LizaGazdija

November második felében hazamegyek CELTA-zni. Már töltöm a jelentkezési lapot (van benne nyelvi teszt meg fogalmazás meg minden, mi szem-szájnak ingere, szóval több órás program), várhatóan holnap le is adom. Megkérdeztem, még vannak helyek novemberre. December közepére ér véget a tanfolyam, akkor már nem jövök vissza, hogy egy héttel később hazamehessek karácsonyozni. Maradok a fenekemen, otthon töltöm az ünnepeket, de amint kezemben a papír a CELTA-ról (amennyiben sikerül, de remélem, sikerül), megint körbeküldöm az önéletrajzomat az itteni nyelviskoláknál, és reménykedem benne, hogy valakitől kapok állást. Ha így lesz, visszajövök. Nevenával megpróbálom megbeszélni ezt a Zwinschenmietét, remélem, belemegy, és akkor megmarad a szobám, mégsem fogok két hónapig a semmire fizetni egy kalap pénzt. A CELTA után alig marad pénzem, ezért is kell most lépnem, amíg legalább ki tudom fizetni a tanfolyamot, nem bukom el azt az összeget is a semmire. Először szomorú voltam amiatt, hogy hazamegy

el sem hinném, ha nem látnám a szememmel. Mondjuk magamat se hinném el, ha nem látnám a saját szememmel. Tegnap Nadine-nal és a főnökkel is megbeszéltem, hogy ma jövök utoljára. Nem örültek, mert kevés az ember, de deal. Én ma úgy is mentem be, hogy utolsó nap, vittem Nadine-nak némi csokit, hogy megköszönjem a kedves betanítását (nem ironizálok, tényleg kedves volt, kivéve azt a néhány alkalmat, amikor nem), erre megjött a főnök, aztán kérdezte, mit csináljunk most velem. Nem is értettem a kérdést, mondtam, szeretnék menni, ahogy megbeszéltük. Kérdés: "És akkor még maradsz 14 napot? Tudod, felmondási idő..." Erre először összekapartam az államat a földről, majd kedvesen, mosolyogva mondtam, hogy nekem olyan nincs, mert próbaidő alatt vagyok. Erre ő: "Akkor jófejségből. Egyelőre nincs másik ember." Ahha, oké. Na és itt jön az, hogy nem hiszem el magamat - azt mondtam, nem maradok 14 napot, de jövő hétfőtől péntekig még tudok menni. Ennek nagyon örült. Még azért se

Említettem, hogy valaki jön nekem egy nagyobb összeggel. Hetente kérdezem meg, mi újság, ez most már két és fél hónapja így megy. Mindig mindjárt megkapom az összeg minimum felét. Az első kérdés óta. Legutóbbi párbeszéd. Két hete péntek: Én: - Szia! Mikor fogsz utalni? Nagyon nagy szükségem van a pénzre. Válasz nuku. Múlt péntek: Én: - Nem értelek. Ő: - Mi? Hol? Szia! Én: - Azt kérdeztem egy hete, mikor fogsz utalni, és még csak nem is válaszoltál, miközben folyamatosan azt mondod, hogy mindjárt utalsz. Nem értelek. Ő: - Két napja sikerült utalnom X összeget, szerintem a napokban a számládon lesz. Lehet találgatni, lett-e valami a számlámon. Apadáson kívül. Ma: Én: - Rejtélyes módon még mindig nem érkezett meg a pénz a számlámra. Mikor is utaltál? A te számládon látszik az utalás? Ha küldesz róla egy screenshotot, együtt talán kideríthetjük, mi ment félre. Ő: - Mi a máltai számlaszámod? Arra ma vagy hétfőn befizetek készpénzt, és az egy-két nap alatt ott van, Remélem,

