LizaGazdija

nem volt egy jó nap. Szörnyen álmos vagyok, ezért könnyen kiakadok, és mert elég sok negatív hatás ért, ki is akadtam számtalan dolgon. Remélem, holnapra kialszom ezt a nyűgöt. Meg ezt a hányingert, ami délután óta rajtam van. Nagyjából az egyetlen jó volt a mai napban, hogy Matyi szülinapját ünnepeltük. Már négyéves. Nagyon durván rohan az idő. Örül, hogy négyéves lett.

Reggel lementem A Helyre, hogy vegyek egy túró rudit. Igazából induláskor még azt hittem, kakaózni fogok, de mire odaértem, meggondoltam magam. Volt jó nagy sor, meg előttem egy problémás vendég. Egy fiatal srác, aki magyarul egyáltalán nem tudott, angolul se túl jól, és mindennel baja volt. A péksütiből nem egyet kért, hanem kettőt (nem, mert ott voltam, hallottam, egyet kért), a WiFi nem működik a telefonján, miért nem működik, amikor netezni akar (hát jó, ebben igaza van), a tej miért hideg, amikor ő melegen szereti (mert nem mondta, hogy melegen kéri, viszont az orra előtt vették ki a hűtőből). Igazából nem is feltétlenül az volt fura, hogy mindennel baja volt, hanem a stílus, amiben előadta magát. Mindenesetre elfáradtak tőle azok, akik vele foglalkoztak. Amikor sorra kerültem, mondtam a pultban álló dolgozónak, hogy én egyszerű leszek, mert csak egy túró rudit kérek, amire ő a következőt mondta: "A vendégünk voltál." Mire én meglepetten: "De miért?" Mire ő:

Pontosabban az egyik ablakról. Ez is bizonyulhat még elkiabálásnak, de ha meg tudom tanulni, amit meg kell, és beválok, akkor jó eséllyel Tomiék kávézójában fogok dolgozni. Pont akkor ment el az egyik lány, amikor kiderült, hogy nekem nem lesznek csoportjaim idén, és Tomi rám gondolt, hátha van kedvem kipróbálni ezt is, és van, már egy ideje gondolkodtam rajta, hogy nem jó, hogy csak tanítani meg fordítani tudok, ki kéne próbálni valami mást is. Ma bent voltam kb. hat órát, és annyi infót kaptam, hogy csak úgy kavarog a fejemben, mint valami sűrű massza. Elég sokféle kávé van, az alkoholnál nem mindegy, mit milyen pohárba öntünk, nem tudom, mi a kis fröccs meg a nagy fröccs, mármint melyikben milyenek az arányok, bőven van még hova fejlődni a sörcsapolásban is, meg kell tanulni kezelni a programot, amivel számlázunk, stb. Úgyhogy jövő héten még megyek párszor tanulni meg gyakorolni, és már most látszik, hogy jó hosszú jegyzetem lesz a tudnivalókról. Aztán ha mindketten úgy gondolják

Megtudtam magamról, hogy felháborít és sért, ha férfiak megstírölnek nőket. Ez úgy derült ki, hogy talpaltunk Londonban, és ha szép lányt látott, Dani megfordult, és utánanézett, jól végigmérte tetőtől talpig. Ettől bennem olyan feszültség keletkezett, hogy magam is meglepődtem. Mert ez olyan, mint a húspiacon, és a nő nem egy darab hús, hogy csak így stírölgessék. Azért furcsa ez, mert én nem vagyok feminista, viszont úgy nagyjából és egészében idegesít a feminizmus, ki nem állhattam amerikanisztikán a feministás kurzusokat, a világból ki tudtam volna szaladni tőlük. Gondolkodtam, mi billenthetett át, mi válthatta ki belőlem ezt az iszonyú erős ellenkezést eme jelenség ellen. Azt hiszem, a közelmúlt eseményei. Mert így kezdődött az az egész tavaszon és fél nyáron át tartó történet, ami eléggé kiütött. Pontosan így: utánam fordult és megnézett az illető, majd kommunikálni, beszélgetni, flörtölgetni kezdett, és amikor már azt hittem, hogy lesz valami, akkor hirtelen kiderült, hogy úgy

Ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy ablak? Nagyon úgy néz ki, hogy a nyelviskola ajtaja bezárult számomra, de ezzel egy időben két ablak is kinyílt. Nem akarok elkiabálni semmit, ezért nem is mondok semmi többet, csak ha biztos lesz bármi is. De azért kicsit örülök.

megint nem voltam egyedül, és nagyon szerettek. Bárcsak.

Az elmúlt héten időzített posztokat olvastatok, hogy ne legyen üresség, amíg nem vagyok itthon. Merthogy fogtuk magunkat az unokaöcsémmel, Danival, és elrepültünk Londonba. Na jó, azért ennél több szervezés előzte meg a nagy kalandot, de a lényeg, hogy láttuk Londont és Dovert, és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Lesznek bejegyzések is minden napról, de még nem tudom, mikor, ahogy azt sem, mennyi szöveg és mennyi kép lesz bennük. Annyi az élmény és a hatás, hogy nem lehet leírni mindet, és több, mint ezer fényképet készítettünk, amiből ugyan a Facebookra kiválogattam 93 darabot, de nem tudom, hogy ha szöveget írok, ugyanazok a szöveg mellé is jók lesznek-e, vagy újra kell válogatni mindent, vagy csak egy részét, vagy mi lesz. De majd menet közben kialakul. Mivel munkám még egy darabig nem lesz*, úgy néz ki, ráérek ezzel szötymörögni. Kiegészítés néhány órával később:  Írom az első napot, és úgy néz ki, sok lesz a kép is meg a szöveg is. Hátha lesz, aki átrágja magát rajta. Ha meg

