LizaGazdija

Anyuka áll a forralt boros standnál a karácsonyi vásárban egy két év körüli gyerekkel, aki egy futóbiciklin üldögél. A gyerek egyszer csak felnyújtja a kezét, nyög hozzá. Anyuka válasza: "Nekem puncsot kell vennem. Hát hogy vegyek két bögre puncsot, ha téged is foglak meg a biciklit is, hmm, te?" Majd felveszi a gyereket. Tökre meglepődtem. Úgy éreztem, én az érvelés után nyomatékul nem venném fel. De azért én is szeretni fogom a gyerekemet, ez egészen biztos. (És annyival érzem jobban magamat azoknál, akik boldog-boldogtalannak életvezetési és gyereknevelési tanácsokat osztogatnak, hogy én megtartom magamnak a megfigyeléseimet, illetve oké, egy részüket kiöntöm ide a blogra, de nem az illető boldog-boldogtalan arcába.)

(a kismillió dolgon kívül, amiről írni szeretnék), hogy éppen fél éve volt az esküvőnk. Ezt itt most akkor meg is ünneplem egy képpel:

Kedden Bödőcs-est volt, naná, hogy elmentünk rá. Nekem ez az első élő standupom volt, Tominak a harmadik. Az esemény nyolckor kezdődött, amikor is megjelent a színpadon Edu, akit még sosem láttam-hallottam fellépni, mert sokkal előbb befejeztem a tévénézést, mint ahogy ő bekerült a Dumaszínházba. Na, hát, biztos gonosz dolog ilyet mondani, de nem veszítettem sokat. Határozottan nem tetszett a srác - kissé neurotikusnak éreztem, és úgy éreztem, akadályoz a mondanivalója megértésében a hadarás és dadogás. Valamint amit hallottam, azt sem éreztem különösebben viccesnek. Szerencsére kb. fél óra elteltével felbukkant Bödőcs, aki humoros is, jó előadó is, így nála már felhőtlen volt a szórakozás. Két témáját értékeltem különösen, az elején a politikusok fikázását (bőven megérdemli mind), a közepétől meg a gyerekneveléssel kapcsolatos meglátásait. Nagyon poénnak tűnik az a hasonlat, hogy totyogós gyereket nevelni olyan, mintha egy folyamatosan LSD hatása alatt álló, repülő emberrel próbál...