LizaGazdija

Azon gondolkodtam, hogy a zenének tényleg van ereje. Ha ez a szám nem lenne, nem biztos, hogy úgy alakul a nyaram, ahogy alakult, nem biztos, hogy úgy határozok, elmegyek Londonba. Köszi, Asaf Avidan :)

- Odaballagtam ma az új koreai tanítvány házához, ami a csoportomtól másfél órára, itthonról egy órára van, hogy megtartsam az első órát, ahogyan azt megbeszéltük az anyukával telefonon. Már odafelé örvendeztem, hogy lesz itt bőséges hegymászás, mert nyilván ők is Budán élnek, és kicsit feljebb a hegyen, mint az eddigiek. Akkor örvendeztem csak igazán, amikor a másfél óra utazás után az anyuka közölte, hogy akkor most csak egy megbeszélést szeretne, majd odahívta a gyereket, aki nem volt hajlandó megszólalni angolul, viszont nem tartott igényt a társaságomra, ezért köszönés nélkül visszahúzott a szobájába az anyja egyik mondatának közepén. Remélem, azért ennél jobb lesz majd a kapcsolatunk, mert ha nem, az kínkeserves lesz mindkettőnknek. Amúgy nyelvvizsgára kell készíteni a srácot, szóval elvileg tud ő angolul, már csak ezért sem értettem, miért nem szólalt meg úgy. Mellesleg kicsit kellemetlen, amikor ülünk hárman egy asztalnál, ketten koreaiul beszélnek/vitatkoznak, tudom, hogy róla...

A szép, molyos kitűzőm, amit Anditól kaptam a szülinapomra, nagyon szépen tartotta magát áprilistól egészen máig. Egyetlen alkalommal sem esett le a táskámról, amin hordom, ma viszont kétszer is, ezért úgy döntöttem, inkább elrakom, nehogy elhagyjam. Amikor felvettem a földről, megszúrta az ujjamat a kinyílt tű, és teljes egy csepp vért vesztettem. Ha már így alakult, gyorsan kívántam, mint a Hófehérke elején a királynő: milyen legyen majd a gyerekem. Sosem lehet tudni. Hátha működik a dolog. Hátha hosszútávon is.