Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 28, 2018

"Régen elveim voltak, most gyerekem van" rovatunkban

Sokszor olvastam, milyen rettenetes, középkori, barbár szokás, hogy a kórházban cukros vizet adnak a gyereknek, tűzzel-vassal kell küzdeni ellene. Aztán megérkezett Flóra, akivel kb. kéthetente járunk kontrollra, ahol mindig vesznek tőle vért. Na most, amikor a doki nem talál vénát, és percekig kotorászik a tűvel a csöpp gyerekem kézfejében, miközben a gyerek önkívületi állapotba kerül, és előbb leharapja az odanyújtott ujjamat, majd pár perc kotorászás után kétségbeesett zokogásba kezd, akkor nemcsak, hogy szavam sincs a cukros víz ellen, hanem önként és dalolva magam tolom a szájába. Amúgy igazi kis hős ez a kislány, nagyon büszke vagyok rá. A napokban fordult először, hogy a sírást nem csak úgy abbahagyta, hanem hüppögve nyugodott meg. Igazi kisgyerek, és irtó aranyos. "Olyan cuki, hogy belehaloook!"

Viccelodo anyukak

Ma szembejott egy video , amin anyukak megviccelik a gyerekeiket. A hozzaszolasok is azt erositik meg, hogy nincs humorerzekem, de en ezek egyiken sem tudtam nevetni. Mindjart eros kezdes, hogy kifeszit valami drotot az ajtofelfara, es direkt ugy intezi, hogy azt a gyereke lenduletbol lefejelje. Nekem ez nem azt mutatja, hogy anyuka vicces, inkabb azt, hogy kicsit pszichopata. Bajszot rajzol az alvo csecsemore, aztan rohog? Ez milyen eretlen viselkedes mar? A gyerekbol hulyet csinalni, ot megalazni (ezt levideozni, majd kitenni a netre meg plane) nem humoros, es nem is fair. A gyerek nem hulye, csak kicsi, amirol viszont nem tehet, valamint ki van szolgaltatva a szulonek, es ezt kihasznalni szerintem durva. En legalabbis ugy nottem fel, hogy sosem hazudtak nekem vagy szivattak meg poenosan a szuleim, mert ugy gondoltak, ez a bizalom megmaradasanak zaloga. Es tenyleg. Milyen bizonytalansagot szulhet az, hogy van anya, aki a minden, tudja rolam, hogy felek a foldigilisztatol, es pont o r...