zavar, amikor a villamoson/buszon/metrón egymásra csavarodnak párocskák, csókolgatják egymás nyakát, letolják a nyelvüket a másik torkán, vagy akár belenyúlkálnak egymás nadrágjába. Gondolkodtam rajta, vajon jobban zavar-e, mint a kosz és bűz, amit szintén naponta tapasztalok ezeken a járműveken, és lehet, hogy igen. Annyira kulturálatlannak tartom. Nagyon szép a szerelem meg minden, de nem lehetne valahogy konszolidáltabban jelezni a külvilág felé, hogy ők nagyon szeretik egymást? És nem az irigység beszél belőlem, egyetlen barátommal sem voltam hajlandó nyilvánosan édelegni, mert el tudtam képzelni, mást mennyire zavarhat. Főleg a tömött villamoson, amikor egy méterre sincs a fejük az enyémtől, most komolyan. Jobban belegondolva azon is lehidaltam, amikor a Vidámparkban várakoztunk a Hullámvasútnál vagy fél órát, és az előttünk álldogáló párocska fiú tagja egyszer csak nekiállt a mutatóujjával a lány melltartójában matatni. Egy hatéves szeme láttára. Az milyen? Később mondjuk a bar

És akkor hallhatnám a csodálatos dalokat, például ezt, ami olyan jó, de olyan... Guilty

Remixelve is. Amikor először hallottam edzésen, nagyon furcsa volt, de most már mindig várom, hátha sorra kerül. Az tetszik benne a legjobban, hogy az "I got my red dress on tonight"-tal indul.

Amikor az egyik szomszédom, aki gyerekkora óta a házban él, és nekem gyerekkorom óta idős néninek tűnik, és valahol 60-70 között járhat, talán 70-hez közelebb, Eta néninek szólítja, csókolomozza és magázza a másik szomszédomat, aki szintén gyerekkora óta a házban él, és szintén idős néninek tűnik nekem gyerekkorom óta. (Kiegészítés: Ez a néni láthatólag nem túl szívesen diskurál Eta nénivel, mert Eta néni nagyon hangosan beszél, mindent elmond négyszer-ötször gyors egymásutánban, és mindent jobban tud. Nekem például most elmondta, hogy én négyéves voltam, amikor innen elköltöztünk, én gyanútlanul kijavítottam, hogy hét vagy nyolc voltam már, mire megismételte, hogy igenis négyéves voltam, mert ő emlékszik rá. Szerencsére ma mosolygós/szedált vagyok, ezért ráhagytam. Van valós jelentősége annak, hogy négy- vagy hétéves voltam, amikor Erzsébetre költöztünk? Ugye, hogy nincs? Akkor meg nem tökmindegy? Mondjuk arra is rá akart beszélni, hogy férjnél vagyok, de azért ott neki is gyanús vo

Szituáció: Egy pasi, akit amúgy nem különösebben kedvelek, ül a padon a parkban, és sört önt a kutyája elé. A kutya belenyal a sörtócsába, majd sértett tekintettel néz a gazdira. Én: Igazad van, én sem innám meg. Gazdi: Nem szereted a sört? Én: Nem. Gazdi: Akkor mit szeretsz? A bort? Én: Azt sem. Gazdi: A pálinkát? Én: Nem. Semmilyen alkoholt nem iszom meg. Gazdi: De dohányzol? Én: Nem. Gazdi: Drogok? Én: Pláne nem. Gazdi: Bulizni sem jársz? Én: Nem. Gazdi: Honnan származol? Hol születtél? Én: Itt, Pesten. Gazdi: És milyen vallású vagy? Én: Semmilyen. Gazdi: Hát, ez nagyon furcsa. Ez olyan... "jókislányos". Én: Abszolút "jókislány" vagyok, voltam mindig is, ez tény. Gazdi: De hát így egy csomó dologból kimaradsz! Nekem ez mind megvolt, ebből van a legtöbb élményem! Mondjuk a legtöbb betegségem is. Hmm, hmm... Akkor most mi is éri meg jobban?

Ismét felbukkant az a bölcsesség (ráadásul egy nő tollából!), amit először Poppernél olvastam, és már akkor is kiakasztott: ne az egyetlen lány akarj lenni a pasi életében, hanem az, akihez mindig visszatér. Meg egy ... na, azt. Nem bírom elképzelni, hogy ez normális dolog legyen. Vannak emberek, akik úgy élik az életüket, hogy azt mondogatják: "Igaz, hogy fűvel-fával megcsal, de hozzám jön haza, én moshatom a koszos alsógatyáit, én főzhetek rá, én nevelhetem a gyerekét", és el is hiszik, hogy akkor ez így rendben van? Annyira hihetetlen ez számomra. Meg kicsit ijesztő is, mert amennyiben ez tényleg így normális, lehet, hogy én tényleg egyedül fogok maradni, mert én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni senkitől. Ez nem megalkuvás, beletörődés, tanult tehetetlenség? Nekem nem kell olyan pasi, aki ágyról ágyra jár, de azért én megtisztelve érezhetem magam mellette, mert mindig hozzám jön haza. OMG, de durva, a gondolattól is kiráz a hideg :O

Azért az se mindegy, hogyan indul egy nap. Nekem az idei augusztus 20. azzal kezdődött, hogy álmomban meghalt az egyik Moly-felhasználó, aki hónapok óta nem volt már fent, pedig szeretem olvasni a tartalmait, meg a legjobb barátnőm. Aranyos, nem?

