Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 27, 2013

Egy kis shopping

Reggel találkoztunk Brigivel, és elindultunk ruhabeszerzési körútra, amit megspékeltünk egy egészen rövid ügyintézéssel. Nekem volt egy lista a fejemben, amit ide le is írtam, miszerint kell téli kabát, csizma, nadrág és felső. Na, hát ezek közül mindent beszereztem, és igazság szerint egészen olcsón kijöttem, már ahhoz képest, hogy téli kabát meg csizma is volt a listán. Ebben nagy szerepe volt Briginek, aki nem hagyta, hogy például a Skálából ruhapróba nélkül forduljak ki, és aki minden felpróbált ruhadarabot véleményezett, így segítve a választást. Nagyon szép a nadrágom is, a felsőm is, a kabátom és a csizmám is. Teljesen elégedett lehetek :) A nap további részéről inkább ne is beszéljünk. Legyen elég annyi, hogy szétesik a fejem, és olyan álmos vagyok, hogy alig látok ki a fejemből, de még nem lehet aludni, mert még van dolgom. Úgyhogy gyorsan megyek is Jóbarátokat nézni, hogy majd vidáman térjek nyugovóra.

Még egyszer a megcsalásról

Popper Péter kapcsán egyszer már kiakadtam azon, hogy úgy tűnik, van, aki szerint normális, hogy párok megcsalják egymást. Most elolvastam Tóth Krisztinától a Pixelt, és megdöbbentett, hogy a kis pixelek között gyakorlatilag nem találni olyan párt, ahol ne lenne legalább az egyik, de gyakrabban mindkét félnek szeretője, sokszor egy egész életen át. Nem azzal van a baj, ha két ember összeházasodik, majd később kiderül, hogy mégsem egymás mellett akarják leélni az életüket, és mindkettő újrakezdi egy másik emberrel. Nem igaz, mert de, ezzel is bajom van, egy ideális világban nem történnének ilyen dolgok. De ez, hogy együtt élnek, úgy csinálnak, mintha minden rendben lenne, közben meg szeretőt tartanak... Kezdek megijedni, hogy esetleg naivitás azt gondolni, létezik boldog kapcsolat, amiben nincs szükség harmadikra.

Értetlenkedem

Szeptember 27-én e-mailt kapni, amelyben egy szeptember 14-i programra invitálnak, nos, legalábbis vicces.