Írtam arra az állásra, amit annyira szeretnék, és ahová napokig készítgettem a kis feladatomat, amit kértek az interjún. Kikutattam a netről, német nyelvterületen hogyan illik rákérdezni, mi van má', majd rákérdeztem. Egy órával később megkaptam a választ: sajnos nagyon sokan jelentkeztek, és hát a második körbe engem már nem tudtak beválogatni. Egy olyan állásra, ami egy az egyben ugyanaz, mint amit Máltán csináltam. Ez már a vég. Ebből hazaköltözés lesz. Update: Az is lehet, hogy ezzel próbál az angol tanítása felé terelődni az életem. Ha itt nem kapok munkát, kénytelen leszek hazamenni, CELTA meg otthon van, tehát mondhatjuk, hogy kénytelen leszek megcsinálni a CELTA-t. Ha az megvan, újból kezdhetek jelentkezni máltai és osztrák nyelviskolákhoz, és akkor kiderül, mi az esélye annak, hogy külföldön élhessek. Mondjuk Máltától már félek olyan szempontból, hogy legutóbb is b*sztak közölni, hogy nem fognak felvenni, simán hagyta a nyelviskola vezetője, hogy összecsomagoljam a kis

Olyan jó volt hosszú évtizedeken keresztül a Városligetben, egymás szomszédságában az Állatkert, a Cirkusz meg a Vidámpark. De a megújulás és fejlődés jegyében muszáj volt bezárni a Vidámparkot, oda úgy sem jár senki, tök hülyeség, és feldobták már akkor, hogy esetleg a Cirkusz helyét is megkaphatná az Állatkert, az már úgyis olyan régi épület, nem jó semmire. Aztán most megosztotta az oldalán a Cirkusz, hogy ez valósággá válik, már keresik az új helyet az épületnek, egyelőre a Nyugati mellett. Mert a Városliget túl messze van a belvárostól, nem is megy oda senki. Nagyon modern lesz, elfér majd benne minden és mindenki, és egyáltalán, az egész mesébe illően szép lesz. Én nagyon szurkolok, hogy a nagy buzgóság közepette nehogy tönkretegyék a Cirkuszt - ugye, a Vidámpark is kapott új helyet a külvárosban. Jó lenne, ha az újítók most már pihennének egy kicsit.

Végül csodálatos módon mégis írt. Két nappal azután, hogy elküldtem az SMS-t, miszerint csak az értesítést kaptam meg, hogy írt, az üzenete a profiljával együtt törlődött az oldalról, de azért engem érdekelne, mit üzent. (Olyasvalaki tanácsára hallgattam, aki jó tanácsokat szokott adni, és most is jó tanácsot adott.) Én már biztosra vettem, hogy letiltotta a telefonszámomat, meg is sértődtem, mert sosem kerestem magamtól, pláne nem zaklattam, hogy ez jogos legyen. Most vagy volt valami a telefonjával, vagy nem tudom, de nem ez a lényeg. Megkaptam a "nem állok készen egy új kapcsolatra"-szöveget, csak pepitában. A legzseniálisabb az egészben az a rész, amikor leírja, hogy szóltak neki, hogy ez az elköszönés nagyon személytelen, de szerinte ez nem gond, mert ő komolyan gondolja. Ezzel egyrészt kedvesen közölte velem, hogy csak az én kedvemért nem talált ki valami eredetit, egyenüzenetet kapok, másrészt ezek szerint tényleg nem tud róla, hogy az adatlapja a randioldal főoldalán

Kedden nem sikerült felmondani, mert olyan pörgés volt, hogy akkor sem volt rá alkalom, amikor bent volt a főnök. Tegnap szabadnapos voltam, írtam neki, hogy tudnánk-e beszélni, erre válaszolt, hogy nincs Bécsben, de ma igen, és akkor tudunk. Írtam, oké, egész nap bent leszek. Válasz: jó, bejön hozzám. Lehet találgatni, bejött-e vajon. (Az jut eszembe erről a pasiról, hogy bár tök jól néz ki meg tök kedves, tökre nem irigylem a barátnőjét/feleségét, ha van neki olyan. Ennyire megbízhatatlan emberrel nagyon nehéz lehet együtt lenni.) Este 8-kor írtam neki, hogy jön-e. (Időnként hívom is, de még sosem vette fel, SMS-t szokott írni egy-két órával később, hogy írjak.) Válaszolt, hogy ma már nem ér ide, de mi ilyen fontos. Hát, ezen így elgyötrődtem, hogy most mi legyen, csak nem mondok már fel SMS-ben, basszus, de azt sem akarom, hogy holnap szóljak, hogy holnapután már nem jövök, mert az meg nem csak bunkóság, de kicseszés is. Szóval végül megírtam. Erre azt válaszolta, hogy csak azért ke

