Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 9, 2013

Tetőzés

Kép
És aztán majd már nem lesz több árvizes poszt. Nem tudom, miért foglalkoztat idén ennyire, bocsi, ha valakit idegesítek vele. Tegnap óta 3-4 lépcsőfokot mászott meg a víz

Ünnepi Könyvhét (és árvíz)

Kép
Most már hagyomány, hogy minden évben kimegyünk Blankával az Ünnepi Könyvhétre. Idén a Cserpesben kezdtünk egy könnyű ebéddel, ami isteni volt, aztán elsétáltunk a Vörösmarty térre, közben megtekintettük az árvízhelyzetet a Vigadónál. Olyan tömeg van, de olyan... Persze én is fényképeztem, nem is keveset. (Amióta pakoltam homokzsákot, valahogy felhatalmazva érzem magam arra, hogy bámuljam és fényképezzem az áradó Dunát. Elnézést kérek.) Csak néhány a képek közül: Feljárat az egyik hajóra Aluljáró A hajóállomás épülete Végül megérkeztünk a Vörösmarty térre, ahol kb. másfél óra alatt körbejártuk a standokat, és semmi igazán érdekeset nem láttunk. Legalábbis én. Nem is tudom, mi történt velem, mondtam Blankának, hogy valami komoly gond lehet, ha nem akarok tíz-húsz könyvet megvenni. Végül azért vettem kettőt, de ebből csak egyet magamnak, és azt is azért, mert éppen dedikált Csukás István, és úgy éreztem, a gyerekkorom egyik fontos meseírójától kell aláírás meg fénykép,...

Alvásilag

messze még a teljes gyógyulás, úgy érzem. Ma volt a második olyan nap, hogy 11-re állítottam az ébresztőt, azt is csak azért, nehogy egész nap aludjak, de tegnap már fél 10-kor, ma már 9-kor felébredtem, pedig tegnapelőtt 3-kor, tegnap 1-kor feküdtem. Úgy szeretném egyszer kialudni magam, most komolyan. Egy jó kis 10 órás alvás, ébredés nélkül, hmmm...

Esti séta a Duna-parton

Kép
Boráros téri hajóállomás, saccra nyakig érő vízzel. (Marci mindenképpen úszni akart benne, alig tudtam lebeszélni erről. Lehet, hogy ez nem is kutya, hanem hal.) Kicsit magasan áll a Duna nálunk is Nem túl nagy a rés a Petőfi híd meg a Duna szintje között Napnyugta a Gellért-hegy fölött Ma este tetőzik a Duna, és én azt hiszem, megvetendő módon ki fogok menni a partra "katasztrófaturistáskodni". Még sosem láttam tetőző Dunát, pedig 26 éve élek a partján.