkor fogtam, mondtam, hogy "nem kérem XY lexikonbejegyzéseit", és azóta egy darabot sem kaptam, viszont továbbra is látom, miket karcol,

Október 15-én már ötéves volt ez a nagyfiú, ami már pontosan egy fél évtized. Mi 14-én ünnepeltük meg a nagy eseményt, mert az esett vasárnapra, és úgy gondoltuk, ötéves esetében talán nem túl nagy vakmerőség előre inni a medve bőrére. Anyuékkal mentem le hozzájuk, Tomi dolgozott, így ő kimaradt a mulatozásból. Ebédre volt görög gyümölcsleves és lecsós szelet (ez utóbbiból a lecsót az ünnepelt rendelte, apu meg kicsit továbbgondolta, hogy mégse lecsó legyen az ünnepi ebéd), mindkettő nagyon jól sikerült. A tortát én vittem, sütés nélküli túrótorta volt. Nem nézett ki túl profin, és talán kicsit citromosabb lett a kelleténél, de összességében azért finom volt. Túrótorta. Hát, szép éppen nem lett. A hullámzó Balatont idézte fel bennem :) Vagy talán egy gleccsert? Ebéd után következett az ajándékbontás. Sok mindenen megmutatkozott, hogy ez a fiú bizony nagyfiú már: minden ajándékot azonnal kipróbált, még a mesekönyvből is meghallgatott néhány mesét. Ez utóbbi tevékenységbe

Ezt is ma néztem meg. Az egyik első feldolgozás, amelyben Ceddie-t Freddie Bartholomew alakította, a nagypapát C. Aubrey Smith, Dicket, a cipőpucolót pedig Mickey Rooney. Ez utóbbin kívül még egy-két gyerekszereplő él ma is, akik a film eleji tömegjelenetben szerepeltek. Volt ugyan néhány furcsa jelenet, ami a könyvben nem szerepelt, és nem értettem a funkcióját, de többnyire azért pontról pontra követi a film a regényt. Olyannyira, hogy a párbeszédek többsége is szó szerint ugyanúgy hangzik el, ahogyan Burnett megírta őket. Egy bajom volt csak: sokszor úgy éreztem, kicsit túljátsszák a szereplők a szerepüket. Legtöbbször Ceddie és az édesanyja kapcsán támadt ez az érzésem. Nagyon tetszett viszont a nagypapa és Mr. Hobbs. Dicket szintén nagyon jól alakította Mickey Rooney, csak az lepett meg, hogy én ennél azért kicsit idősebbnek képzeltem el a srácot. Igaz, a színész 16 éves volt a forgatás idején, de azért lássuk be, nem nézett ki annyinak: (Ez ugyan egy samponreklám, de 19

Amelia Shankley miatt találtam rá erre a filmre. Ő volt Sara az 1986-os A Little Princess című filmben, és a Wikipediáról tudtam meg, hogy ebben a filmben meg Alice Liddellt alakította. Charles Dodgson, alias Lewis Carroll születésének 100. évfordulóján ünnepséget rendeznek Amerikában, amire meghívják az akkor 80 éves Mrs. Hargreavest, aki gyerekkorában Alice Liddell volt, és akinek az író az Alice Csodaországbant írta. Az idős hölgy el is utazik Amerikába a háztartási alkalmazottja kíséretében, aki egy végtelenül idegesítő, ostoba, fejhangon picsogó kis naiva. Nézni is rossz volt, és abszolút nem értettem, miért kellett neki ekkora szerepet írni. Főleg a szerelmi szál volt teljesen felesleges. Nyugodtan ki lehetett volna hagyni a filmből azt a 15-20 percet, amennyit ez a Lucy szerepelt. De szerencsére nem ő a lényeg, hanem Mrs. Hargreaves. Az idős hölgy ugyanis visszaemlékszik arra a nyárra, amikor Dodgson kitalálta és elmesélte neki és a nővéreinek Alice történetét. A visszae

