Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 25, 2017

Párhuzamos fordítások

Csak elkészült már végre-valahára a második regény nyersfordítása is. Juhú! Az első könyv leadásáig még három hetem van, a második határidejéig meg öt, úgyhogy egyelőre jól állok. Most az a terv, hogy az előbb leadandó könyvet gyorsan újraolvasom kétszer vasárnapig (rövidebb, mint az átlagos munkáim, szóval talán összejön), hogy korábban el tudjam küldeni, és amikor legközelebb hazamegyek, feladhassam postán a számlát. (Innen is el lehet küldeni, persze, csak többszöröse az otthoni árnak, meg nagyobbnak érzem a veszélyt, hogy lába kel, hiába küldöm ajánlottan.) A másikat utána kezdem korrektúrázni, és szánok rá két hetet, mert hosszabb is, meg azért kell már valami kis lazulás is. Most jutalomból megnézek valamit (miután megfőztem a holnapi ebédet). Vagy a Szívek szállodája következő részét, vagy valami animációs filmet.

Napi reveláció

A dzsungel könyvében az elefántok vezérének neve Háti. Gondoltam, beszélő név, abból ered, hogy a hátán lehet utazni. Aha, nem. Ma teljesen véletlenül szemem elé került az angol-magyar szótár "hathi" szócikke, amelyből megtudtam, hogy a hathi egy hindi szó, és azt jelenti, elefánt. Ma is tanultam valamit.

Megint meghalt egy tanárunk

Nekünk filozófiát és etikát tanított, de latin és töri szakos is volt. Nem szerettük, mert furának éreztük, meg hát filozófiát tanított, és azzal szemben súlyos ellenérzéseink voltak úgy testületileg. De az biztos, hogy mindig nagyon kedves volt velünk, és etikára nagyon jó témákat hozott, és nagyon jó filmeket mutatott nekünk, amikről aztán nagyon jókat beszélgettünk. Ő mutatta meg nekem Az ördög ügyvédjét (ami nagyon jó film, de egyes jelenetei miatt soha többet nem nézem meg), a Blöfföt meg a Holt Költők Társaságát. Még arra is emlékszem, hogy a Blöff után a szubkultúrákról kellett fogalmazást írni, és én ekkor ismertem meg a kifejezést. (Tőle hallottam először, és mindjárt azt hittem, alacsonyabb rendű kultúrát jelent, amitől ideges is lettem, mert hogy merészeli egy kultúra lekicsinyelni a másikat. Aztán a Gugli elárulta, hogy nem egészen gondoltam jól.) Nagyon fiatal volt még, 62 éves. Azt írták az iskola Facebookján, hogy hosszú, nehéz betegség után halt meg, és már 2015 őszén...