A feladáson gondolkodom. Tényleg teljesen kilátástalannak érzem a helyzetemet, és nagyon fogy a pénzem. Persze, most volt munkám két és fél hétig, kellene is, hogy kapjak kb. 630 eurót november 10. környékén, de azt nem lehet tudni, meg fogom-e kapni, lehet, hogy kiszúrnak velem, és nem kapok egy buznyákot sem. (Ebben az esetben persze nem fogom hagyni magam.) A tudásom, a végzettségem, a szorgalmam meg a kitartásom Ausztriában erre elég, hogy egy sportfogadási iroda kasszájában üljek, szaros vécét pucoljak, csikket szedegessek, és tűrjem, hogy iskolázatlan, játékfüggő emberek úgy beszéljenek velem, mint egy utolsó senkivel. Vidám. Ja, nem. Biztos nem véletlenül vagyok a végletekig elkeseredve. Két állást találtam eddig, ami tényleg nekem való lett volna, mindkettőnél voltam első körös interjún, aztán azóta se kép, se hang, illetve az egyik hely múlt hét közepén még kért egy angol nyelvű önéletrajzot, aztán azóta is mélyen hallgat. Ezen a helyen 3 hete voltam interjún, a másikon 2 hete

volt ma Ausztriában. Az Albertina azzal ünnepelte a napot, hogy aki lájkolta őket a Facebookon, vagy bekövette Twitteren/Instagramon, az ingyen bemehetett, és megnézhetett mindent, de mindent. Gondoltam, nekem bőven megér ez egy lájkot, így aztán bejárhattam az összes kiállítást. Egyhez már nem volt erőm/időm, de minden mást láttam. A fekete-fehér fotók tárlatával kezdtem, ami gyönyörű. Utána körbejártam az Albertina termeit, és láttam többek közt azt a helyiséget, ahonnan a karácsonyfa világhódító útjára indult. Aztán következett Edvard Munch, akinek a kiállításán kicsit sírdogáltam is (ha nyilvánosan történik, sosem látványos), hát szóval azért én is fura vagyok. Alapvetően ott volt a gond, hogy nagyon-nagyon álmos voltam (5 órát aludtam éjjel), és ilyenkor kb. bármin elsírom magam. Jelen esetben azon, hogy két ember egymást átölelve sétál az erdőben, és ettől jó nekik. Ott volt A sikoly is, hozzá többször visszatértem. Nem gondoltam, hogy ha élőben látom, akkor ilyen hatással lesz r

Még annál is furábban. Hajnali 3:04-kor írt egy üzenetet, megérkezett erről az értesítés az e-mail fiókomba, arról meg az értesítés a telefonomra. Úgy voltam vele, ha ennyit váratott, a franc se fog azonnal ugrani a kedvéért, főleg, hogy jó eséllyel úgyis egy elutasítás vár, majd reggel megnézem. Meg is néztem fél 9-kor, aztán azt találtam, hogy törölte a teljes profilját, ezzel pedig a teljes levelezésünket is. Interesting. Szóval most már sosem tudom meg, milyen szavakkal küldött el, itt maradok azzal az élménnyel, hogy ilyen hatással bírtam lenni valakire, hogy a komplett profilját törölte :D Nem, inkább arra gyanakszom, hogy talált valakit, és nem akar tovább társkeresőn lenni, esetleg lehetett a levelében valami gagyi duma is, hogy nem áll még készen a társkeresésre, és inkább törli magát (ez utóbbit hányszor láttam, amíg a randioldalnál dolgoztam Máltán, hajjaj). Persze, tudom a telefonszámát, de az már zaklatás lenne, ha megkérdezném, mégis mi van, tehát nem fogom. Rejtélyes az

Van az a mondás, hogy készen vagyok, mint a napi leves. Na, hát én most pont ennyire vagyok készen. Estére meghívott vacsorázni az egyik lány, akivel a holland palacsintázáson ismerkedtem meg, de csak ma délelőtt szólt, és bár azt hittem, menni fogok, végül írtam neki, hogy mégsem tudok, mert még mindig ezzel a kedves kis tanulmánnyal szenvedek, és ma muszáj befejezni, nincs több haladék, kész, vége, holnap leadás. Andi néni, aki a témavezetőm, már így is tuti megver, amikor legközelebb lát - szerencse, hogy én Bécsben vagyok, ő meg Pesten, hehe. Amúgy ahhoz képest, mennyire el voltam keseredve pénteken, hogy milyen nullát alkotok már, egész pofás lett a végére az iromány. Nekem tetszik, hátha nekik is fog :) Még mindig nem érzem elégnek az elméleti hátteret, jóval hosszabb tudományos bevezetőket kéne írnom, különben ebből még baj lesz a disszertációnál. De az a baaaaj, hogy olyan vagyok, mint Andi néni - nem úgy dolgozom, hogy összegyűjtök egy csomó irodalmat, aztán abból kotyvaszt