Ez a harmadik Burnett-regény, amit mostanában olvastam. Több tucat könyvet írt az írónő, de azt hiszem, belátható időn belül nem olvasok tőle mást. Nem azért, mert nem volt jó ez a három, csak azért, mert a többi, hírnévre szert nem tett műve pusztán a címével nem keltette fel az érdeklődésemet. Andi néni véleménye szerint ez a regény rettenetes, olyan, mintha nem is Burnett írta volna. Valahogy tényleg kevésbé mély, mint mondjuk A titkos kert, de nekem ennek ellenére nagyon tetszett, sőt azt kell, hogy mondjam, hogy még A titkos kertnél is jobban tetszett, csak A padlásszoba kis hercegnőjét nem tudta megelőzni. A történet főszereplője egy intelligens, empatikus hétéves, akivel soha semmi baj nincs, és aki rajongásig szereti az őt egyedül nevelő édesanyját. New Yorkban élnek, ahol a kisfiúnak mindenféle barátai vannak: egy cipőpucoló, egy zöldséges meg egy almaárus. Édesapja angol nemesi családban született, ám az amerikai házassága miatt az apja, aki konok, nyakas ember, kita

Amikor mentünk este sétálni, a lépcső alján volt egy mécses a gyászjelentés alatt. A kutya ért oda előbb, mint mindig, és okosan meg is szagolta a számára ismeretlen tárgyat. Mondjuk nem sírt, de eléggé megdöbbent, és szélsebesen hátrált el a mécsestől, aztán hazafelé alig mert bejönni a kapun, hiába magyaráztam neki, hogy a mécses nem harap, ha nem dugja bele az orrát. Elmondhatjuk, hogy a kutyánk megtapasztalta, a tüzet nem fogdossuk, mert forró. (Pedig elvileg a hátán az a folt égési sérülés, szóval akár lehetne is mostanra ennyi esze. De nincs. Vicces kiskutya.)

Amikor mentem dolgozni, eszembe jutott, milyen régen láttam már. Mire hazaértem, kikerült a kapura a gyászjelentés. Nem most halt meg, hanem már két hete, annál nem sokkal régebben futottunk össze a lépcsőházban. Egyidős volt Nagyival. Nehéz lehet most a feleségének. Nagyon sajnálom Cs. urat. Nyugodjon békében!

Még tavaly mondta egy szakmai tanár a sulinkban, hogy onnan lehet tudni, hogy őelőtte a teremben nyelvtanár tartott órát, hogy a tanári asztalon van a szivacs (krétás termekben), ő meg könyökölhet egész órán a krétaporban. Ezen akkor elgondolkodtam, és rájöttem, hogy a szakmai tanároknak is van ismérve. Onnan lehet tudni, hogy előttem szakmai tanár tartott órát, hogy nincs letörölve a tábla, ezért az órát rögtön lelkes táblapucolással lehet kezdeni.

Ez volt a tervem október 23-ra, amikor is végre nem kellett semmit csinálnom. Tudom, egy rendes háziasszony ilyenkor beleveti magát a házimunkába, és lenyom legalább egy fél nagytakarítást. Én meg nem ezt tettem, szörnyű vagyok. 10 után keltem, reggeliztem, elolvastam a Szegény Dzsoni és Árnikát, aztán megnéztem az 1995-ös A kis hercegnőt, közben megebédeltem. Utána levittem sétálni a kutyát, de nem tudott játszani, mert a parkban minden kutyagazdi bepánikolt, amikor meglátta, és felkapkodta a kutyáját. Ezen megdöbbentem, mert ilyet nagyon régen láttam utoljára. Séta után felfedeztem, hogy A kis hercegnőnek létezik egy harmadik feldolgozása is az általam eddig ismert 1939-esen és 1995-ösön kívül. 1986-ban forgatták, hat darab félórás epizódból áll. Sara pont olyan benne, mint a könyvben, csak kicsit idősebb, nincsenek benne akciójelenetek, megmásított végkifejlet, és egyáltalán: tökéletes feldolgozás. Ha van kedvetek hozzá, errefelé érdemes keresni az első részt, aztán a többit sorba

