LizaGazdija

Úgy eltelt, hogy észre sem vettem. Ennek nyilván az az oka, hogy csak egy napból állt, egy nap meg nem sok. Ezen az egy napon 3/4 11-kor keltem (de ehhez 2 után feküdtem), megreggeliztem, megpróbáltam magamhoz térni, nem sikerült, elmentem azért vásárolni kaját, megebédeltem, néztem Jóbarátokat, találkoztam Blankával, beszélgettünk, nézegettünk képeket, jól éreztük magunkat, aztán még néztem Jóbarátokat, most meg nemsokára fürdés és alvás következik, reggel meg a kávézó, de most nem 16 órában, hanem sokkal-sokkal kevesebben. Közben az oldalon, amiről meséltem, tökre nem akar megoldódni a probléma, viszont tömegesen törlik magukat az emberek, hogy így fejezzék ki felháborodásukat, ráadásul ezek pont olyan emberek, akik sok tartalmat generálnak - generáltak eddig. Testközelből figyelhetjük meg, hogyan lehet romba dönteni valamit egyetlen rossz lépéssel. Most aztán már nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. Egyébként meg nagyon zene*: Muse: Unintended *Tökre teljesülnek a ...

Amikor Stardustot olvastam, ott volt a végén az utószó, amiben Gaiman kifejtette, őt zavarja, hogy Amerikának nincs igazi mitológiája, ezért úgy döntött, majd ő teremt egyet, ennek eredménye az American Gods. Ezért vettem meg a könyvet. Érdemes volt. A történetről röviden annyit mondhatok, hogy a főszereplőt, Shadow-t a börtönből szabadulva kellemetlen meglepetés fogadja, és hamarosan kiderül, a véletlenek nem véletlenek, és igazából semmi sem az, aminek látszik. Shadow belekeveredik az istenek harcába, akik a "viharra" készülnek, miközben igazából semmit sem tud és semmit sem ért. Rettenetesen széttagoltan olvastam a könyvet, három és fél hónapon át, mert közben néha nem volt kedvem, vagy türelmem, vagy időm, hogy folytassam. A hiba valószínűleg nem a könyvben volt, hanem a lelkiállapotomban, megesik az ilyen. Még a széttagoltság ellenére is gond nélkül tudtam követni a történetet, ami nálam ritkaság, mert egy-két hét alatt elfelejtem a szereplők nevét, aztán meg ne...

Na jó, annyira nem is, mert azért nem tolongtak az emberek, sajnos. De azért megvan eddigi életem leghosszabb munkanapja. 16 óra. 8-tól éjfélig dolgoztam, kaptam egy csomó borravalót, és viszonylag keveset hibáztam, bár a kevés hiba között van egészen vicces is. De nem öntöttem ki semmit, nem öntöttem le senkit, nem törtem össze semmit. (Lekopogom, elvégre nekem a stepen is kellett másfél év, hogy először elessek.) Bele fogok jönni ebbe, azt hiszem. Az tök jó volt, hogy Gyöngyvér este bejött, és ott volt velem kb. egy órát, beszélgettünk, figyelt, és azt mondta, nagyon ügyes vagyok, jól csinálom, nem lesz itt gond, aminek azért örültem, mert eléggé őszinte embernek ismertem meg, és ha valami nem tetszik neki, azt meg is mondja, valamint vendéglátós, mármint ezt tanulta az iskolában, és ebben is dolgozott világ életében. Úgyhogy most jöhet egy kis zene, mert megérdemlem: Akkor is, ha annyira hard nem volt, mert nem kellett végig pörögni.

"S ki legkülönb köztük, csak azt szeresd." William Shakespeare: Romeo és Júlia Majd igyekszem.