Végül is írtam egy eléggé humorosra vett, eléggé rövid üzenetet, aminek a lényege, hogy nem tudom, ki nem írt a másiknak, de ha én, akkor most írok, ha meg ő, akkor bocsánat. Őszintén el tudtam volna képzelni, hogy most ő vár rám, mert most én utaztam. Ez csütörtökön volt. Péntek este fellépett az oldalra (gondolom, látta az e-mailes értesítőt, hogy írtam, mert amúgy múlt csütörtök óta nem járt fent), elolvasta az üzenetet, majd nem reagált semmit. Ma sem. Ezzel meg is van a válasz arra, hogy ki nem írt, és miért nem tette. Ez így elég vicces, ha azt nézzük, hogy az adatlapja szerint mindenről nyíltan beszél. Gyönyörű önellentmondás. Persze még mindig ott van bennem, hogy hátha ír, ha máskor nem, hát kedden, ahogy szokta, és lesz valami tök logikus magyarázat. (Mondjuk akkor sem biztos, hogy érdekelne még.) De erre azért nem fogadnék nagyobb összegben. (Nekem úgyis tilos, mert a cég dolgozója vagyok, hehe.) Ez esetben viszont az örök érvényű igazság:

Faragott nekem az anyukám tököt. Én felismertem. Ti felismeritek? Fruzsi horgolt nekem Halloweenre díszt, hogy ne sírjak. Szép az új telefontokom, amit a wish.com-ról rendeltem. (Ne nézzétek meg az oldalt! Én szóltam.) Ezen a hétvégén van a Wien leuchtet elnevezésű program, ami kicsit emlékeztet a fényshow-ra, amit Máltán láttam, csak itt nem a földre vetítenek, hanem épületekre, és nincs zene, hanem silent disco van (ezt nem próbáltam ki). És szép. Mármint a fényshow. "Wir lieben euch alle", azaz mindnyájatokat szeretjük És vettem boszorkánykalapot 3 euróért. Halloweenkor megmutatom :)

Mama ma lenne 80 éves. Annyira el tudtam képzelni őt 80, 90, 100 évesen, és annyira döbbenetes volt, hogy 76 és fél évesen elment. Ibolya néni ma 7 éve halt meg. Nagyon furcsa, hogy már ennyi ideje nincs velünk. Róla is ezer emléket őrzök egészen kicsi koromtól kezdve. Róla sem hittem volna, hogy ilyen korán elmegy. Csak 51 éves volt.

Nyitás Tegnap este kaptam SMS-t, hogy nem az a lány jön reggel a bolthoz odaadni a kulcsomat, akinek elvittem tegnap munka után, hanem a nagyfőnök. Oké. Kérdeztem, elég-e, ha 3/4 11-re odamegyek, mondták, igen. Oda is mentem, igaz, csak 47-re értem oda, de mindegy is, főnök sehol. 53-kor írtam neki egy üzenetet, hogy én ott vagyok. Válasz 54-kor: "Azonnal ott vagyok." Na, hát negyed 12-re meg is érkezett. A nyitás 11-kor van. Úgy adta oda a kulcsot, hogy se egy helló, se egy pápá, se egy semmi. Odajött, kezembe nyomta, majd elhúzott. 50 óta állt ott velem egy kedves vevő, már tisztára kivolt, hogy miért nem nyit ki ma a bolt, és amúgy igaza is van - ha 11 áll az ajtón, akkor 11-kor nyisson ki az üzlet. Negyed 12-kor aztán bementem, jött utánam, első kérdés: "Nem működnek az italautomaták?" Mondtam, de, csak fel kell kapcsolni az áramot, és hát most jöttem meg. Következő kérdés: "És nem lehet használni a fogadós automatákat?" De, majd lehet, amint betöltöt

Ez nem most hangzott el, de most jutott eszembe. Csak annyi a plusz infó, hogy egy kisgyerek zokogta a következőt egy kisebb huzakodás alkalmával egy másik gyereknek: "Szar ez az élet." Édes szíve. If you knew the half of it.

