LizaGazdija

Olvasom azt a babás oldalt Kata első terhessége óta, tehát még azelőtt kezdtem, hogy Bence megszületett, tehát több mint négy éve. Régen minden nap megnéztem az új cikkeket, viszont amióta ilyen durván beindult körülöttem minden, csak hetente egyszer nézek oda, vagy még ritkábban, és csak mazsolázgatok, mert nincs időm elolvasni mindent, ami érdekelne. Így aztán nem is tűnt fel, hogy a főszerkesztő mostanában nem nagyon ír. Ma meg elolvastam (ezek szerint) hosszú idő után az első cikkét, és kiderült, hogy az volt a hallgatás oka, hogy egész nyáron kórházban feküdt, kemoterápiás kezeléseken esett át, mert a legagresszívabb mellrákot mutatták ki nála, ráadásul már áttét is képződött. Most úgy tűnik, ő győzött, de az egész sokkoló. Alig van túl a harmincon, három kisgyereke van, a legidősebb másodikos, a legkisebb talán egyéves sincs. Borzasztó dolog ez, nagyon remélem, hogy szerencséje lesz, és végleges a gyógyulása.

Marci talált magának partnert a hülyeséghez a parton az esti sétakor két kutya személyében, akiknél kb. kétszer nagyobb. Az volt a játék lényege, hogy Marci elfut, de olyan sebességgel, hogy csak egy fekete csíkot látsz (meg kéne mérni egyszer, ilyenkor hány kilométerrel halad), a két kutya utána, aztán ő valahol hirtelen nyom egy satuféket, megfordul, és ellenkező irányban is előadják ezt a mutatványt. Pár perce ment még csak a történet, amikor egy ilyen hirtelen fordulásnál nem vette észre, hogy a kiskutyák felvették a tempóját, így be is érték, és a max. sebességén összeütközött valamelyikkel. Lett nagy verekedés meg ordítozás ( a kutyák és a gazdák is ordítottak), a kutyák erre szétrebbentek, a két kiskutya odarohant a gazdájához, Marci meg állt ott, mint egy faszent, és emelgette az egyik hátsó lábát. Mikor odaértem, nekidőlt a lábamnak, és teljesen sokkolódva álldogált. Nem lehetett rávenni, hogy menjen játszani, pedig a kiskutyáknak lett volna kedvük, és még egy darabig csak sán...

Ez a kérdés merült ma fel bennem. Van egy cég, ahol két csoportom is volt már másfél éve, amikor is idén nem a mi sulink nyert a pályázaton, és így nem tanítom már egyiket sem. A sulitól kaptam kb. ezer másik órát a kiesettek helyett, plusz van még önként vállalt terhem is nem kevés, meg még rohangáljak a Széchenyibe, meg még majd talán egyszer fordíthatok is megint. Na és akkor tegnap felhívott az egyik csoportomból egy tanítványom, hogy nagyon rossz az új tanár, és menjek vissza. Én meg nem azt mondtam, hogy sajnos nem tudok, fullon vagyok csoporttal, hanem azt, hogy jó, átgondolom, ma beszélünk. Máson sem kattogott az agyam azóta, de mielőtt döntésre jutottam volna, visszahívott a lány, hogy beszélt az új iskola valami képviselőjével, aki azt mondta, persze, menjek, lehetőleg jövő héttől. Meg kicsit leizélt a lány, hogy már előbb is jelentkezhettem volna, amin én meg kicsit bepöccentem, mert basszus már, ne már még én érezzem rosszul magam, hogy nem kapartam utánuk, mikor a nyakamba...