Ma délelőtt tanítottam egyet, aztán sütöttem pizzát, ami iszonyú rossz lett, úgyhogy a végén csak a feltétet ettem le róla, aztán elmentem Marciért. Az Oktogonig villamosoztunk, onnan meg elsétáltunk a Széchenyi Fürdőig. Ott már várt minket Gyöngyvér és Astor kutya, akikkel bejártuk a Ligetet keresztül-kasul, kicsit ültünk is, meg bosszankodtam Marci miatt, aki valami elképesztően idétlenül viselkedett, de rájöttem később, hogy azért volt ez, mert tüzelnek a lányok, és ettől ő megbolondult. Amikor néhány órája már sétáltunk, hívott Blanka, hogy hamarosan a Hősök terére ér, úgyhogy elbúcsúztunk Gyöngyvéréktől, akik amúgy is akartak már indulni hazafelé, Marcival odamentünk a Hősökre, aztán Blankával elsétáltunk a Deákra, ott ültünk egy kicsit, de olyan szél meg por volt, hogy nem lehetett megmaradni, úgyhogy átsétáltunk az Astoriára, ahol elbúcsúztunk. Közben meg beszélgettünk, meg akartam enni ország tortáját, de nem találtam szimpatikus cukrászdát, úgyhogy túrós rétessel akartam vigas

Már tavaly is mondtam, hogy nincs nyár strand nélkül, és nincs strand hullámos medence nélkül. Mivel rajtam kívül mások is egyetértenek a tételnek legalább az egyik felével, megbeszéltük Brigivel, aki az egyik volt osztálytársam, hogy a hosszú hétvégén hétfőn kimegyünk a Palatinusra. Jól indítottam a közös programot, laza 25 perc késéssel, mert a fél 6-os fekvés után nem ébredtem fel fél 9-kor az ébresztőre, csak fél 10-kor, amikor meg már mindegy volt. Marhára utálok késni, pláne ennyit, nagyon nem örültem, hogy most sikerült. A strandon lepakoltuk a holminkat az árnyékba, aztán elindultunk: egész nap alig voltunk kint a vízből, medencéről medencére jártunk, tök jó volt. Na jó, azért egy ebéd belefért, persze hekket ettünk :) A büfénél voltak érdekes dolgok, ki vannak írva a kaják angolul is, vagy valami ahhoz hasonló nyelven. Például a túrós palacsinta így szerepel: "szkáticscheese", amivel nem tudom, mit kezd valaki, aki nem beszél magyarul, de jó eséllyel marha furcsán

A napokban ért néhány negatív élmény, mondtak néhányan olyanokat, amik nem estek jól, megtudtam olyanokat, amiktől kicsit szomorú lettem. Jó lenne kikecmeregni ebből, de nem tudom, hogyan fogjak hozzá. Lehet, hogy kezdetnek megteszi, ha igyekszem mellőzni a szomorú gondolatokat, írok még a tegnapról meg a máról, aztán megnézek egy-két Jóbarátokat.

Van egy szuper utazási iroda , akikkel többször volt már a család mindenféle programon, a busójárástól a városnézésen át a túráig, és mindegyik nagyon jól sikerült, mert jól szervezetten, felkészült vezetőkkel, biztonságosan utaztatnak. Általában egy napos kirándulásokra lehet menni velük, amik annyira azért nem drágák, hogy ne férnének bele időnként. Úgy volt, Katával megyünk, de aztán sajnos nagyon nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, így keresnem kellett a helyére valakit. Gondolkodtam, ki legyen, és Gyöngyvér jutott eszembe. Ugyan nem vagyunk (még?) barátnők, csak ismerősök, de tudom róla, hogy még sosem látta a tengert, külföldön sem járt, ezért úgy gondoltam, lehet, hogy ez most egy neki szánt lehetőség, hogy változzon a helyzet. Megkérdeztem, ráért, úgyhogy együtt mentünk.  Éjfélkor indultunk a Délitől, miután többször kérte az utazásvezető, hogy nézzük meg, van-e személyink vagy útlevelünk, mert ha nincs, nem fognak kiengedni az országból, és tényleg nem, mert eddig min

"Minden rossz jó valamire!" Janikovszky Éva: Már iskolás vagyok Igen, én is ebben reménykedem, sokszor ezt tapasztalom.

Ez a hosszú hétvége olyan hosszú, hogy még nethez sem jutok, bizony. Azért elkezdem feldolgozni az élményeket írásos formában, hátha egyszer a rengeteg történés végére érek. Az volt az eredeti terv, hogy szombat reggel fél 6-kor felkelek, 6:50-kor felülök a vonatra, lemegyek Gárdonyba, megcsinálom a velencei tóúszás 3000 méteres távját, 11 körül visszavonatozom, majd anyuval megyünk a Mesterségek Ünnepére. Eleve 6-kor ébredtem csak fel, de akkor olyan hulla fáradtan, hogy fél óra mérlegelés után (közben reggeli, mosakodás) úgy döntöttem, nem megyek úszni, hanem visszafekszem, mert azt számoltam, hogy szombat reggel 6-tól hétfő este 6-ig folyamatos pörgés lesz, közte nagyon-nagyon kevés alvással, és ha ilyen fáradtan megyek neki, nem fogom bírni, hát még, ha jól kiúszom magam kezdésnek. Szóval visszafeküdtem, aludtam tízig, aztán fél 11 után elindultunk a Várba anyuval. Szeretjük ezt a programot, minden évben voltunk, amióta elkezdődött, igaz, az első alkalommal, 1986-ban én még bel

Ma van pontosan öt éve, hogy itt lakom, ebben a lakásban (újra). Az már egy fél évtized.

