LizaGazdija

Nagyon érdekes megfigyelni, hogy mindenki frusztrálódik a kurzuson, de mindenki más miatt. Az anyanyelvi beszélőket és a régóta nyelvterületen élő, kb. ott felnőtt magyar résztvevőt, akik most döntöttek úgy, hogy tanárok lesznek, frusztrálja, hogy a magyar résztvevők, akik Magyarországon nőttek fel, és iskolában tanulták a nyelvet, kenik-vágják az olyan dolgokat, hogy mi a melléknév és a határozószó közötti különbség, melyik igeidőnek mi a neve, és hogyan lehet elmagyarázni, hogy mikor használjuk. A magyar résztvevőket, akik eddig is tanárok voltak (rajtam kívül még egy nő ilyen, azonnal láttam rajta, amint beült közénk tegnap délután - az első napon nem volt itt), frusztrálja, hogy magyarázgatják nekik a melléknév és a határozószó közötti különbséget, azt, hogy melyik igeidőnek mi a neve, valamint a szakmódszertan nyilvánvaló részeit. A magyar résztvevőt, aki most döntött úgy, hogy tanár lesz, frusztrálja, hogy iszonyú sok új inger éri meg rengeteg információ zúdul a fejére, ami

Jól sikerült, bár történtek hibák. A diákok is élvezték, én is élveztem, minden oké volt. A többiektől és az oktatótól is teljesen jó észrevételeket kaptam, nagy része olyan, amit magam is felírtam az önértékelési lapra, amit ki kell tölteni az órám után. Amúgy meg ez egy agyleszívda. De komolyan. Nulla gondolkodási képességem maradt a nap végére, tiszta csoda, hogy sikerült nagy vonalakban megtervezni a csütörtöki órát (ja, csak az első délután tűnt viszonylag üresnek az óratervezéstől eltekintve, ma már látom, hogy nem lesz itt fordítás egy sor sem), meg hogy semmit sem hagytam el edzésre menet, az öltözőben, és edzésről hazafelé jövet. Mert voltam Krisznél, és megint csak elmondhatom, hogy az edzés boldogság. Nagyon hiányzott már Krisz órája, és bár nehezebbnek éreztem, mint máskor (mert kissé kijöttem a formából), azért ma is ment úgy, mint máskor, csak jobban elfáradtam a végére. Holnap meg új nap. És tanfolyam. Most arra tippelek, hogy ez attól lesz stresszes, hogy állati meg