Na, hát ez a nap van olyan rossz, mint a keddi volt. A fél napot bőgéssel sikerült tölteni. Fogy a pénzem, nem kapom azt a pénzt, amit várok, és ami jár nekem (erről majd egyszer talán mesélek, ha így vagy úgy rendeződött a történet), a munka nagyon rossz, pasi nincs, a minidepi miatt úgy érzem, nem is lesz soha, pedig nagyon rossz ám egyedül lenni, baromi fáradt vagyok, és ezen egy szabadnap tökre nem segít, holnap megint kell menni dolgozni, és nem akarok, nincs kedvem, nyomaszt, rettenetes, valamint a tanulmány sem halad semerre - igaz, max. 9 oldalt kérnek, nem állok túl jól a másfél oldalammal, és fél 8 van. És most sem írok, mármint de, csak ezt a bejegyzést a tanulmány helyett. Pedig még ma el fogom küldeni a témavezetőmnek, ha beledöglöm is. Közben kellene főzni is, hogy aztán holnap ehessek megint hidegen olyan dolgokat, amik melegen jók, és ezt is rohadtul unom. Amikor már nagyon nagynak éreztem magamon a nyomást, akkor elmentem Schönbrunnba, és futottam két kört. Az 5,4 km a

egy csapat varjú, és egész nap azt kiabálják, hogy kár, kár, kár. Amikor nyitva az ablak, különösen közelről. Tiszta Hitchcock.

Máltán éppen folyik annak a törvénynek az előkészítése, amellyel betiltanák a burka és egyéb, arcot takaró ruházat viselését, merthogy az veszélyes. Én úgy szeretném tudni, miből következtettek arra, hogy veszélyes. Hosszú évek óta járkálnak részben vagy teljesen eltakart arcú nők Málta utcáin, és még soha senki nem élt vissza ezzel, nem volt olyan bűncselekmény, amit burkába bújt bűnöző követett volna el. Akkor most csak simán arról van szó, hogy kicsit korlátozzuk emberek vallásszabadságát? Ő úgy értelmezi a Koránt, hogy az kötelezővé teszi számára az arca eltakarását, és ezt majd nem teheti meg, mert törvény tiltja? Kicsit szomorú vagyok.

Kaptam levelet a WGKK-tól, hogy bejelentettek geringfügigre, amit munkaügyi értelmében nem tudok lefordítani magyarra, de azt hiszem, azt jelenti, hogy nem teljes munkaidő, de nem is részmunkaidő, hanem talán még annál is kevesebb, mondjuk 10 óra. Először kicsit eltorzult az arcom a gondolattól, hogy a cég fogta, aztán a 40 óra helyett geringfügigre jelentettek be, amikor tökre nem erről volt szó. De mielőtt még rákérdezhettem volna, hogy hogyan is megy náluk a bejelentés, kaptam tőlük is egy papírt postán, egy eredeti dokumentum másolatát. Azon az látható, hogy bejelentettek teljes munkaidőre. Na most. Pont a napokban olvastam az egyik FB-csoportban, hogy megszívta valaki, aki jelentkezett egy helyre, ahová be sem hívták interjúra, majd pár hónap múlva kapott egy 600 eurós büntetést, amiért egyszerre két helyre volt bejelentve - mint kiderült, bejelentette őt az a munkáltató is, aki végül felvette, meg ez a hely is, ahová csak jelentkezett, de oda sem hívták. Merthogy a bejelentett mu