Ibolya néni ma négy éve ment el. Egészen hihetetlen, hogy már ilyen régen. Emlékszem, amikor felhívott apu, és mondta, hogy meghalt, amire én úgy megdöbbentem, hogy visszakérdeztem: "Hogy mit csinált?" Pedig nagyon rosszul volt, de én persze abban reménykedtem, hátha meggyógyul. Mama ma éppen nyolc hónapja és nyolc napja halt meg, és ma lenne 77 éves. Erre kedvesen figyelmeztetett is a Skype, és javasolta, hívjam fel. Ezt legalább annyira nem szeretem, mint amikor azt hazudja a facebook, hogy Nagyi 2 perce lájkolt valamit, de mit lehessen tenni. Ha Mama még élne ezen a jeles napon, most a 77 magyar népmesét kapná tőlem ajándékba, mert az legalább olyan humoros lenne, mint amikor a 60. szülinapjára hatvanas égőt vettek neki apuék (sok egyéb mellett, de nekem csak ez maradt meg, meg az, hogy ő is viccesnek találta).

Enikő felajánlotta, hogy a hosszú hétvége ellenére tart ma pilatest. Eleinte úgy voltam vele, a hosszú hétvégére elég mozgás lesz a kalandpark meg a falmászás, nem kell túlzásba vinni ezt sem. Igen ám, de aztán közzétette a facebookon azt a tervét, hogy ha elég kevesen leszünk, akkor kipróbálhatjuk a TRX-et, becenevén a T-Rexet. Ezt az ajánlatot már nem lehetett visszautasítani. Később ugyan írta, hogy az internetes szavazás alapján gyilkolatest tervez nekünk, már semmi sem riaszthatott el. Úgyhogy el is mentem a terembe, és lelkesen vártam, milyen is lesz ez a T-Rex. Igen, ez egy másik T-Rex, de annyira szeretem ezt a képet, hogy muszáj volt idetenni. Amúgy én szeretem a palánktartást :) A TRX így néz ki: Ez a fekete-sárga izé egy keretről lóg, ami néhány helyen úgy néz ki, mint egy játszótéri hinta állványa, na, Enikőnél nem, de nála is ilyen vasbigyó van. Az eszköz hossza állítható, így használható állva, ülve, fekve, bárhogy. Azt a célt szolgálja, hogy jól megizzas

A mai napot arra szántuk, hogy elbúcsúzzunk a Vidámparktól. Persze nagyon reméljük, hogy végül mégsem zárják be, de úgy gondoltuk, hogy ha mégis megszűnik, ne úgy történjen ez, hogy nem voltunk ott még utoljára. A sor, ami a kasszánál fogadott minket, elég durva volt, és elég lassan is haladt: kb. háromnegyed órát álltunk, míg bejutottunk. Én diákjeggyel, Tomi szezonvégi kedvezménnyel, így kettőnknek összesen 8200 Ft volt a belépő. Bizony nem olcsó, de pont most néztem egy indexes videót a bécsi Práterről, ahol szintén van vidámpark, és ahol nem egységes belépő van, hanem játékonként kell fizetni 3-9 eurót. Egy felnőtt meg két gyerek másfél óra alatt költött el 100 eurót, ami kb. 30 ezer Ft. Akkor még mindig barátságosabb a mi Vidámparkunk ára. Háromnegyed kettőtől fél hatig voltunk ott, és elég sok mindent kipróbáltunk. Elsőként a polipra ültünk fel, bár Tomi nagyon nem akarta. Hát, elég érdekes élmény, kicsit féltem, na :) Utána bementünk az elvarázsolt kastélyba nosztalgiázn

