LizaGazdija

Lehetett tudni, hogy beteg, Neil Gaiman nemrég közzé is tett egy írást, aminek az volt az üzenete, hogy Terry Pratchett hamarosan meg fog halni, de akkor is váratlanul ért a hír, és szomorú vagyok. Az egyik kedvenc íróm volt, és juthatott volna neki 66 évnél több is. De maradandót alkotott, és kb. életem végéig mindig lesz még olvasatlan Pratchett-könyvem, annyit írt. Így búcsúznak tőle a rajongói Így meg valószínűleg a lánya Errefelé  pedig található egy válogatás a legjobb idézeteiből.

Ez sem új film már, egy hónapja megy, mégis tele volt a moziterem a tegnap esti vetítésen. Előzetes Liza, a végtelenül, szinte már fájdalmasan naiv, 30 éves ápolónő Csudapesten él, ránézésre az 1970-es évek kissé kiforgatott változatában, és nagyon keresi a szerelmet. Mániája Japán, egyetlen barátja történetesen egy japán énekes, Tomy Tani szelleme. Valamilyen furcsa okból kifolyólag a lány körül csak úgy hullanak az emberek, ami meggyőzi Lizát arról, hogy ő egy rókatündér* - az eredeti rókatündérek a nasui erdőben élnek, és ha valakit megszeretnek, az meghal, végül pedig a rókatündérek önkezükkel vetnek véget az életüknek, mert nem bírják ezt elviselni. A rókák a japán mitológia fontos szereplői, akik általában női alakot öltenek, és így járnak túl a férfiak eszén. Van róluk egy jó kis összefoglaló  angolul, és bár Wikipedia, elég sok forrásból rakták össze, szóval nagyon nagy hülyeségek talán nincsenek benne. Itt egy másik leírás magyarul, igaz ebben nincsenek hivat...

Jó, hát dolgoztam, csak nem haladtam eleget. Viszont - főztem hagymakrémlevest, és közepesre értékelem az eredményt. A konyhában és az előszobában terjengő illatokat kitűnőre. Amúgy is nagyon szeretem a kajaillatot a lakásban, de eeeez... - megérkezett a kesztyűm és a fényképzőgépem akkutöltője. Ezeket Skóciában hagytam, egyiket sem direkt, de mindkettő szomorúságot okozott, mert féltem, hogy fázni fog a kezem (egyszer sem fázott, tök meleg van), és ha nem tudok fényképezni, akkor nekem rossz. És akkor Gergő fogta, ilyen műanyag zacskóra hasonlító borítékba tette ezeket, megcímezte a borítékot a saját kezével, aztán feladta nekem, és a postás ma kihozta, és mivel nem reagáltam a csengőre (ezt nem direkt csinálom, csak csukott szobaajtó mellett nem hallom meg), a bejárati ajtóm kilincsére kötözte. Gergő tök figyelmes egyébként (néha nem, de azért többször igen), mert én még észre sem vettem, hogy nincs meg a töltő, amikor ő már tudta, hogy szomorú leszek, ha rájövök, és elindította...