És tanulmányt írok, majd futok. Ez a terv. Ja, és sütök rakott karfiolt. Azt a blamázst képzeljétek el! Megsütöm a karfiolt hagyományosan (karfiol megfőz, tetejére sajt, sütőbe befelé - ez hétfőn volt), majd miközben eszegetem a munkahelyen (ez kedden volt), hidegen, mert mikró nincs, miért is lenne, érzem, hogy valami fura, mintha legutóbb nem egészen ilyen lett volna ez a karfiol (még tavaly télen, Máltán), aztán rájövök a turpisságra - tavaly találtam egy tuti receptet, amely alapján a karfiolt rizses-sárgarépás-gombás egyveleggel rétegeztem, az úgy jóval izgalmasabb volt. Szóval holnap megint rakott karfiol lesz, csak most az új receptet használom hozzá. Ma megszereltem a nyomtatót, az egyik automatát (elnyelt 100 eurót, és nem adott érte semmit), valamint kitaláltam, hogyan kell törzsvásárlói kártyával fizetni az automatás fizetésnél. Továbbá kaptam három randiajánlatot, egy telefonszámot és egy jeges teát. Hehe. Egyikük amúgy döbbenetesen sokat tud a magyar történelemről ahhoz

Tuti, hogy otthon normális buli volt, ott még a filmet is levetítették, satöbbi, itt meg csak inni lehetett egy fullra teletömött kocsmában, DE két DeLorean is volt. Én meg úgy voltam vele, hogy ha már nincs rendes buli, ahol egy szó is esne a filmről, akkor a kocsi a lényeg, úgyis fájt a szívem, amiért vasárnap nem lehetettem ott a Corvin Mozi előtt, hogy megcsodáljam. Hőseink elindultak / megérkeztek Dokival Marty is eljött, természetesen Ez meg a helyszín Ez meg szép Persze az USA-ban található a nap nyertese, pontosan itt . Megjelentetni a USA Todayt a filmben látható címlappal? Még ha csak kis példányszámban csinálták is, hatalmas ötlet. Én meg a magam részéről örültem a kocsiknak, aztán itthon megnéztem a filmet. Valamikor a hétvégén sort kerítek a harmadik részre is, úgy teljes a történet.

mostanában kizárólag a munka történik az életemben. Előtte nem tudok csinálni mást, mert még reggel van, utána meg agyhalott vagyok, mert leszív a hely. Lehet fogadni nálam is meg az automatáknál is. Utóbbi esetben úgy lehet dönteni, hogy az ember mégsem akar azokra a meccsekre fogadni, amelyekre fogadott, és akkor az automata kiköp egy papírt, hogy jóváírunk annyi eurót, amennyit a delikvens belehajigált. Ezzel aztán vagy odajön hozzám, és én a kasszából kiadom a pénzt, vagy lehúzza az automatánál, és akkor azért az összegért megint fogadhat. A mai első vendégünk egy nem túl értelmes pasi volt. Egyszer csak odajött hozzám, hogy nézzem már, milyen papírt kapott, jóváírt neki a gép 10 eurót, és akkor én ezt most kifizetem-e neki. Mondtam, persze. De miért kapta ezt a papírt? Gondolom, sztornózta a két pillanattal korábbi fogadást. De hát ezt a 10 eurót ő maga dobálta bele! Igen, azért kapja vissza, mert sztornózta a fogadást, nem költötte el a 10 eurót. De hát azt ő beledobálta! Oké,

Amikor hazament hétvégére, utána mindig kedden írt. Most én mentem haza hétvégére, de azt már lebokszoltuk (kimondatlanul), hogy ő szeret előbb írni. Most kedd van. Nem írt. Persze kérdés, hogy írjak-e én, de hát tényleg elég egyértelműen jelezte, hogy ő szeretné meghatározni az ismerkedés tempóját. Aztán meg maradjon már valami büszkeségem is - hogy néz az ki, ha ő leírt, én meg írok, hogy akkor ezen a héten van-e kedve hétvégi programhoz. Mindent összevetve ez a mai egy igazán szar nap volt. Jó, hogy mindjárt vége.

A nyitás nem volt zökkenőmentes. Mivel nem tudtam elég gyorsan beállítani a tévéket, a készülékek fele kikapcsolt, mire elkészültem a beállításokkal, és összességében két óra kellett, hogy végre minden tévé menjen. A másik helyen ez nem így volt, ott addig maradtak bekapcsolva a tévék, amíg ki nem kapcsolta őket valaki, szóval ott kicsit több idő volt bénázni a műsorbeállítással - én meg persze még bénázom vele, mert ugyan értem a rendszert, tudom, hogy melyik tévé melyikkel hogyan van összekötve, de azért gyors még nem vagyok. Nyomtatni nem tudtam, mert hiába csináltam bármit is, tojt rám a nyomtató, nem volt hajlandó megmozdulni. Felhívtam a kisfőnököt (kérte, hogy bármi van, hívjam), mondta, mit csináljak, csináltam, nem történt semmi. Aztán még megcsináltam a nap folyamán vagy ötször, amit mondott, meg kivettem-visszatettem a papírt és a tonert is, semmi reakció. Nyilvánvaló, hogy amikor Nadine megérkezett délután, és kivette-visszarakta a tonert, azonnal elindult az a kis rohadék.

