A sírásról, az éneklésről, az elbújásról és a medvekutyáról
Pár napja mondtam neki, hogy nem szeretem, ha sír, mert akkor sajnálom őt, és szomorú vagyok, hogy neki rossz, és a hisztit sem szeretem, viszont azt igen, ha nevet vagy énekel. (Azt is ezerszer elmondtam már neki, hogy a hisztit nem szeretem, de őt akkor is, amikor hisztizik, ez, úgy tűnik, megnyugtatja.) Ezek után a ma reggeli készülődésnél: - Sírást nem szereted? - Nem, mert akkor sajnállak, mert rossz neked. - Éneklést szereted? - Igen, azt nagyon szeretem, ha énekelsz. - Apa sírást nem szereted? - Apa nem szokott sírni, de azt sem szeretném, ha ő sírna, őt is sajnálnám. - Apa sír, anya ölébe veszed? [A ragozás helyenként még döcögősen megy, ez fentebb is megfigyelhető :)] És itt fülig szaladt a szája, aztán nevetett. Ma többször is kérte/kérdezte: - Anya, énekelsz nekem valamit? ❤ Múltkor könyvet nézegetett az egyik nagynénjével. Meli rámutatott a könyvben a medvére, kérdezte, mi az. Flóra: Kutya. Meli [döbbenten]: Kutyaaa?! Flóra [vigyorogva]: Dúúúva lenne! Azt mondja reggel, ami