Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 25, 2018

Szavazás

Nemsokára megint szavazunk otthon, juhú. (Mennyire utálom a politikát meg a politikusokat, pfujj.) Egyrészt tökre nem érdekel az egész, elég jól meg lehet tippelni, mi lesz a vége, meg különben is, kinek van kedve egy rakás idióta közül válogatni, egyik szánalmasabb, mint a másik, másrészt viszont azt mondta a töritanárom a gimiben, hogy a szavazati jog olyan jog, amivel kötelességünk élni, és ez nagyon megragadt bennem. Még nem tudom, regisztráltassam-e magam külföldön szavazónak, mert az száz százalék, hogy a szavazáskor még nem megyünk haza. Persze ezen a kérdéskörön sem kéne sokat töprengeni, mert aztán úgy járok, hogy lemaradok a határidőről. Azért amiatt nagyon hálás vagyok, hogy idén nem látok választási plakátokat, igazi felüdülés, azoktól mindig felfordul a gyomrom.

Gyakorlás

A gyerek még nincs itthon, de már gyakorlok arra, amikor itthon lesz. Háromóránként fejés, éjjel egy 6 órás szünet, ebből nettó 5-5,5 óra alvás. Állandósult, durva álmosság és fáradtság.