Végtelenül szomorú, amikor egy ország lakói, akiknek egy a történelmük, egy a kultúrájuk, egy a nyelvük, egy az otthonuk, halomra ölik egymást, mert más a véleményük a politikáról. Kérdéses, tudnék-e felszabadultan nyaralni, ha tudom, hogy tőlem nem messze ez az öldöklés folyik. Nem tudom, ez a kép valódi-e, de ha igen, az hátborzongató. Amellett, hogy rossz érzés lenne azzal a tudattal pancsolni, hogy közben polgárháború van az országban, nem is érezném biztonságban magam. Állítólag még biztonságosak az üdülőhelyek, de arról mondjuk nem beszél senki, hogyan jutnak el biztonságosan a turisták a reptérről az üdülőhelyre, ráadásul egy ukrán lap már arról ír, hogy Hurghadán is volt összecsapás, amiben egy külföldi turista meghalt, tizennégy másik meg megsérült. Sajnálom azt is, hogy csődbe ment a Best Reisen. Mi velük voltunk Tunéziában öt éve, és nagyon jó kis társaságnak tűntek. Nyomasztó az egész. Jó lenne, ha sikerülne valahogy rendezni a soraikat, és vége lenne az öldöklésnek.

A srác arról érdeklődik a Twitteren, van-e a környéken díler, akitől füvet vehetne, és kéri az illetőt, hogy fáradjon a munkahelyéhez, amelynek a nevét is odaírja, nyilván. Erre válaszol a helyi rendőrség (még mindig a Twitteren): "Király! Mi is jöhetünk?" És ez nem kitaláció meg vicc, ez egy megtörtént eset. Made my day. Kiegészítés: Az mondjuk ront a történet viccértékén, hogy a srác munkanélküli lett az eset miatt. Remélem, hamar talál új munkát, és ezzel a malőrrel is okosabban vág bele.

Van egy oldal a Facebookon (meg azon kívül ), amit egy huszonéves srác üzemeltet. Minden nap feltesz három-négy fényképet, amikben az a közös, hogy embereket ábrázolnak, csupa olyat, aki New Yorkban él. A képek mellé mini párbeszédeket is mellékel, általában kérdés-felelet formájában, így az olvasó megismeri a képen szereplő(k) életének egy epizódját. Arra ébreszt rá ez a projekt, hogy minden ember egy könyv, és ha kicsit figyelhetsz, megismerhetsz belőle egy-két lapot. Arra is ráébreszt, hogy minden ember egy kalandfilm, akinek egy-két jelenetét te is megnézheted. Nagyon izgalmas, nagyon érdekes, én alig várom, hogy leüljek a Facebook elé, és visszakeressem, miket posztolt a srác, amíg nem voltam gépnél. Közben arra gondolok, hogy kellene egy ilyen projekt Budapesten is. Persze nem én fogom elindítani, mert 1. az ötletlopás lenne, 2. nincs nekem ehhez elég kitartásom. A srác nemrég kitette azt a körüzenetet, amit az oldal indulásakor küldött el az ismerőseinek, amiben arra

Erős a gyanúm, sok jel mutat arra, hogy egy bizonyos közösségben emberek pletykálnak és hazugságokat terjesztenek rólam, ami miatt más emberek csúnyán néznek rám, megvetnek/kiröhögnek. Vajon zavarjon-e engem, ha pletykálnak, hazudnak rólam, és emiatt egyes embereknek rossz véleményük alakul ki rólam, megvetnek/kiröhögnek? Azt hiszem, az a helyes, ha nem zavar. Végül is kik ők nekem? Senkik. Ha akarok, egyik pillanatról a másikra eltűnhetek a szemük elől, sosem látnak többet. Akkor meg miért érdekelne a véleményük? Miért foglalkoznék hazugságokkal, ha én pontosan tudom, hogy azok hazugságok? Nem az a fontos, hogy én jóban legyek magammal, hogy én tudjam magamról, hogy nem csináltam azokat a dolgokat, amiket terjesztenek rólam? Úgyhogy úgy döntöttem, nem foglalkozom ezzel. Talán még annyit, hogy ha újból jelét tapasztalom ennek a történetnek, akkor azt, akitől a jel érkezik, megkérem, hogy ne csinálja ezt, mert nekem ezt nem kötelező eltűrnöm. De ezt is kedvesen, mosolyogva mondanám, és