A szombatot kineveztük kuponbeváltós napnak. Három kuponunk volt, amit október végéig fel kell használni, ebből kettőt váltottunk be most. Az egyik a margitszigeti kisvonatra szólt. A pesti hídfőtől besétáltunk a szökőkútig, ahonnan a kisvonat indul. Odafelé éppen arról beszélgettünk, milyen furcsa élmények értek, amíg pénteken 3 órát ültünk a két Andival az ELTE-n a harmadik emeleti aulában: négy ember jött oda hozzánk, ebből egy idióta volt (vagy szívott valamit), egy másik talán azt kérte, írjunk helyette szemináriumi dolgozatot (vagy nem, passz, nem nagyon értettem, mit mond), a másik kettő meg Biblia-ismereti órára invitált minket. Ez azért volt nekem fura, mert abban a kb. két évben, amikor még egyetemista voltam, és a szakunk már átköltözött a MUK-ra, elég sokat ültem ebben az aulában, és soha senki nem jött oda hozzám, szóval kicsit megrémültem, mi történt ezzel az egyetemmel. Szóval éppen ezt meséltem, amikor elment mellettünk egy pasi, felmutatott az égre, és a következőt k

Rendszeresen kapok olyan e-mailt, amelynek tárgya "Anikó/Móni/tetszőleges női név lefeküdne veled." Azonnal törlöm persze, de nagyon idegesít, hogy napjában két-három ilyen üzenetem is érkezik. Eszembe jutott a homáros sztori, amikor valakit valami hasonló idiótasággal zaklatták, csak SMS-ben, és megírta válaszban, hogy hagyják őt békén, vegyék le a listájukról. Ezek után kapta tovább az idióta üzeneteket a mobiljára. Aztán egyszer megelégelte, és egy SMS után azt a választ küldte vissza, idézem: "Ha még egy üzenetet elküldesz a számomra, letépem a fejedet, és belehányok a tüdődbe", mire a következő üzenete érkezett néhány perc múlva a következő szöveggel: "Ön sikeresen lejelentkezett SMS-szolgáltatásunkról." Lehet, hogy egyszer meg kéne nyitnom valamelyik e-mailt, és visszaküldeni válasznak valami hasonló szöveget. Csak erősen aggódom, hogy netán vírust küldözgetnek nekem ilyen lelkesen. Napi három-négy alkalommal hív a mobilomon (!) rejtett számról (!)

Kilencéves voltam, amikor megkaptam Nagyitól ezt a könyvet, persze akkor még magyarul, Görög Lívia fordításában, ha jól emlékszem. Nagyon tetszett, nagyon szerettem. Karácsonyra (?) kaptam K. Anditól A titkos kertet angolul, és mert nekem ez a két regény összetartozik, mert Nagyitól egyszerre kaptam őket, úgy éreztem, ha az egyiket elolvasom az angolul, akkor a másikat sem hagyhatom ki. Kivételesen nem vettem meg, hanem kölcsönkértem a témavezetőmtől, Andi nénitől, akinek kb. minden angol gyerekkönyv megtalálható az irodájában. Erre még egy kihívást is indítottam a molyon, amelynek keretében el kell olvasni ezt a két regényt, plusz A kis lordot, amit nem ismerek ugyan, de nagyon sokan szeretik, és elég ismert. Ez is itthon van nálam kölcsönben, ma este vagy holnap el is kezdem. Elgondolkodtató történet ez az A Little Princess, több szempontból is. Érdekes a kis hercegnő alakja, aki mindig kis hercegnő tud maradni, akkor is, amikor megalázzák és megtapossák. Valószínűleg azért s

Azon, vajon miért nem vet szét a stressz úgy, mint a gimis időkben, amikor most sokkal többet dolgozom. Akkor napi 4-5 órát kellett megtartanom, most a suliban tartok 3-5-öt, aztán délután még ugyanennyit, és még sportra is marad erőm meg energiám. (Arra nem emlékszem, hogy a gimis időszakban jártam-e két hastáncra meg két írtáncra, de lehet, hogy az előbb volt, és amikor lett a gimi, abbahagytam.) Egyszerű az ok. Most nincs olyan főnököm, aki mindennapi feladatának tekintené, hogy szívasson, folyamatosan ott legyen az óráimon, aztán kioktasson, hogy mindent rosszul csinálok, mert nem is azokat a szavakat írtam fel a táblára, amiket ő felírt volna. (Igen, ezen annyira megrökönyödtem, hogy feltehetőleg sosem fogom elfelejteni.) Nincsenek olyan kollégák sem, akik egymás ellen vagy éppen ellenem ármánykodnak rejtélyes okokból kifolyólag. Itt is vannak konfliktusok, de ezek többsége nem jut el hozzám, és ami meg engem érint, azon kidühöngöm magam, amikor friss az élmény, aztán már lépe

