Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 17, 2010

Vége

a szülinapomnak. Ez a nap is de gyorsan eltelt :(

Pár éve

kicsit búsultam rajta, hogy pont az én szülinapomon van olyan szomorú alkalom, mint a holokauszt emléknap. Tomi mondta, máskor kellett volna születni. Ma arra lettem figyelmes a híradóban, hogy mondják, 2000 óta holokauszt emléknap a mai. Aha! Szóval nem én születtem az emléknapon, hanem az emléknapot tették a szülinapomra. Ez kicsit azért vigasztal.

Szabó Magda: Születésnap

A történet alapján a címbeli születésnap nem olyan születésnap, amilyen nekem van ma, hanem egészen másmilyen. Nagyon tetszett a könyv, bár néha kicsit túl direktnek éreztem benne a nevelő szándékot. Az utolsó mondat a legnagyobb poén, azt hiszem, ez a második legjobb utolsó mondat, amit eddig könyvben olvastam.

23

Régen azt gondoltam, a 23 nagyon különleges kor lesz. Biztos voltam benne, hogy 23 évesen lesz meg az első gyerekem, meg azt is sejtettem, hogy 23 évesen megyek férjhez. Aztán az is ott volt, hogy 23 évesen végzem el az egyetemet. Aztán 19 évesen úgy döntöttem, a 23. szülinapomon már nem leszek egyetemista. Nem is vagyok. A másik két terv meg azóta csúszott, de nem bánom. Mérföldkövek nincsenek. Legalábbis a születésnapok nem azok.