Reggel fél 8-kor arra ébredtem, hogy verik alattam a falat, pedig már egyszer a végére értek a hangos műveleteknek. Reggeli és magamhoz térés után egész napos pörgés következett. 10-kor Határ út, 11-től délig Parlament környéke, 1-től 2-ig Kispest, fél 3-tól 6-ig Vidámpark. Bizony, bizony, Vidámpark. Eszti még tegnap írt, hogy ma megy a rokonaival, és ha gondolom, csatlakozzak. Amikor kiderült, hogy ők 10-kor kezdik a mókázást, úgy tűnt, én sikeresen le fogok csúszni erről, de azért eltettem reggel a bérletemet, hátha. És szerencsém volt: amikor 2-kor telefonáltam, hogy fél 3 körül tudok odaérni, Eszti azt mondta, még bőven elvan a család, úgyhogy menjek. Én annyira szeretem a Vidámparkot! Hétköznaphoz képest elég brutál sorok álltak itt-ott, mondjuk mindjárt a Hullámvasútnál, ami a mai nap első játéka volt számomra. De sebaj, kivártuk, még a velünk lévő kicsi lány is elég türelmes volt, és aztán élvezte a hullámvasutazást is. Röviddel ezután a gyereket visszaszolgáltattuk az anyukáj

Tök jó volt arra az e-mailre kelni, ami szerint nemcsak az Angliából rendelt könyvem, de az Angliából rendelt (amúgy csodaszép) nyakláncom is visszatért a feladóhoz, és csak arra vár, hogy újra elküldjék nekem :) A könyvet már küldték, már meg is érkezett. Most már alig várom a nyakláncot. Hordani akarom, nagyon-nagyon! (Vicces egyébként: már vagy két hete megírtam a lánynak, hogy akkor élnék a felajánlásával, csináljon egy új nyakláncot, és küldje újra, azóta néma csend volt a válasz. Most meg kiderült, hogy elment nyaralni, és mire hazaért, ott várta őt a visszaküldött csomag, így nem kell új láncot csinálnia :) )

"Van, ahogy van, és lesz, ahogy lesz." Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt Én is mindig ezt mondom. Hátha igaz.

Esőben. Egy csomó közepesen béna kép készült az eseményről. Fára mászatott kutya, akinek pont akkor kell orrot nyalnia, amikor kattintok: Fára mászatott kutya, aki mellé odaállt a gazdája*, akinek a fára mászatott kutya úgy megörült, hogy mindjárt arcon is nyalta: Az a tanulság, hogy egyikünk sem túl fotogén. *(akin fekete magassarkú van, mert kimosta a ruházatához illő cipőjét, ami nem száradt meg, oh, well)

Végére értem a sorozatnak, megnéztem mind a hat évadot. Szomorúan tapasztaltam, hogy ez is lezáratlan maradt, mint oly sok más sorozat. Kár érte. Aranyos mese volt ez, bár szerintem az eleje sokkal jobban sikerült és humorosabb, mint a harmadik-negyedik évadtól kezdve a későbbi részek. Van kedvenc figurám is: Gyagyás Tódi (magyar hangja Botár Endre). Annyira kedvenc, hogy nem átallottam utánanézni, vannak-e tódis ereklyék, esetleg plüssök, de ami van, az olyan ronda, hogy nem kéne. Így aztán csak álljon itt egy kép Gyagyás Tódiról, alatta meg az egyik legjobb szövege: "Nem vered át a csupa ész Tódit!" Egy sóhajjal búcsút intek gyermekkorom eme szeletének, és felnőttesebb vizekre evezek: következőnek Jóbarátokat fogok nézni.

Tegnap itt aludt Marci. Este hoztam át, az esti séta után elmentem edzeni, majd hazatérve nagy megelégedettséggel konstatáltam, hogy távollétemben a kutya nem mászta meg a galériát. Reggel aztán arra ébredtem, hogy a matracom mellett fekszik és alszik. De nem kezdett el vegzálni, csak ott szuszogott. Lefényképeztem (nem lett jó kép, mert félálomban voltam még), erre felébredt, kicsit vakartatta a hasát, aztán mindketten visszaaludtunk. Amikor viszont megszólalt az ébresztőm, akkor nem volt kegyelem: fölém tornyosult, vadul csóválta a farkát, összenyalta a kezemet (mert tudja, hogy nem viselem el, hogy arcon nyaljon), szóval a fejemen ugrált, hogy keljek már fel. Mondtam neki, hogy sajnos én még meg fogok reggelizni, mielőtt levinném, de azt már nem bánta: abban a pillanatban, ahogy lejöttem a galériáról, ő teljes mértékben megnyugodott. Vagyis a kutya még mindig azt hiszi, hogy vekker, és még mindig nem szégyelli, hogy fel tud mászni a galériára, ha akar.

Van ez a tumblr oldal, hogy  http://whenyoureturntobudapest.tumblr.com/ , ami elég sok nyelvhelyességi hibával dolgozik, viszont vicces. A két kedvencemet osztanám meg, mindkettő a Szigettel kapcsolatos, egy olyan aspektusról, ami engem is gondolkodóba ejtett. Amikor a barátaid koncert közben elmennek sörért, és neked lemerül a telefonod: Amikor ezt beszélték meg a közelemben állók, hogy egyikük/többük elindul sörért, és majd visszajön, én nem győztem csodálkozni. Hogyan akarsz visszatalálni? Még akkor is, ha nem merül le a telefonod. (Amúgy többeknek tényleg le is merült még ráadásul.) Nem találtak vissza egy olyan esetben sem, amit én figyelemmel követtem. Ugye, ott volt az a nagyon vicces, enyhén részeg férj a Cipő emlékkoncerten, nem tudom, emlékeztek-e rá, hát, nekem azóta is szerez vidám perceket, ha eszembe jut, ahogy próbálta megtalálni az asszonykáját. Amikor valaki a nagyszínpad közelében akar találkozni veled a Szigeten: Ezt konkrétan nem értettem. Ott áll tö

