LizaGazdija

Edzésen az egyik hasizom gyakorlatnál mondta K., hogy próbáljuk meg lejjebb ereszteni a lábunkat, mert akkor hatásos a gyakorlat. "Ha feljebb emeled, úgy sokkal könnyebb, ha lejjebb, úgy nehezebb. Próbáld ki! Próbáld ki a testedet, baszd meg, arra van! Próbáljam ki én? Na ugye!" Ehh. Megtaláltam a youtube-on a végtelenítés gombot, úgyhogy most Ronan Keating folyamatosan énekli nekem a When You Say Nothing At Allt ❤ Jó eséllyel én vagyok az egyetlen ember a világon, aki eddig nem értette, mi ez a poén: Most rákerestem a youtube-on. Bár ne tettem volna! Ez valami nagyon beteg dolog. Ehhez mennyit kellett vajon inni/szívni?

De azért... Ronan Keating: When You Say Nothing At All "The smile on your face / lets me know that you need me, / there's a truth in your eyes / saying you'll never leave me." A film megérett az újranézésre, ennyi biztos. *Mert mind emlékszünk, mi történt legutóbb, amikor beleéltem magam valamibe. Voltak valami hirtelen előkerült menyasszonyok, sorozatos megcsalások meg mindenféle egyéb csúfságok. Jobb, ha az ember vigyáz a szívére.

amikor kiderül, hogy nem tudok kezelni egy italautomatát. Első nehézség: Hol kell ebbe bedobálni a pénzt? Második nehézség: Mit kell ezen megnyomni, hogy kiköpje a palackot? Harmadik nehézség: Hol köpi ez ki a palackot? Ilyenkor annyira szőkének érzem magam, ráadásul egy csomóan álltak körülöttem, és mind pasi volt. Mondjuk többet nem találkozom egyikükkel sem, de mégis. Bónusz: nem volt ásványvíz az automatában, csak kóla, úgyhogy végül azt vettem, aztán rázogathattam egy fél órán át (még mindig nem ajánlott számomra a szénsavas üdítők fogyasztása), és a végén nem lettem tőle kevésbé szomjas, viszont megfájdult a gyomrom. Tanulság: sose vegyük ki a táskánkból a palackunkat, mert csak a szívás jön utána, amikor elfelejtjük visszatenni.

Ha jól emlékszem, még erről sem meséltem. A Fővárosi Nagycirkuszban tett látogatásom után egy héttel mentünk el Esztivel Budafokra, ahol az Eötvös Cirkusz tanyázott akkoriban. Mert ők egy vándorcirkusz, hol itt, hol ott bukkannak fel. Igazi cirkuszi sátorral üzemelnek, részben emiatt arra számítottam, más lesz ennek a hangulata, mint a Fővárosinak, és nem is tévedtem. A fényviszonyok miatt az én képeim nem sikerültek túl jól, Eszti ügyesebb volt. Az egész előadásnak volt egy házi barkács jellege, de ettől még nagyon jó volt, tetszett. Az állatos számok kicsit viccesre sikerültek: este hétkor már a harmadik előadást nyomták, így a nem emberi szereplők többségének már marhára nem volt kedve ugrálni, így aztán nem is ugráltak, ha egy mód volt rá. Egy dolog mindenesetre kiderült: ha lesz egy harmadik életem, akkor kötéltáncos leszek. Bónusz: Hazafelé a buszon belefutottunk valami egyetemista buliba, talán BME-s diákok voltak a résztvevők. Ekkor hallottuk a következő dalt: "Látt

Ez már régen történt, de elmaradtam a beszámolókkal. A bezárás előtt egy héttel elmentünk anyuval a Vidámparkba, és még utoljára kividámkodtuk magunkat. Meglepődtem, milyen bevállalós anyukám van, bár eddig is lehetett róla tudni, hogy sokkal bátrabb, mint én. Arra a játékra, ami többször is fejre állít meg átpördít (a Vidámpark honlapját leszedték, a játék nevére meg már nem emlékszem :( ), és amit én több látogatás alkalmával is csak néztem, mire egyszer fel mertem ülni rá, anyu simán, kérdés nélkül felment. Mentem vele én is, de azért csak néztem, hogy ez mennyire menő már. Mindent kipróbáltunk: Mesecsónak, Szellemkastély, Elvarázsolt kastély, Ikarus, Break Dance, az a mini hullámvasút, amin a kocsik is pörögnek, Óriáskerék, Hullámvasút (kétszer, ez volt a nyitás és a zárás :) ), Lézeres panoptikum, Barlangvasút, Körhinta. A legnagyobb eredmény a Dodzsem volt. Ezzel kapcsolatban van ugyanis egy személyes ki történetünk. Valamikor nagyon apró koromban kimentünk a Vidámparkba, és