LizaGazdija

Voltam Szekszárdon a gyermekirodalmi konferencia első napján. De ez nem volt a kellemetlen élmény, hála az égnek, sőt ez nagyon jó élmény volt. Lehet, hogy majd mesélek róla részletesen, ezt még kitalálom. Este kisétáltam az utolsó pesti buszhoz, de kicsit előbb érkeztem, mint kellett volna (fél órával), és mivel iszonyú hideg van már kint, leültem a fűtött váróban. Az egyik padon egy hajléktalan férfi aludt, majd miután felébredt, megkérdezett néhány embert, nincs-e aprójuk. Nem adtak neki*. Kiment, gondolom, kint is próbálkozott, nem járt sikerrel. Visszajött, megkérdezett egy lányt, nincs-e aprója, mert inna egy kávét, erre a lány mondta, hogy nincs pénze, mire a férfi kicsit feldúltan bár, de szó nélkül otthagyta a lányt, lefeküdt egy másik padra, és elaludt. A lány elkezdett röhögni, látványosan befogta az orrát, és kereste a szemkontaktust a vele szemben ülő idős pár tagjaival, hogy együtt szörnyülködhessenek. Ugyan meg vagyok fázva, ezért korlátozottan érzek szagokat, de azt

Írtam, hogy gondolkodom rajta, idén télen is kéne járni a Margitszigetre futni, nem baj, hogy sötétben tudnék csak (meg hogy odafagynék), más is kibírja. Először jött a hír, hogy egy vagy több mutogatós bácsi is kijár a Margitszigetre, és mutogatják, amijük van. Ekkor arra gondoltam, mégsem kell nekem ott futni, de aztán kiderült, hogy ők legalább egy éve ott vannak, nyáron olyan időpontokban is látták őket, amikor én is kint voltam, én mégsem találkoztam velük. Konklúzió: megyek futni. (Igaz, le is csukták közben őket, de mindig újratermelődhetnek, úgyhogy ez önmagában nem nagy megnyugvás.) Aztán múlt héten megölték azt a nőt Soroksáron, miközben futott. Tudom, az az út sokkal kihaltabb, mint a Margitsziget, nincs is ott közvilágítás. Mégis ez az eset döntötte el bennem, hogy nem futok télen, csak majd tavasztól kezdem újra. Az a helyzet, hogy nekem a biztonságom többet ér, mint a jó alak. Ráadásul sosem tudok elszakadni attól a gondolattól, hogy nekem különösen vigyáznom kell mag