Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 1, 2015

Schulgarten Kagran

Kép
A vizsga után elmentem Kagranba, ami (a nem bécsieknek mondom) Bécs egyik része. Nem kerülete, hanem egy kerület egy része, vagy valahogy így. Van ott egy kertészeti és virágkötészeti iskola, és annak van egy hatalmas parkja. Hasonló, mint Hirschstetten, ahol múltkor jártam, itt is vannak tematikus kertek (pl. görög, japán, angol), és ez is nagyon szép. Talán kicsit jobban is tetszett, mint a másik. Nem lehet akármikor menni, csak áprilistól októberig minden hónap első csütörtökén, illetve most, hogy eljött az október, és bezárnak fél évre a nyilvánosság számára, a héten keddtől szombatig. Vannak őszi programok gyerekeknek, jó kis feladatokat találtak ki, pl. vannak dobozok, beléjük kell szagolni, ki kell találni, mi van bennük, meg ugyanez tapintással. Van egy kis vásár, de tényleg mini, kb. öt stand, az egyiknél legalább ötven almafajta van kirakva, mindegyiken rajta a neve. Oda többször is visszatértem, annyira jó volt nézni, és csodálkozni, mennyire nem ismerem a növényeket - fogal...

Vizsga

Szóval ez egy EPSO vizsga volt, és öt részből állt. Először 20 rövid szöveget kellett elolvasni magyarul, majd kiválasztani négy közül azt az állítást, amelyik igaz. Utána meg kellett oldani 10 matekfeladatot. Ezek nem voltak nehezek, csak hosszú volt megoldani őket, és összesen 20 percet lehetett ennél a résznél tölteni. (Részfeladatonként volt egy számláló, és csak addig lehetett azt a részt csinálni, amíg le nem járt az idő.) Aztán jött 10 IQ tesztekből ismerős logikai feladat, ahol is négy ábra után hat közül ki kellett választani, melyik az ötödik. Végül volt egy-egy hosszú szöveg angolul és németül, majd mindkettőhöz 12-12 kérdés, részben klasszikus szövegértési, részben szókinccsel kapcsolatos. Furcsa módon itt a németet éreztem egyszerűbbnek - azt csak egyszer kellett elolvasnom, hogy felfogjam, az angolt kétszer. Ez mondjuk könnyen lehet amiatt, hogy más volt a két szöveg témája, stílusa, az angol jóval komolyabb és elvontabb volt. Sajnos a mateknál elfogyott az időm. Nem em...

Interjú és randi

Délben felhívtak, hogy kettőre menjek interjúra. Mentem. A főnök akkor már nem volt ott, ami kicsit furán vette ki magát, mert hát ő hívott oda. Az a lány interjúztatott, aki a kolléganőm lenne, ha felvennének, mondta is, hogy még sosem csinált ilyet, nem tudja, mit kell kérdezni. Végül is felhívta a főnököt egy másik ügy miatt, és akkor megkérdezte, mit kérdezzen tőlem. Sürgősen kell nekik ember, szerinte jó esélyem van rá, hogy hétfőtől mehessek dolgozni. Nagyon hosszú ideig biztos nem maradnék, mert ez egy kasszás munka, tehát egy fogadóirodában a kasszában kell ülni. 10-től éjfélig kell dolgozni két műszakban, és persze hétvégén és ünnepnap. Szeretnék már hétfőtől péntekig, emberi időben dolgozni, de első nekifutásra itt is jó lenne. Meglátjuk, megkapom-e. A sráccal az Operánál találkoztunk, majd elsétáltunk a Vollpensionba. Négy órát beszélgettünk kb., kicsit talán kevesebbet, és mindenféle dolgok szóba jöttek. Mindkettőnk családja, ki hogyan került Bécsbe, hol tanult, mik a ter...