Tanulmányt kéne írnom holnap estére, egyelőre az anyaggyűjtésnél tartok, mert semmire sincs időm. De már eldöntöttem, mely fejezeteket csinálom még meg teljes egészében, és melyeket hagyom ki, aztán bízom benne erősen, hogy ma meg holnap este összejön a tanulmány. Az a durva, hogy egy hónapja csinálom aktívan, és tessék, így is majdnem kifutok az időből :/ Azt szeretném majd bizonyítani, hogy a fordító saját személyisége nagyban befolyásolja a lefordított szöveget, vagyis ahogy az író is megtalálható az eredeti szövegben, úgy a fordító is ott van a fordításban. Benedek Marcell fordította a Mary Poppinst, szerintem csodaszép a szövege. Ő erdélyi származású volt, és azt szeretném megmutatni, hogy emiatt erdélyi (tájnyelvi) kifejezések is bőven kerültek a szövegbe. Az egyik, amire még gyerekkoromból emlékszem, és már kiderítettem egyszer, hogy erdélyi kifejezés, a gyömbéres kalács - teljesen megdöbbentem annak idején, amikor kiderült számomra, hogy az nem más, mint a mézeskalács. Most m

A Facebookon már biztos tök uncsi, hogy két-háromnaponta van valami közlendőm, de ez annyira nagyon szép, hogy muszáj volt ott is megmutatnom, és most itt is megmutatom. Azt hiszem, ha rákattintotok, akkor normális méretű lesz, és olvashatóvá válik a szöveg. "Nagyon szerencsés vagyok, két csodálatos férfit is találtam eddigi életem során. 55 éves voltam, amikor meghalt az első férjem. Utána fél éven át abból állt az életem, hogy dolgoztam, hazamentem, megetettem a macskáimat, aztán lefeküdtem aludni. Egyszer csak rádöbbentem, hogy most vagy visszatérek az élők sorába, vagy bebújok egy kő alá, és meghalok. Megemlítettem egy barátomnak, hogy azt hiszem, készen állok egy új kapcsolatra, mire ő azt mondta, van egy Ted nevű barátja, és be akar mutatni neki. Ted is özvegy volt. Nem hittem volna, hogy újra szerelmes leszek, azt meg végképp nem, hogy ilyen hamar. De olyan jól egymásra találtunk Teddel, hogy két hónappal később megkérte a kezemet. Sosem volt féltékeny az első férjem

Azt számoltuk, mennyit dolgoztunk múlt héten, mert le kell adni a táblázatot, hogy majd tudjanak nekünk utalni időben. Ugyanitt ma reggel megkaptam a munkaszerződésemet, pedig tegnap már erősen stresszeltem, hogy vajon miért nem kapom már meg. Szóval nem biztos, hogy annyira bizalmatlannak kell lenni, bármennyire feje tetején áll is sok minden a cégnél. De vissza a lényeghez, számoltunk. A lány kiszámolta, hogy az egyik nap 6 órát és 30 percet dolgozott, a másik nap 6 órát és 15 percet, mégpedig a következőképpen: 6,5 és 6,15. Mondtam neki, az úgy nem lesz jó, mert bár 15 perc, de az negyed óra, tehát akkor 6,25 óra. Miért? Hát, mert 15 perc negyed óra, és egynegyed az 0,25. "Aha, jó, én ehhez nem értek, de szerencse, hogy te igen." Aztán jött a következő kérdés, mennyi 6,5 meg 6,25. Az eredmény: 6,3. Mondtam, az úgy nem lesz jó, 6,75. De miért, amikor az ott ,5? Mert az valójában 50. De miért 50, ha 5? Mert 5 tized, nem 5 század. Erre csak nézett döbbenten, de elhitte, hog

- Látod, ide van írva a csapat neve, mellette meg látszik a zászló, innen tudod, melyik ország csapata. Például most játszik a Roma, ami, úgy látom, spanyol csapat. Aztán meg játszik az Arsenal, ők meg, úgy látom, svájciak.