Plusz: Megjött a lelet, amit vártam, és nincs semmi bajom. Nagy kő esett le a szívemről. Mínusz: Találkoztam egy kolléganőmmel, aki azt mondta, idén annyira nincs diák, hogy nagyon, nem is biztos, hogy számíthatunk munkára. Ez annyira nem jó hír, viszont nagyon rossz, de elhatároztam, hogy nem fogok kétségbe esni. Akármi történik is, meg fogom oldani a helyzetet, eddig is mindig mindent megoldottam. Lesz, ahogy lesz, és ahogy lesz, úgy lesz jó. De azért ezek után nagyon kíváncsian várom, jön-e e-mail, hogy milyen csoportokat tudnak kínálni.

sok szempontból kedvencem. Főleg azért, mert nagyon szeretem álom és ébrenlét határát, amit ilyenkor sűrűn átélek: még nem alszom, de már álmodom, és ha nem az alvás javára dől el a harc, és felébredek, akkor egy pillanatig fogalmam sincs, hol vagyok, és még érzem a tüdőmben az álmot. A nap kedvenc pillanatainak listáján biztosan ott van ez az érzés.

- Aludtam majdnem tizennégy órát, plusz még egyet délután. - Annyit ettem, mint egy sáskahad, ezt lelkiismeret-furdalás követte. - Átvettem a nemrég megjelent fordításom tiszteletpéldányait. - Kifizették a napokban leadott másik fordításomat. - Felhívott egy nagyon kedves lány, akivel többször kutyáztunk már együtt, hogy ma meg holnap az én közelemben lévő helyen dolgozik, menjek le hozzá. - Amikor lementem hozzá, javasolta, hogy jöjjek vissza zárásra, és akkor tudunk sétálni egyet. - Amikor visszamentem, sétáltunk egyet, közben beszélgettünk, tök jó volt. - Közben már megint olyat láttam, ami nem az én szememnek volt szánva, de fegyelmeztem magam, de azért elegem van ebből most már, tényleg, nagyon. - Most meg majd óratervet fogok írni, aztán zuhanyzás után aludni fogok. Egész nap csak kóválygok.

Voltam otthon anyuéknál, találkoztam Blankával, összefutottam két darab szívemnek kedves emberrel (az egyik Ryan, a másikat meg nem mondom meg), ezektől az élményektől feldobódtam, majd beleálltam a földbe, mint a gerely, mert olyan szomorú és álmos lettem, hogy alig bírtam magammal. Úgyhogy megnéztem egy rész Gumimacikat (most már becsületből végignézem azt a három részt, ami a sorozatból még hátra van, de úgy a második évad óta nem vicces), aztán lezuhanyoztam, és 20:16-kor lefeküdtem aludni. Bizony, bizony. 5:22-kor kipattant a szemem, de nagy nehezen sikerült visszaaludnom, így végül 9:50-kor ébredtem fel. Ez tehát azt jelenti, hogy összesen 13 és fél órát aludtam. Ez annyi, mint máskor két éjszakai alvásom. Nagyon jólesett, csak az lesz a gáz, hogy most egész nap olyan leszek, mint akit fejbe vertek, és már most nagyon álmos vagyok :)

Ültünk A Helyen Blankával, és pont volt bent egy család: apuka, anyuka, 2 év körüli kisfiú, pár hónapos kisbaba. Apuka és anyuka ettek, a kisbaba aludt, a 2 év körüli kisfiú meg unatkozott, ezért aztán elindult elfoglaltságot keresni. Meg is találta. Nekiállt áthurcolni az üzleten az asztalok mellé pakolt puffokat. Összesen hatot hordott el, miközben a szülei olvadozva nézték és nevetgéltek rajta, hogy milyen cuki. Már több asztal is volt, ami mellé nem lehetett leülni, mert nem volt mellette puff, a szülők mégsem érezték úgy, hogy esetleg rá kellene szólni a gyerekükre. Engem már ez is idegesített, az viszont kiverte a biztosítékot, amikor ezek után úgy ment el a család, hogy a szülők nem rakták vissza a puffokat a helyükre, hanem szépen otthagyták a felfordulást. Ez milyen hozzáállás? Mit képzelnek? Engedik, hogy a gyerekük egy üzletben rendetlenséget csináljon, és aztán csak úgy elvonulnak, mondván, majd a dolgozók rendet raknak, ha akarnak? Abszolút antipatikussá vált mindkét szülő

Miután reggel 7-kor a BKK hangosbemondójára keltem, kicsit ideges voltam, de azért a reggeli után elindultam a Margitszigetre futni. Az volt a terv, hogy most már aztán tényleg két kört megyek, de nem jött össze. Az első kör felénél olyan erős hányingerem lett, hogy annak is örültem, hogy egyszer körbeértem, fel sem merült, hogy bevállaljak még egy kört. Ezt az egyet is valami hihetetlenül gagyi idővel sikerült teljesíteni, de mindegy, mozogtam, elfáradtam, a foglalkozás elérte a célját. Itthon aztán aludtam egy órát, attól jobban lettem, úgyhogy elmentem a moziba, és megnéztem a Gru 2-t, aminek az értékelését már meg is írtam. A film után megint aludtam egy órát, úgyhogy arra gyanakszom, talán álomkórral fertőződhettem, bár lehet, hogy egyszerűen végleg visszamormotultam a tavaszi alvászavar után. Miután magamhoz tértem, újfent kimentem a Margitszigetre, letelepedtem a kedvenc mólómra, amit kellemesen ringat a víz, és ott olvastam sötétedésig. Nagyon idilli volt, csak egy kicsit hideg