1. Hétfőn beálltam a bérletpénztár elé a sorba, amikor még épp időben voltam a kozmetikushoz menet. Pont előttem egy négy tagú, olasz csoport reklamált angolul, de jobbára nem értettem egy szavukat sem, annyira furcsa kiejtéssel beszéltek, főleg a szószólójuk, egy idősebb úr. Ez a pasi többször odafordult hozzám, és mondta, hogy "Sorry" (ezt értettem). Aztán amikor már tíz perce ment a tökölődés, és már semmi esélyem nem volt odaérni Lillához, akkor a pasi végignézett a kígyózó soron, ami feltorlódott mögötte, és a következőt közölte széles gesztikulációval és nagyon furcsa kiejtéssel, de valamiért ezt mégis megértettem: "She made a mistake. Not me. She made a mistake", és hevesen mutogatott a pénztárosra. Ez valami hihetetlenül ellenszenvessé tette számomra a pasit. Tiszta óvodás viselkedés. 2. Lett cipőtartónk kb. 13 és fél hónappal a határidő után. Marci tavaly szeptember 1-jén költözött ide, és nekem egy feltételem volt: legyen addigra cipőtartó az előszobában

A múlt héten egyszer azt álmodtam, hogy elraboltam az egyik molytárs kisfiát és kutyáját, mert jött valami nehéz gazdasági helyzet, amiben mindenki éhezett, és gondoltam, addig jobb helyen lesz nálam a gyerek meg a kutya, mert nálam nem fognak éhezni. Első este lefeküdtem aludni, aztán felébredtem reggel, és megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy csak álmodtam az egészet, aztán bekapcsoltam a facebookot, és vagy két tucat üzenet várt olyan kérdésekkel, mint pl. tükörbe tudok-e nézni ezek után, hogy képzeltem ezt, mikor szándékozom visszaadni a gyereket, tényleg azt hittem-e, hogy ezt meg lehet úszni. Erre én sírva fakadtam, hogy úristen, nem hiszem el, hogy tényleg elraboltam egy gyereket. Majd felébredtem, de csak akkor mertem elhinni, hogy tényleg csak álom volt, amikor körbenéztem a szobában, és nem láttam se gyereket, se idegen kutyát. Most éjjel meg valami zenei fesztiválon jártam, és nem volt saját sátram, ezért egy fellépő zenész felajánlotta, hogy alhatok vele. Így is lett, és eg

Júniusban voltunk Tomival egy ilyen programon, és az a lány, aki akkor vitt minket, most Budára is szervezett egy hasonló kirándulást. Tomi nem jött, mert drágállotta, Blanka meg azért nem jött, mert megbetegedett. Így én mentem egyedül. A kutyát nem vittem, mert egymagamban nem szívesen asszisztáltam volna a Houdini-előadáshoz, amit minden bizonnyal bemutatott volna most is, mint minden kiránduláson. A Szépjuhásznénál volt találkozó, és most egy rövid bemelegítés után már el is indultunk, hiszen egyetlen olyan ember sem jött, aki korábban még nem volt nordicozni. A Tündér-szikla, Erzsébet-kilátó, Anna-rét, Szépjuhászné, Nagy-Hárshegy, Kis-Hárshegy útvonalon haladtunk. A kiindulópontra azért mentünk vissza, hogy aki haza akart menni, az hazamehessen délután kettő körül. Az úton minden kilátóba és sziklára felmásztunk, nem volt lazsálás. Izomlázam ugyan csak a bemelegítéstől lett, de nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy nem hagytam ki azért, mert egyedül maradtam. Pihenőhely a Tü

Körbe-körbe járunk, csak egyre kisebb a kör, ezért egyre gyorsabban körbeérünk. És közben egyre mélyebbre is kerülünk. Jó lenne, ha már eldőlne valamerre a dolog, mert fárasztó, unalmas és megalázó is. És torkig vagyok.

