Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 31, 2016

2016 és a könyvek

Kép
Szóval nem lehetek magamra nagyon büszke, bár a várólista-csökkentős kihívást idén is teljesítettem, azaz elolvastam a 12+12 előre (általam) meghatározott könyvből 12-t. Jó, valójában tizenhármat, de az utolsó már nem számít bele. Megmutatom, miket olvastam, meg azt is, mi van a jövő évi 12+12-es listámon. (Az idei lista mindegy, a 46-os összefoglalásban az a 13 könyv is látszik.) Meg ha még ma eszembe jut, akkor lefényképezem a névnapi és karácsonyi könyveket, mínusz azt a kettő, ami Pesten van, mert nem fért be a bőröndömbe, de majd legközelebb kijön velem. Az olvasottak listáján szerepelnek azok is, amiket fordítottam, eredetiben és magyarul is. Nem tudom eldönteni, ez ér-e, de valószínűleg inkább igen, mint nem, mert ezek is könyvek, és tényleg olvastam őket angolul és magyarul is. Ez egy olyan hosszú és eseménydús év volt, hogy tökre azt hittem, Joanne Harrist utoljára tavaly olvastam, pedig nem, még talán márciusban is. Ez összesen nem sok könyv, 46, és azt utolsó hár...

2016

Minden évben szokott lenni évértékelés, könyves és nem könyves változat. A könyves idén elég kurta lesz, nagy büszkeségre nincs okom, nem sikerült könyvmolyhoz méltóan tölteni az évet. Még azt sem mondom, hogy na, majd jövőre, mert ki tudja. No de. Nem biztos, hogy teljes a lista, mert csak november végén kezdtem el összeírogatni, lehet, hogy jövőre havonta lenne érdemes. Mindenesetre tökre nem unatkoztam/-tunk, és 2016 összességében jó év volt (nekünk). A formázás eléggé girbegurba, mert Excelből másoltam be a hónapokat, viszont ezen a felületen nem lehet formázni, egyesével bepötyögni a sorokat meg nincs kedvem. Ez van. Január - voltam újévi malacos futáson - megismertem Tomit - voltam hótalpas túrán - voltunk anyuval teljesítménytúrán (18 ill. 26 km) - voltam Imagine Dragons koncerten - visszajöttem Bécsbe Február - először mentem Kartitschba Tomihoz Március - másodszor mentem Kartitschba Tomih...