Ritka az a film, aminek a második része nagyobbat szól, mint az első. Ez sem az a történet, de azért egészen jó lett. Gru jó útra tért, nem akarja már ellopni a holdat, sőt semmit sem akar ellopni: tisztes családapa lett belőle, és csak a kislányainak meg a vállalkozásának él. Egészen addig, amíg fel nem tűnik a színen egy ügynök, Lucy, aki a segítségét kéri egy különösen szégyentelen gonosz kézre kerítéséhez. Indul a kaland: veszély, izgalom, szerelmi szál, minden, ami kell. Jó mese ez, nincs vele nagyobb baj, csak nem ér fel az első részhez. Azért a poénokat szerettem, bár az utolsó jelenet, a buli vizuális humora konkrétan fájt. A leghelyesebb szereplő még mindig Agnes, mondom én, hogy nekem is kell egy ilyen kislány. A minyonok* meg verhetetlenek. Nem tudom, kinek jutottak eszébe ezek a sárga idióták, de valami fergeteges szinte minden jelenetük. Az eddigi két rész alapján írt is valaki egy gifekkel illusztrált listát arról, miért lenne jó, ha a minyonok léteznének. Per

vicces vonatkozásai is vannak. Van egy pók a szobában, az asztalomtól fél méterre ücsörög napok óta. Amikor észrevettem, megpróbáltam felporszívózni, mivel félek és undorodom a pókoktól, de nem jártam sikerrel, ezért megkegyelmeztem neki. Azóta minden alkalommal, amikor az asztalom környékén járok, megnézem, megvan-e még, és az esti vihar idején, amikor kinyitottam az ablakot, elgondolkodtam rajta, vajon lehet-e baja a nagy széltől. Kezdek lakótársként tekinteni rá. Azért nevet még nem adtam neki.

arra ébredni, hogy egy kellemes női hang percenként felhívja a figyelmemet arra, hogy baleset miatt villamospótló autóbuszok járnak ott is, ahol amúgy nem járnának: priceless. Egyébként azóta sem kussolt el, tehát lassan fél órája csinálja ezt. Remélem, egészen a forgalmi akadály megszűnéséig tervezik a tevékenység folytatását, hátha egy eléggé felpaprikázódott környékbeli lemegy a metróállomásra, és letolja a hölgy torkán a mikrofont, amibe beszél. Ezek teljesen hülyék. Állati érdekes egyébként, hogy amikor hétköznap délután 3-4 között gyullad ki a metró vagy rohad le a villamos, nem érzik szükségét ennek a típusú utastájékoztatásnak, csak szombat reggel 7-kor. Iszonyú jó volt úgy kelni, hogy azt motyogtam, kussolj már el, de hiába motyogtam ezt, és hiába mondtam később hangosabban is, csak nem fogja be a száját azóta sem, pedig eltelt fél óra. Tudom, tudom, ne lakjak a belvárosban. UPDATE: 8 óra előtt 10 perccel kussolt el végül ez a drága hölgy. Addig percenként bemondta a bemonda

Most még inkább egyedül leszek valószínűleg, mint eddig, ráadásul hetekig, és ezen egy kicsit szomorkodom. Annak érdekében, hogy ne süppedjek bele teljesen, gondoltam, holnap megnézem a Gru 2-t. Alibigyerek nélkül, csak úgy egymagam, itt a Corvinban, és még az is lehet, hogy veszek Gru figurás pohárban valami löttyöt. Kicsit azért izgulok, mennyire fognak hülyének nézni pl. a mozi dolgozói, de majd igyekszem nem foglalkozni velük, ha kiröhögnek. Bemelegítésnek fogtam a Gru DVD-met, ami azért van meg, mert az igazán jó filmeket meg szoktam venni, ha akciósan árulják őket, és újranéztem a filmet, mert már csak arra emlékeztem belőle, hogy szerettem. Most is szeretem. Annyira jó! Az alábbi minden bizonnyal a film legszebb jelenete, főleg, ha hozzátesszük, hogy Gru eleinte nem hajlandó esti mesét olvasni, se jó éjt puszit adni. Úgyhogy várom, hogy lássam a folytatást. (Ha valaki kedvet érez magában ahhoz, hogy holnap délután megnézzen egy mesét a moziban, az szóljon bátran itt, e-mail

Ma lenne 99 éves a múminok anyja, aki azokat a csodálatos regényeket megírta, aki azokat a csodálatos figurákat megrajzolta. Sokan gondolnak rá szeretettel a születésnapján is, ebben biztos vagyok. Az írónő és a múminok Annyi erőteljes mondat van ezekben a történetekben, hogy ezek közül sem tudnék kedvencet választani, de azért a top 10-ben biztosan benne van az alábbi: "'Look carefully at me, Mother. You must know your own Moomin.' Moominmamma looked carefully. She looked into his frightened eyes for a very long time, and then she said quietly: 'Yes, you are my Moomintroll.' And at the same moment he began to change. His ears, eyes and tail began to shrink, and his nose and tummy grew, until at last he was his old self again. 'It's all right now, my dear,' said Moominmamma. 'You see, I shall always know you whatever happens.'" (Magyarul: "Jól nézz meg, Mama! Fel kell ismerned! Én vagyok a te Muminod!" Mumin

Nagyon kellett volna nekem egy kistestvér. Kistestvérkomplexusom van.

