Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 21, 2011

J.M. Barrie: Peter Pan in Kensington Gardens

Kép
A Pán Péter előtt játszódik, angolul úgy hívják az ilyet, hogy presequel, magyarul meg, gondolom, az előzmény a legjobb szó rá. Mindössze 80 oldal, nem egy hosszú valami, egy délután alatt elolvasható, már ha valaki szívesen olvas angolul, magyarul ugyanis ez a könyv nem létezik. Először a Kensington Gardenst mutatja be a mesélő, egyébként még térkép is van hozzá. A parkban tündérek és manók laknak, akik nappal elbújnak, esetleg virágnak álcázzák magukat. Kapuzárás után aztán előbújnak és bált rendeznek. A parkban ragadt embereket a királynő színe elé hurcolják, aki megbünteti őket. A történet szerint minden gyerek madár volt egyszer, tudott repülni, értette minden madár nyelvét, aztán a madarak királya elküldte egy anyukához gyereknek. Ezután lassanként elfelejtették, hogyan kell repülni és mit jelent a madarak beszéde. Pán Péter is elkerül egy anyukához gyereknek, de megijeszti, amikor a szülők arról beszélnek, hogy egyszer iskolába jár majd, később pedig nyakkendős hivatalnok lesz b

WB

Múlt szombaton halt meg itt három lány, akiket az orvosszakértő és a rendőrség szerint agyontapostak, a közvélemény szerint meg megkéseltek a cigányok. ("A" cigányok, emelném ki.) Minden nap megjelenik egy-két cikk az esettel kapcsolatban, és a lányok emlékére létrehozott fb-oldalon is folyamatos az információ áramlása. És szánalmas, ami ez utóbbi helyen folyik. Eredetileg az volt a cél, hogy részvétet lehessen nyilvánítani, aztán ez feledésbe merült, és kezdődött a mocskolódás meg az okoskodás. Rengeteg érv merült fel a késelés mellett, egyik-másik tényleg röhej. Mindenki tudja az oda írogatók szerint, hogy késelés volt, csak senki nem látta. Mindenkinek ott volt az unokatestvére legjobb barátjának az osztálytársa, és ő mondta, hogy ő látta, és ő sosem hazudna. Egyetlen ember sem vállalja névvel-arccal, hogy késelést látott, a rendőrségen sem mondott ilyet egyik meghallgatott tanú sem. Van egy srác, aki olyan tökös, hogy még Hajdúhoz is beült, hogy elmesélje, igenis késelés