Tavaly vettem meg antikváriumból, mert nagyon érdekesnek találtam a címét. Péchy Blankáról azt tudtam, hogy színésznő volt, semmi mást. 1894-től 1988-ig élt, összesen kilencvennégy évet. Pécsről származott, de élete nagy részét Budapesten töltötte, miközben játszott Bécs és Berlin színpadain is. A Regény levelek gyűjteménye: a férjével váltott leveleiket adta ki a színésznő a második világháború után. 1909-től egészen 1934-ig leveleztek. A történet megértésében segítenek a színésznő naplóbejegyzései, és az 1930-as évekből már a pár közös fiának leveleit is olvashatjuk. Néha egy-egy rövid magyarázat, lábjegyzet segít az események követésében. A történetben sokan álnéven szerepelnek: Péchy Blanka Ács Márta, a férje, Magyar Lajos Nikó János. A Regény nagyszerű adalék Magyarország 1914-39 közötti történelméhez, és nagyon szépen bemutatja az 1920-30-as évek Szovjetuniójának mindennapjait. Megrázó, felkavaró olvasmány a tárgyilagossága ellenére is. Gyönyörű filmet lehetne forgatni belő

Merida egy tűzvörös hajú, hebrencs királylány Skóciában, aki lázad minden ellen, ami hagyomány. Nem érdekli az illem, nem hatja meg, hogyan kell viselkednie egy királylánynak. Ő inkább lovagolni és íjászni szeret. Apukája ebben támogatná is, anyukája viszont ragaszkodik ahhoz, hogy rendnek márpedig lenni kell. A rendhez tartozik az is, hogy a királylány férjet választ magának a klánok elsőszülöttjei közül. Ezzel meg is érkeztünk a konfliktushoz: a férjjelöltek egytől egyig szerencsétlen, torz, ostoba figurák, nekem sem lenne kedvem hozzámenni egyikhez sem. Ha nagyon muszáj lenne, esetleg a kékre festett ficsúr még elmenne, de a többi... Persze lesz ebből óriási, ordítozós anya-lánya balhé, és Merida a saját kezébe veszi a dolgokat. Ennek meg is lesz az eredménye, és a történet hátra lévő részében ezt az eredményt próbálja visszacsinálni a kedves királylány. A film alapján arra gondoltam, nem is olyan találó cím az, hogy Merida, a bátor, sokkal helyénvalóbb lenne a Merida, a hiszti

Mint mindig, idén is szeretném méltó módon megünnepelni a Halloweent a csoportjaimban. Annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson, ma próbasütést rendeztem, és elkészítettem a halloweeni tökös-csokis sütit. Mint kiderült, nem volt felesleges ez a működés: az első adag annyira ronda lett, hogy meg sem mutatom, a második is elég furán néz ki, és csak a harmadik tepsinél kaptam viszonylag normális eredményt. Tomi fanyalogva fogadta, mint minden amerikai sütis próbálkozásomat, de nekem ízlik az eredmény. Ennél is jobb, hogy sikerült besöpörnöm némi elismerést: az egyik tanítványom, aki a próbasütés közben érkezett, kapott kóstolót, és azt mondta, nagyon finom a süti. Majd aztán este 10-kor írt egy e-mailt, hogy az egész edzése alatt a sütin járt az esze, és elküldeném-e a receptet. Amerikaiul szólva: yay!

