L. M. Montgomery munkássága azóta érdekel engem, amióta rájöttem, hogy a Váratlan utazást végeredményben neki köszönheti a világ. Később persze kiderült számomra, hogy a Váratlan utazás témájú regényekhez egyáltalán semmi köze, azokat a sorozat alapján fabrikálta valaki, a sorozatot meg az írónő novellái alapján rakták össze, de addigra már annyira szerettem az írónőt, hogy még ezt sem bántam, és meg akartam ismerni minden művét. (Kicsit sok író van, akinek minden művét el akarom olvasni, erre kevés lesz egy élet, attól tartok.) Az Anne-t és az Emilyt is a tévéből ismertem meg, és csak később tudtam meg, hogy Montgomery regényei alapján forgatták ezeket. Az Anne-sorozat hosszabb, kilenc kötetből áll, Emily története trilógia. Az Anne-ből eddig kettőt olvastam el, a többit apránként beszerzem majd, aztán haladok velük, ahogy tudok, az Emilynek pedig ez az első része. A sorozatra már nem emlékszem, összesen egy jelenet van meg belőle, amikor Emily meglátogatja az édesanyja sírját, de ...