LizaGazdija

Éppen az egyik órámról a másikra tartottam, amikor igen érdekes dolog történt velem. Busszal szoktunk menni egy darabon én meg az egyik órai tanítványom, aztán átszállunk a villamosra, ami a tanítványt leteszi Újbuda-Központnál, engem meg a Moszkván. Most is éppen erre készültünk. Már beért a megállóba a villamos, de nekünk pirosunk volt, pedig pont az a villamos volt a három lehetséges közül, ami elmegy a Moszkvára. Egyszer csak érkezett egy tanulóvezető, aki lassított a zebra előtt, majd villogott kettőt. Mi intettünk neki, hogy köszönjük, gondoltuk, látta, hogy bent áll a villamos, és ilyen kis cuki (egy lány volt amúgy), vagy már neki piros van, csak még nekünk is, és jelzi, hogy elindulhatunk. Én le is léptem a járdáról, és eléggé meglepett, hogy erre a lány gyorsított. Elég necces volt a helyzet, de azért vissza tudtam ugrani a járdára. A tanítványom elkerekedett szemekkel nézett rám, mondta, milyen poén már, biztos azt jelenti a lánynál a villogás, hogy "lépj le, hadd ü

  The Connels - Seventy-four, seventy-five     Gazebo - I Like Chopin  

„Az érzésekkel szabad ugyan vitatkozni, de nem érdemes.” Szív Ernő: A vonal alatt

azt hinné az ember, a cinizmusnak is van egy határa. De aztán kiderül, hogy nem, nincs neki. Ilyen cinikus magyarázatot régen olvastam, mint ma reggel, és még hozzászólni sem lehet. Tudod, mit? Nem is akarok. Csak meg vagyok döbbenve azon, hogy lehet így kezelni egy konfliktust. Úgyhogy innentől tényleg a számat befogom, és kész, ennyi. Közösség, persze.