"Az erős akarat diadalt arat." Lucy Maud Montgomery: Az arany út Indeed.

- Hülyék vagytok? Lejöttök edzeni az év legmelegebb napján, 40 fokban? Majd később: - Becsülendő, hogy itt vagytok. Értékelem. De azé' nyomik vagytok.

Két éve láttam a darabot a Magyar Színházban, és nagyon szerettem. Nem sokkal később megvettem a könyvet is, és nagyon vártam, hogy egyszer végre sorra kerüljön. Ennek most jött el az ideje. Csalódás volt. Nem nagyon keserű, de azért csalódás. Nem kötött le. Nem érdekelt. Nem volt izgalmas. Lassan csordogált a történet. Pedig a színdarab ebből a könyvből készült, és a színdarabon izgultam. Furcsa. Gerda persze itt is aranyos és okos, Andersen itt is érdekes, elvont művészlélek, Lina kisasszony itt is "aranyásó", a bábok itt is kedvesek és helyesek, helyenként egészen viccesek is. A történet ugyanúgy érdekes, ha belegondolunk, hogy akár így is történhetett volna a valóságban is. A végkifejlet más, mint a színházban, kevésbé tragikus, kevésbé megható. Sajnos sokat levont a regény értékéből a fent említetteken kívül az is, hogy a könyv hemzseg a hibáktól. Minden oldalra jut több elválasztási és vesszőhiba is, ami engem rettenetesen zavar. Nem tudom, lehet, hogy nyelv

Reggel 8-kor 34 fok, este 36 és 38 fok közötti hűvös van a lakásban. Amikor itthon vagyok, zúgatom magamra a ventilátort, de ezzel nem érek azért nagyon sokat, mert így is folyik rólam a víz, viszont cserébe köhögök is. De csinálom, mert különben meggyulladnék. Minden meleg a lakásban. Konkrétan minden . Aztán este felmegyek a galériára, ahol nem tudom, hány fok van, de ma meg fogom mérni, mindenesetre kegyetlen. Igen, észrevettem, hogy nyár van, de szerintem ez akkor is túlzás. Állítólag nem sivatagi éghajlaton élünk. Ne múljon még el a nyár, de mérsékelje már magát, könyörgöm, mondjuk 27-30 fokra. Köszi!

Ma (is?) annyira rossz a kedvem (pedig itt volt Livi, és az nagyon jó volt, meg itt volt Marci is, és az is jó volt), hogy nem is írok semmit, csak megosztok két bölcsességet. A kiömlött sót dobjuk át a bal vállunk fölött. Legyen rozmaring a kertkapu mellett. Ültessünk levendulát, mert szerencsét hoz, és legyünk szerelmesek, amikor csak tehetjük. ( Átkozott boszorkák , saját fordítás, mert egyik sem tetszett, amit találtam.)  Attól, hogy a múltad nem úgy alakult, ahogy szeretted volna, a jövőd még jobb is lehet, mint gondolnád. (Blankától kaptam vigasztalásul.)

Nem tudom, hat éve* is így volt-e már, de rám az újdonság erejével hatott, hogy a HÉV-től a Sziget bejáratáig méterenként állt egy ember, aki vagy azt mondogatta, hogy "jegyet veszek, felesleges jegyet veszek" (ki a tököm megy el a Filatorigátig a felesleges Sziget jegyével?!), vagy azt, hogy "jegy eladó, jegy eladó". Ezek az emberek vajon hol élnek? Na, mindegy is, a kedvencem az a párocska volt, akik egy pokrócon ültek, előttük meg volt egy tábla a következő felirattal: "We need money to buy ticket. Just a little :)" Ezen mosolyogtam, de mondjuk pénzt nem adtam nekik. Felkerült a Facebookra egy kép a Quimby tegnapi koncertjéről, alatta meg voltak kommentek, így végre megtaláltam azt a dalt, ami legjobban tetszett, csak nem tudtam rákeresni, mert nem emlékeztem elég nagy részletekre a szövegéből, a refrénből meg semmire, csak a dallamra. (Hát igen, kicsit későn volt nekem az az éjfél, amikorra hazaértem.) Íme: Legyen vörös *Hat éve voltam előszö

Ez volt a másik nap, amire vettem jegyet, miután egy júliusi napon arra ébredtem, hogy nekem idén muszáj fesztiválra mennem. Nem ismerem a Quimbyt, egy-két számukat hallottam csak korábban, de a program címével és plakátjával megvettek kilóra: Quimby Csodaországban Aki ismer vagy csak olvas már egy ideje, valószínűleg tudja rólam, mennyire szeretem Lewis Carroll zseniális regényét. Nem kicsit, maradjunk annyiban. Ráadásul a fél 9-es koncert elé 4-től mindenféle programokat ígértek, pl. Csodaországot, slam poetryt, minicirkuszt, előzenekart. Ennek örömére megpróbáltam kiérni 4-re, ami ugyan nem jött össze, de azért 16:11-kor már a kapunál voltam, ismét egyedül. A bejutási procedúra időtartama percekben sem volt mérhető, annyira kevesen voltunk még. Negyed öttől kb. hatig kóvályogtam. Körbejártam a Hajógyárit kétszer, részben azért, mert fel akartam térképezni, mik vannak, részben meg azért, mert nagyon kerestem a KultúrZóna nevű helyet, de nem találtam. Illetve megtaláltam, de