Visszajöttem a délután 1 órai busszal, hát, nem voltam vidám tőle. A munkanapom úgy kezdődött, hogy a délelőttös kolléganőnek kijött tíz euró mínusz a műszakja végére, ezért 5-től fél 6-ig folyamatosan kasszát számolt egyre kétségbeesettebben, a végén már a sírás határára került. Nekem minden bajom van, tüsszögök, köhögök, fújom az orrom, fáj a szemem, és úgy általában tök rossz a közérzetem. Meg azért rossz volt belegondolni 5-kor, hogy most a Corvinban lehetnék, megcsodálhatnám közelről a DeLoreant meg a Vissza a jövőbe tiszteletére készült kiállítást, ehelyett itt ülök a kasszában, szívom a cigifüstöt, jön rám a hideg, és ezer tévé üvölt a fülembe, mindegyikben foci, nyilván. Alex meg Niki megírták a beosztást, kijött, hogy hat napot fogok dolgozni a héten, péntek a szabadnapom, de legalább szerdán este nincs meló (vagyis mehetek Vissza a jövőbe bulira). Fél 7-kor aztán hívott a főnök, hogy nem láttam-e az SMS-ét. Gondoltam, biztos abban az öt percben írt valamit, amíg nem volt me

Ebben a cikkben olvasható néhány. Nekem ez lett a kedvencem: "Fogas a verőfény." Bár süt a nap, azért hideg van.

Nem volt rövid a nap, de nagyon élveztem minden percét. 8:45 - Kozmetikus. Utoljára másfél hónapja voltam nála, és már nagyon vártam, hogy mehessek megint. 10:00 - Optikus. A szemem sokkal szebb, mint szeptember elején volt, de még egy hónapig kell folytatni a napi ötszöri csepegtetést és az éjszakai krémezést. Utána kaphatok kontaktlencsét, de csak napi pár órára hordhatom majd. Ez is több, mint a semmi. Nem leszek teljesen szemüveges! 10:15 - 11:15 - Céltalan rohangálás a városban. A könyvemet szerettem volna átvenni a Bookline-ban, amit neten rendeltem és fizettem, ezért a Széna térről elvillamospótlóztam a Blahára (nem volt kedvem átmászni a feltúrt Moszkván, hogy metrót érjek), onnan lebuszoztam az Astoriára, majd odarohantam a bolthoz. Ahol most egy turkáló van. Ne, ne, neeeee! Annyira régen jártam arra, már vagy másfél éve, hogy elfelejtettem, hogy elköltöztek. De olyan nehéz eset vagyok, hogy még tudtam is, hogy _Rákóczi út_ 12., aztán mégis simán elmentem a Károly körútra.

- Most élsz először külföldön? - Nem, előtte majdnem egy évig éltem Máltán. - Az is Ausztriában van?

Dolgoztam. Jó volt. A kolléganő késett 3/4 órát, ami abból a szempontból nem gond, hogy ki tudom nyitni egyedül a boltot, de azért úgy felmerült bennem a kérdés, mi van, ha egyedül dolgozik. Így sem volt mázlija, pont bent volt a nagyon nagy főnök, kicsit ciki volt a helyzet. Alex (a lány) úgy kezdte, hogy elmondta, ő nagyon rosszul van, sírt is reggel (felmerült bennem a kérdés, miért nem jelentett akkor beteget), majd másfél órán át cseszegetett. Nyomtattál már? (Minden reggel ki kell nyomtatni több száz oldalt.) Most csinálom, de hopp, na, most kifogyott a papír. Miért nem tettél bele? Mert eddig volt benne, aztán nem jelezte, hogy kifogyott, azért. Satöbbi. Másfél óra után jött a főnökünk, Alex elmondta, hogy neki nincs kedve most itt lenni, mert ő úgyis többet dolgozott múlt héten, mint kellett volna, és úgyis én jelentkeztem be a rendszerbe, az ő órái nem számolódnak. (Ez azért kemény lenne.) A főnök el is engedte, de végül nem mehetett haza, hanem átküldték egy másik üzletbe.