Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 16, 2014

Kedvenceim

azok a tennivalók/szabályok, amikről akkor értesítenek, amikor már régen túl késő, valamint azok a kötelező programok, amiknek a dátumát nem egész egy hétre előre közlik, amikor már régen túl késő, mert mondjuk órám van adott időpontban, vagy mondjuk olyan programom, amit hónapokra előre leszerveztem, és nem biztos, hogy le szeretném mondani csak azért, mert öt nappal előtte kiderült, hogy nekem akkor valami más programon kell részt vennem kötelező jelleggel. Ekkora a fejem. Mutatom is, hogy mekkora, csak nem látjátok.

Még egy rémálom

Múlt héten tűz volt, most meg egy óriási hajón utaztunk, amire felfért kompletten több lakás, úgy értem, minden utas a saját lakásának hajón kialakított másában lakott. Ott volt Réka és anyu, rájuk emlékszem. És akkor süllyedni kezdett a hajó. Pánik, rohangálás, evakuálás, ott ugráltak a fejünkön, hogy pakoljuk össze gyorsan a legszükségesebbeket, és siessünk, mert fél 6-kor leengedik a mentőcsónakokat, nehogy a hajón maradjunk véletlenül. És akkor kezdődött a tökölés, ezt nem találom, azt nem találom, én például nem találtam pulcsit, pedig rövidujjúban voltam, plusz megvolt a farmerdzsekim, de a személyzet egyik tagja, aki a fejünkön ugrált, mondta, hogy nagyon hideg van kint, mindenki keressen pulcsit, de én hiába túrtam a szekrényemben, amit nem is értettem, mert egy csomó pulcsim van. Réka akart adni a sajátjából, de csak óriási nyakkivágású meg vékony darabjai voltak, amikkel nem mentem volna semmire. Aztán fél 6 lett, én teljesen kétségbe estem, hogy még sehogy sem állunk, ...