Bejegyzések
Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 5, 2010
A kefírem
- Link lekérése
- X
- Más alkalmazások
az új boltban eredetileg 175 forint volt, két nappal később 179, egy hét múlva 189. Még 20 forintjuk van bűvészkedni, és rögtön nem fogok hozzájuk járni sort állni, hanem jó lesz a sarki kisbolt, ahol szintén 209-ért kapni ugyanezt a kefírt. Amúgy mindennel ezt csinálják. A paprika is úgy indult, hogy 170 Ft volt kilója, de akkor nem vettem, mert pont volt itthon. Amikor kedden bementem a boltba, és kellett paprika is, akkor már 329 Ft volt. Kicsit kiábrándító, és biztos, hogy teljesen tisztességtelen is. Na de ez már csak ilyen.
Washington Irving: Rip van Winkle, The Legend of Sleepy Hollow & Other Stories
- Link lekérése
- X
- Más alkalmazások
Washington Irving 1783 és 1859 között élt. Az első amerikai író, aki még életében elismertségre tett szert Európában is. Ezt a novelláskötetet 1819-ben adta ki, ennek megfelelően nem könnyű a nyelvezete. A történetek többségének helyszínéül a Catskill (Kaatskil) Mountains elnevezésű hegység szolgál, amit a XVII. században holland telepesek népesítettek be. Rip van Winkle A címszereplő egy végtelenül lusta családapa, igaz, csak akkor, ha a saját háza körül kell segédkezni, mert egyébként bárkinek bármit szívesen elintéz. Van egy házsártos felesége, két kicsi gyereke meg egy Wolf nevű kutyája. Egy napon aztán a hegyekben barangol, ahol köztudomásúlag mindenféle manók, koboldok és egyéb varázslények élnek, és csatlakozik egy vidáman iszogató-kártyázgató csapathoz. El is alszik, és húsz év múlva ébred fel. Húsz év nagy idő, ebben a korban meg még nagyobb: rá kell jönnie, hogy sikeresen lemaradt az amerikai függetlenségi háborúról (1775-1783), a faluja átalakult, a felesége meghalt, a gye...