LizaGazdija

Vasárnap este negyed 9. Én Hallmarkot nézek (A médium), Tomi két órája alszik. Alison visítani kezd: "Úristen! Hol a lábam? Hol a lábam?" Erre Tomi felül az ágyban, és jellegzetesen tomis "hol vagyok?"-nézéssel a tévére bámul, közben vicces értetlenkedő grimaszokat vág. Én felpattanok, megsimogatom a fejét, és azt mondom neki: "Szegénykém! Ez nem semmi szürreális élmény lehet most neked." Mindenki képzelje el, hogy legszebb álmából arra ébred, hogy egy vadidegen nő a tévében azt sikoltozza, "Hol a lábam?", de vagy egy percen keresztül. Én azóta is röhögök, ha eszembe jut, pedig nagyon fáj a röhögés.

Nem megyek holnap suliba. Nagyon tipródom emiatt, tök rossz érzés, de anyu azt mondta, ne is számítsak rá, hogy a héten beenged az orvos. Én viszont holnap délután elmegyek a rendelésére (csütörtök 10:15 helyett), és elmagyarázom neki, miért muszáj bemennem csütörtökön és pénteken. Így megszívni valamit, most tényleg... Szerencsétlen érettségizők is haladhattak volna még 3 tételt a héten, ehelyett (gondolom) írásbeli feladatokat csinálnak, ami legalább olyan hasznos, mint a tétel, csak a szóbelitől jobban félnek, ezért jobban szeretnek arra gyakorolni. Komolyan nem értem, mi értelme ennek a betegségnek pont most. Illetve Réka adott egy tippet, mi értelme lehet, akkor viszont nem várom a csütörtököt meg a pénteket. Jaj, de kínos :( Kínos még, hogy egy szál hangom sincs, iszonyúan fáj a torkom, nyilall a fülem, viszont elmúlt a lázam, jó a kedvem, és két nap alvás következtében még sosem voltam ilyen kipihent, így most nem tudok aludni, szóval jobb híján blogot írok. Olvashatnék is, de ú...

az imént leégettem a nyelvemet forró teával, szóval most már a nyelvem is fáj, és el kéne indulnom, mert még az egyetemre is be kell menni, és számlákat is be kell fizetni, és akkor a gégészeten még nem is voltam, pedig utalt rá a doktornő, hogy a fülemmel lehet valami nagyobb gáz. Annyira utálom, hogy ez az egész kidőlés nem jövő héten jött, amikor igazán büntetlenül heverészhetnék itthon egy hétig. És nem kizárt, hogy Tomi máris elkapta. Mennyire utálom most az egész világot...

Nem hulla betegen csinálom végig az utolsó hetemet, hanem hulla betegen fekszem végig itthon. Hát nem vicces? Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy nem megyek be holnap a suliba, mert szerdánként van órám mind az öt csoportommal, ráadásul az egyikkel szerda után már nem találkozom, tehát ha holnap nem megyek, nem tudok elbúcsúzni tőlük. Nagyon dilemmázom, mert közben meg nem vagyok jól. Egy teljes napig volt 38.3 lázam, a történet csúcspontján a 38.9-et is elérte, aztán végre hatott a lázcsillapító, és most 37.3-nál stagnál. Közérzetre már jól vagyok, csak még a torkom fáj rohadtul. Gargarizálok a köptetővel, tömöm magam mézes teával, de már legszívesebben hánynék tőle, és nagyon reménykedem a gyors gyógyulásban. Így megszívni valamit... És tegnap, amikor bevittem a diplomákat, úgy néztek rám, mint a véres rongyra - mintha direkt csinálnám.