Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 2, 2010

Liza

A reggel nagyon gyatrán kezdődött. A tegnapi két alkalom után ma már reggel 10-kor (a reggeli séta után) bepisilt, ráadásul nem is látszott, mit csinált, és az elosztóra sikerült alkotni, jó, hogy agyon nem vágta az áram. Utána a körömvágást nem engedte, ami végül is várható volt, azt az orvosnak is csak úgy hagyja, ha előbb szájkosarat kap (mármint Liza, nem az orvos). De aztán... Egyrészt csetlik-botlik, egy konyha-szoba útvonalon kétszer csuklott össze. Aztán furán tartja a fejét: kicsit oldalra billenti, pedig nem akar érdeklődő képet vágni, és ez ijesztő. A bal szemét egész délelőtt rossz volt nézni: lefittyedt a bőr a szeme alatt, és alig bírta nyitva tartani a szemét. Ráadásul egyik szemét sem bírta egy helyben tartani, nem tudott ráfókuszálni semmire, mert úgy mozgott balról jobbra mindkettő, mintha iszonyú sebességgel olvasna. És a legdurvább: nem ette meg a reggelijét - eddig akármikor akármilyen szarul volt, enni mindig volt kedve. Ezektől nagyon megijedtem. Tomi szerint láz...

November 1.

Kép
Még ma van, amikor ezt írom, 11 óra, csak a rendszer nem állított órát, ezért azt hiszi, elmúlt éjfél. 11-kor zárja a bazárt :) Ma délelőtt főztünk. Fél 10-kor keltünk, délre meglett minden. Én a magam részéről megpucoltam 3 kg krumplit, feldaraboltam kb. 1 kg-ot (Tomi hatékonyabb módszerrel dolgozott, így ő 2 kg-ot csapkodott fel egységnyi idő alatt), valamint sütöttem egy adag muffint, ami valami miatt nem akart megszilárdulni, úgy tűnt, kuka az egész. Aztán átmentünk anyuékhoz ebédelni, közben kiderült, hogy Liza tegnap kicsit nagyobbat esett, mint amennyire súlyosnak tűnt a helyzet. Alig áll a lábán, mert most már a balt is rendesen megütötte, szóval most elég ingatag lábakon áll, mondhatni. Nem jönne rosszul neki egy reiki, akár gondolatátvitellel. Eléggé aggódom őszintén szólva, úgyhogy neki már 8-kor lőtték a pizsit - beparancsoltuk a kosarába, és azóta nem is nagyon kelt fel, alszik szépen, addig sem erőlteti a lábát. Blanka fél 3-kor érkezett a vonattal, úgyhogy hazafelé elmen...