A reggel fél 6-kor azzal kezdődött, hogy a kutya odaült az ágyunk elé, és arccal a konyha felé fordulva ugatásba kezdett. Gondolom, akkor jöhetett be Eszter kávézni, de ez akkor annyira nem érdekelt, úgyhogy megkértem Marcit, hogy gyorsan fogja be a száját, és hagyjon minket békén. Így is tett, legközelebb hétkor jött oda képen nyalni. Onnantól meg félóránként. De azért csak fél 9-kor mondta, hogy most már tényleg eleget aludtunk, engedjük ki a kertbe, és ekkor már célt is ért. Reggeli után elvittük sétálni, lementünk a Belső-tóhoz. Ott lehet kutyát fürdetni, de Marcit nem izgatta ez a lehetőség, és mivel ember ott nem mehet vízbe a kékalga miatt, nem is erőltettük a dolgot. Körbesétáltuk a tavat, közben a kutya úgy elrohant tőlünk, hogy nem is mindig láttuk, és ordíthattunk, fütyülhettünk neki, nagy ívben tojt ránk. Engedélyt kértem Tomitól, hogy amennyiben még valaha viszontlátjuk a kutyát, megverhessem, ezt meg is kaptam, de aztán mégsem bántottam. Csak megfogtam a fejét, felemeltem...