Marciról meg nem szokott lenni. Most lesz. Az alábbiakban megcsodálhatjátok, hogyan játszik a Duna-parton egy kölyökvizslával. Egyébként a kutyánk mindig mindenkivel így játszik, illetve ezt a két játéktípust ismeri, aztán kivel mit lehet. Meszivel mázlija van, vele mindkettőt lehet gyakorolni. (Mivel Marci is elég vizslaszerű, és nem minden olvasóm ismeri őt személyesen, ezért elmondom, hogy ő a fekete-cser színű játékos.) 1. Birkózás 2. Kergetőzés

Van egy lány, aki a step+erősítés dupla órának csak a második felére, az erősítésre jár. Ez is elég ahhoz, hogy jól látható legyen, semmi ritmusérzéke nincs. Általában teljesen ellentétesen mozog, mint a csoport. Tehát ha a padra kell lépkedni fel-le-fel-le, akkor ő le-fel-le-fel mozog, ha pad nélkül jobbra-balra-jobbra-balra, akkor ő balra-jobbra-balra-jobbra lépked. Múlt hétvégén valamiért eszembe jutott ez a lány, és arra gondoltam, szerencse, hogy stepre nem jön, mert szörnyű kudarcélmény lenne neki. Magától értetődik, hogy kedden megjelent a stepen. Ahogy elnéztem őt, arra gondoltam, nekem ez olyan negatív élmény lenne, hogy nem is bírnám végigcsinálni az órát. Fogalma nem volt, mit kell csinálni, nem tudott lekövetni egyetlen lépést sem, és amit csinált, az még csak nem is hasonlított arra, amit a csoport többi tagja lépkedett. A helyzet komolyságát jól érzékelteti, hogy az oktató az első húsz percben még odaállt a lány mellé, és a kezdőknél szokásos módon lelépkedte lassan a k

Vicces módon annyira rossz hangulatom lett a két temetéstől meg ettől-attól, hogy majdnem nem mentem moziba egyáltalán. Végül aztán Tomi rábeszélt, de így is csak szimpla mozizás lett a dologból. A két kiszemelt közül a Transylvania Hotelt választottam. Voltunk a teremben vagy húszan, ennek fele gyerek nélkül érkező felnőtt volt, a másik fele meg gyerekekkel érkező szülő. Rajtam kívül is volt még olyan, aki egyedül jött, úgyhogy nem is nagyon lógtam ki a sorból. A történet nagy vonalakban arról szól, hogy Drakula építtet egy kastélyt, ahová emberek nem tehetik be a lábukat, mert így akarja megvédeni a lányát. De ha már ott a kastély, hát vállalkozásba kezd: szörnyszállodát üzemeltet az épületben. Minden szép és jó, mígnem a Drakula-lány 118. születésnapján betoppan a szállodába egy ember. A film nem egy nagy durranás, de kedves, vicces, van benne néhány jól elhelyezett szóvicc és egyéb poén. Nagyon amerikai, szinte csöpög a vége, de aztán szerencsére azt is elpoénkod

Pénteken Nagyié volt, szombaton a tanárnőé. Nagyién főleg a család volt ott és néhány barát, a tanárnőén valószínűleg száznál is több ember, rengeteg jedlikes tanár és diák. Mi például öten mentünk az osztályunkból. Mindketten rokon mellé kerültek, mindkettőjüknek polgári, urnás temetése volt. Jó lenne, ha most nem lenne több ilyen alkalom egy jó darabig.

hogyan kell a Facebookon beállítani, az ismerősök közül ki láthatja a képeimet. Most már több olyan ismerőssel találkoztam, akinél én le vagyok tiltva a képekről, de ő lelkesen lájkolgat, ha olyanja van, és most lett elegem. Ha én nem nézegethetek, ő se nézegethessen. Csak így elsőre nem találtam meg ezt a funkciót. Akinek van infója, ne habozzon megosztani velem! Köszi.

El vagyok szomorodva, és holnap meg holnapután még rosszabb lesz, mert két temetésre is megyek egymás után, a nagymamáméra meg a latintanároméra, ráadásul még Nagyi dolgainak egy részét is átválogatja a család, és mert várhatóan ezeknek a programoknak a végére elég mélyre fogok süllyedni hangulatilag, ezért úgy döntöttem, vasárnap este a javulás első lépésének is tekinthető családlátogatás után benevezek egy mozimaratonra. Ez azt jelenti, hogy két filmet fogok megnézni egymás után a moziban. Először a Hotel Transylvaniát, aztán az új Tüskevárt. Csatlakozni lehet, ha valaki szintén felvidulást tervez a hét legvégére.