LizaGazdija

Tomi tegnap felmondott, így november 7. és 12. között valamikor már meg is érkezik Bécsbe, a közös szobánkba. Én most úgy örülök! A húga, Timi már holnap reggel bejön, neki ma volt az utolsó munkanapja. Ha minden jól megy és úgy alakul, akkor két hét múlva megyünk Tomi családjához, és bemutat. A húgait már mind ismerem, de még van két öccse, egy anyukája meg egy apukája, és hát a húgai többségét eddig csak egyszer láttam. Úgyhogy már most izgulok. Tiramisut fogok vinni, ez már szinte biztos, már csak az a kérdés, sikerül-e beszerezni minden alapanyagot meg egy jó edényt, amiben el tudom készíteni. Miután visszaértem Bécsbe, azonnal nekiláttam a csomagolásnak, és csakhamar az a benyomásom támadt, hogy a világ összes bőröndje sem lesz elég ahhoz, hogy én innen el bírjak költözni. De azért nem nagyon izgulok, legalábbis próbálok, mert Tomi holnap hoz egy akkora bőröndöt, ami az én óriásimnál is másfélszer nagyobb, plusz ha tényleg nem fér be minden cókmókom egy körben, akkor legfeljeb...

Számomra ma volt, legalábbis a temetőket látogatós értelemben. (Mert azért gyertyát persze gyújtok majd 1-jén, már az új szobában.) Anyuval és apuval voltunk Tatánál, aztán Papánál és Nagyinál, végül Jenő papánál is. (Igen, én három nagypapáról indultam, aztán mégis volt 14 olyan év, amikor nagypapám már nem volt, a nagymamák létszáma viszont még teljes volt, azaz két fő.) Idén már többször meglepődtem azon, hogy Nagyi és Mama már négy éve meghalt, de az igazi döbbenet ma, a temetőben ért: Tata 18 éve halt meg, Papa 22, és Jenő papa is 14 éve. Amikor kiszámoltam Tatánál a 18 évet, végig kellett gondolnom, az egyáltalán lehet-e, hány éves voltam én 18 éve, és az a durva, hogy lehet, mert 18 éve 11 éves voltam, és akkor is annyi, amikor Tata elment. Azért ez valahol hátborzongató. Amúgy meg, bármilyen hülyén hangzik is, szeretek a temetőben sétálni. Csend van, nyugalom, és gyönyörűek a sírok, különösen a régebbiek. Az persze szomorú, amikor látom, hogy milyen sokat nem gondoz senki, de...