LizaGazdija

A számomra nem túl értelmesnek tűnő kötelező programok, pl. osztályozó értekezlet, ahol az ofők felolvassák a magatartás és szorgalom jegyeket összesen mintegy 7-8 órában, vagy pl. a félév pedagógiai zárása, ahol 2-3 órában statisztikákat hallgatunk. Nekem, mint nem rég érettségizettnek azért is fájdalmasak ezek a programok, mert a gyerekek ilyenkor 11-kor, legkésőbb 12-kor hazamennek, és nyernek egy szabad délutánt, míg én nyerek egy hosszúra nyúló, unalmas délutánt. Másik ok a rosszindulatú gyerekek. Azt hiszem, tudom kezelni a helyzetet, miszerint az egyik osztály kifejezetten utazik rám érzésem szerint. Beszüntettem a mosolygást és a kedveskedést. Tárgyilagosak maradunk, a feladatra koncentrálunk, nincsenek aranyos pluszfeladatok (ha esetleg olvasná valaki a tantestületből, bár nem fogja soha: nem, nincs warmer, viszont nincsenek a NEF aranyos kis pluszfeladatai sem). Ha ez nekik így jó, akkor ez marad a módszer, ha meg nem jó, akkor megtanulnak viselkedni. De hogy rajtam nem fogna...

Egészen olyan volt ez a nap, mint egy maratoni futás. Reggel 7-kor indultam el itthonról, mint általában. 8-tól délig lenyomtunk 6 rövidített órát. A 6. óra után szünet nélkül kezdődött az első félév pedagógiai zárása. Mondtam az igazgatónőnek, hogy a részletes program alapján nekem 14.40-kor el kell jönnöm, mert 15.45-re az Atalantában kell lennem. Nem engedett el. Vannak események, amiken minden pedagógusnak kötelessége megjelenni és végig ott ülni, és mindenkinek lennének magánjellegű programjai, így nem mehetek el én sem. Ekkor felhívtam az Atalantát, hogy nem fogok beérni az értekezletre, csak kb. 16.15-re. Mondták, jó. Ezek után 15.30 helyett 15.40-ig tartott ez a remek zárás gyakorlatilag szünet nélkül. Igen-igen nyűgös lettem a végére, elsősorban azért, mert egész nap nem ettem addig egy falatot sem. 15.40-kor sem ehettem, hiszen rohanni kellett az Atalantába. Odaértem pontban 16.15-re, és 18.15-ig tájékoztattak a holnap induló tanfolyam részleteiről. A végén már egészen biztos...