Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 25, 2016

Még mindig E-ék

Írtam, hogy leégett a lakásuk, E. barátja pár napja tett fel képeket, sokkoló, nem sok maradt a holmiikból. Már amikor először kiírta E. a pilateses csoportba, hogy ez van, felvetette az egyik nő, hogy kellene gyűjteni neki. Ebben én is részt akartam venni, és meg is oldotta a szervező, hogy beszállhassak. A tegnapi órán adták át neki a pénzt, 160 ezer forintot raktunk össze. Fényképezték a reakcióját, és nagyon édes, ahogy meghatódott :) Tökre örülök, hogy jólesett neki, meg, bár nem annyira sok ez a pénz, azért viszonylag sok olyan dolog kijön belőle, ami elégett vagy szétázott az oltásban. Jó érzés, hogy részt vettem benne, még ha kicsivel tudtam csak hozzájárulni, akkor is.

Húsvéti készülődés

Két napja: "Nagyon rossz meg fáj a gyomrom a legutóbbi liszt-cukor után, nem kell süti húsvétra, nem sütök semmit." Tegnap: "De azért mégis húsvét lesz, csak kellene valami süti. Csak egyféle, abból is annyi, hogy vigyek haza, itthonra meg maradjon egy nagyon kevés, pár szem." Ma: "Akkor megpróbálok glutén- és cukormentes mákos bejglit meg gluténmentes pogácsát sütni, meglátjuk, mi lesz belőle. Menjünk, vegyünk hozzávalókat!" Meh. Mivel tartottam tőle, hogy 800 gramm sonkával (ez volt a legkisebb, amit találtam a Tescóban) eléggé meg leszek lőve, azt találtam ki, hogy kb. a felét felhasználom egy adag lencsefőzelékhez, és akkor a másik felét két-három nap alatt már tutira meg tudom enni. El is készült a lencsefőzelék, illetve szigorúan véve főtt lencse sonkával, mert nem rántottam be (hagymát elfelejtettem venni, lisztet meg nem akartam beletenni). Mennyire jó lett... Nem is értem, miért nem főzök lencsét gyakrabban. Holnap reggel húsvéti nyulas ...

MapMyRun

Kép
Megérkezett a schönbrunni futásom összefoglalója e-mailben. Azt mondja nekem az oldal, hogy 2. sprintkirálynő lettem az egyik 2,7 km-es körömmel, amin pont 6:26-os kilométereket mentem. Ezen megdöbbentem. Eltartott egy darabig, mire rájöttem, mi van. Fel lehet vinni futóútvonalakat, és akkor az azt az útvonalat futókat rangsorolja az app. Valaki felvitte például a schönbrunni palota parkját, ahol egy kör 2,7 km, és van már 201 teljesítés. És a nők között enyém eddig a második leggyorsabb kör :O Azt a mindenit! A sprintkirálynő köre mellesleg 6:09-es, hehe. A sprintkirályé meg 5:29-es, ami egyenesen lol. Nagyon komoly ez a motivációs rendszer, még valami pontokat is kaptam, amikről még nem derült ki számomra, mire jók, de már most örülök nekik. Ráadásul a márciusi pontversenyben én vezetek :O Ez 10 ponttal elég vicces, szóval gyanítom, hogy a schönbrunni futók kis hányada használja a MapMyRunt. Már érzem is, hogy rendesen fogok járni futni, mert már most motiválódtam. Megszólították a v...