LizaGazdija

A műfordítói hétvége utolsó napja megint csak egy nagyszerű reggelivel indult, ahol a svédasztalon végre ott volt a világ legjobb melegszendvicse, amit szombaton eléggé hiányoltam. (Most már harmadszor voltunk Dobogókőn ezen a hétvégén, és eddig még mindig ott volt minden reggelinél ez a melegszendvics, ezért már számítottam rá.) A reggeli után összepakoltunk, majd kiköltöztünk a szobánkból, aztán kezdődött is az első előadás. Az egyik legjobb előadó tartotta, hosszú-hosszú éveken át volt az ELTE professzora, de jövőre már nem taníthat, kényszernyugdíjazták. (Hacsak nincs valami olyan fejlemény, ami elkerülte a figyelmemet.) Egy nagyon érdekes szöveget hozott, pontosabban három mondatot, és azt próbáltuk megfejteni szavanként.  Ez volt az a szöveg: "There's humour here: there is humanity too: and terror and ecstasy both physical and metaphysical: there is intellectual delight and all the excitement of a tremendous climax enough for any thriller. Mephistophilis, you will reca

Nyolc és fél óra alvás után, hulla fáradtan kezdtük a napot egy jó kis reggelivel, majd két előadással. Az első volt a nap talán legjobbja, a japán gasztronómiáról és a japán ételnevek fordításáról szólt. A délelőtti előadások után ebéd következett, majd rögtön utána a délutáni blokk három előadással, köztük kb. fél-fél óra szünettel. Ezek közül az utolsó tetszett legjobban, ami az idiómákról és azok fordításáról szólt. Mire ennek vége lett, máris este fél 8-nál jártunk, és jött a vacsora. Az a gond ezzel a szállodával, hogy istenien főznek a konyháján, és svédasztalos étkezések vannak, így meg nem könnyű keveset enni. Nekem mondjuk talán sikerült nem túlenni magam, igyekeztem nem megpakolni a tányért, de azért mindig minden felkínált lehetőségből vettem egy nagyon pici adagot. Na jó, néha kihagytam ezt-azt, a tegnapi vacsoránál pl. a töltött csirkecombot, mert abból nem volt eléggé apró darab. Vacsora után kezdődött egy éneklős banzáj, amire mi nem mentünk le, mert egyikünk sem szeret

Idén Livivel jöttünk a műfordítók hétvégéjére. A leutazás sokkal simábban ment, mint tavaly: jött a HÉV, jött a busz, és még a programmal is megvártak minket. A szobánk szép, kényelmes, csak kicsit hideg. Az első két előadás/beszélgetés érdekes volt, a vacsora finom, a Csigabiga Családi Bábszínház előadása is jól sikerült, de az esti iszogatásra már nem tartottunk a többiekkel, mert elfáradtunk. Egy gond volt eddig: a recepciós egy igazi tahó. Ráadásul az a típus, amelyik azt hiszi, hogy ő valójában rendkívül udvarias. De a hanghordozása, a megnyilvánulásai, az, ahogy az egyik vendég orrára köti, hogy a másik vendég hogyan és miért cseréltette ki a szobáját másikra, hát, bicskanyitogató. Persze arra kényszerültünk, hogy segítséget kérjünk tőle, mert hiszen Murphy szeret minket. Az történt ugyanis, hogy elhurcoltam idáig a laptopot, de nem tudtuk elérni Livivel, hogy legyen rajta net, én meg azt mondtam, hogy ha már idáig eljött a gép, akkor olyan isten nincs, hogy csak úgy üldögéljen