Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 19, 2015

Észrevettem, hogy negatív lett a blog

Kép
Ezért átemelek egy bejegyzést a máltai beszámolómból, ami pozitív. Mert bár sokat stresszelek meg nyomaszt mindenféle, azért tök jó nekem. Például a Hal Saflieni Hypogeumban is jártam a héten. A Hal Saflieni Hypogeumba nem egyszerű bejutni. Napi 80 embert engednek csak be, őket is 10 fős csoportokban, mert erre a helyre még sokkal jobban vigyáznak, mint bármelyik másik értékükre. Talán azért is, mert ebből csak egy van nekik, máig nem találtak hasonlót. Két lehetőség van a bejutásra: 1. Előre veszel jegyet a neten vagy a helyszínen. Ez egyszerűnek hangzik, de jelen pillanatban augusztus 3. a következő időpont, amikorra jegyet tudnak adni. (Amikor jöttem, akkor éppen július 27. volt.) Ezzel nem akartam szórakozni, mert nem olcsó a belépő, és nem tudom, hogy augusztus 3-án Máltán leszek-e még, csak sejtem, hogy igen, és nem akarok ilyet játszani, hogy majd ott kérlelem a csoportvezetőt, hogy adjon aznapra szabadnapot, mert ha nem tud, nem akar, nem érdekli, bármi, akkor bukom a jegyet, a...